Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon önző vagyok? Hogyan tudnék empatikusabb és türelmesebb lenni? (Részletek lent.)
A férjem apukája nagyon beteg. 75 éves haldokló rákos beteg. Kb 2 hónapja van egyre rosszabb és mostanra nagyon rossz állapotban.
Jelenleg is még otthoni ápolásban van, a férjem anyukája van vele egész nap, illetve 2 naponta megy hospice ápoló. Már elég régóta tart a betegség, kicsit tobb mint 1 éve tudjuk. Eddig tudtàk kezelni, de sajnos már nincs mit tenni.
Nagyon empatikus voltam végig, igyekeztem segiteni és az utobbi időben is tamogatni, mellette állni. Januàrban lemondtunk kulfoldi utat is a romló állapota miatt, és azota is heti rendszerességgel alszik a szüleinél a biztonság kedvéért. Ez egyébként velem is így volt, mikor apukàm haldoklott. Kb hetente vidékre utaztam, és mivel még gyesen voltam megtehettem hogy maradjak 5-6 napot.
Szóval most is hasonló a helyzet. De én kezdem elvesziteni a turelmem😔
Sajnos alig látom őt, és akkor is csak negativ dolgokkal kapcsolatban tudunk beszélni. Már nagyon belefáradtam. Pláne hogy 1,5 éve temettük el az én apukámat, aki szinten rákban halt meg, 3 honap otthon ápolás utan.
Joideje azt érzem hogy rank jar a rud és mindig megrekedunk..
én 34, ő 39 eves. Szeretnék meg egy gyereket, a meglévő mellé. Szeretnek békét, nyugalmat, hogy ne kelljen lelkifurdalást ereznunk azert mert mi még elunk. Kezdek belefaradni a sok rosszba ami korulottunk van, de kozben mégsem haragudhatok senkire sem. Nagyon nehéz. És nyilvan nem tudni ez meddig tart még..nem mintha barmi ikyesmi is kivannek. Nagyon szeretem az apósomat, minden rokonunkhoz szoros szálak fűznek.
Megis kezdek turelmetlen es ideges lenni mar a dolgokon es haragszom amiert ebben vagyunk megint..es ezert neha vele vagyok durva es sprőd . De ez meg hova vezet, csak eltavolodunk meg jobban. Szerintetek nagyon önzô vagyok?
válasza:Az, önző vagy! Nem is kicsit! Sőt, ha jobban belegondolunk, amikor nálad volt ez a helyzet, akkor bezzeg az jó volt hogy úgy állt hozzá a párod, most ő van ebben a helyzetben és te meg nem hogy lelki támaszt nyújtanál, inkább hátat fordítva csak magadra gondolsz és arra hogy minél hamarabb legyen meg a második kölköd, csak azért mert nem akarsz dolgozni! Vajon mi másért sürgeted és turelmetlenkedsz egy haldokló ember mellett???
Az aztán nagyon fontos most ebben a helyzetben hogy minél előbb legyen 2 gyerek... Szép kis feleség lehetsz! Gratulálok!
Remélem észbe kap a drága férj és minél hamarabb otthagy és talál magának egy hozzá való türelmes tundérkét. Már bocs :/
válasza:Első hozzászóló!!
Legyél már normális!!
Miért kell így leosztani?
Nem vagyunk egyformák, Ő nehezebben viseli ezt az élethelyzetet. A másik meg...honnan tudod, hogy a férje mennyire türelmes?
Egy szóval sem mondta, hogy sürgeti a haldoklót.
Szégyelld magad!
Kedves Kérdező!
Megérten a helyzetedet. Én a nagymamáimnál éltem át hasonlót. Igaz ott nem éreztem azt, hogy eltávolodunk a feleségemmel.
Azt sajnos 3-4 éve érzem, és nagyon rossz, hogy semmit sem lehet vele normálisan megbeszélni.
Te legalább kommunikálsz a férjeddel, ami szerintem nagyon jó dolog.
Remélem megért téged.
Nem kell, hogy lelkifurdalásod legyen az érzéseid miatt!!
válasza: válasza:Teljesen normális, hogy önző gondolataid támadnak de ez nem jogosít fel arra, hogy kifarolj a párod mellől.
Amikor fordítva volt ő hogy viselkedett?
válasza:Teljesen érthetőek a rossz érzéseid. Még alig volt időd a saját apád gyászolni, máris támaszt kell nyújtanod hasonló esetben, ráadásul gondolom a gyerek is rád marad, mikor a férjed nincs otthon.
A nyugodt, boldog élet utáni vágy nem önzőség. Természetes, hogy rossz érzéseket kelt benned, hogy beteg az apósod, és a párod szomorú. Az ilyen helyzetek felőrlik a legtöbb embert. Persze olyan könnyen ítélkezik, aki nem volt benne sosem.
Ha úgy érzed, kevés a türelmed, gondolj arra, hogy a férjednek te támasz és segítség vagy. Szerintem rettentő hálás, amiért veszel el a terheiből, és mellette állsz. A támogatásod hasznos és értékes. Nagyon rossz helyzet ez, de együtt át fogjátok vészelni.
válasza:Nem vagy önző, egyszerűen nehéz helyzetben vagy.
Mi is elég nehéz időket élünk a férjemmel. Nagyon fontos, hogy akármi is történik, időt szánjak magamra. Arra, hogy eleget aludjak, normálisan egyek, és folytassam az edzést. Muszáj feltöltődnöm, hogy aztán adni tudjak.
Az külön megterhelő, ha egy rossz helyzetnek nem látod a végét. Én is sokszor érzem azt, hogy elég volt, fel akarok ébredni ebből a rémálomból és normális életet akarok élni. De most sajnos ez van. Emancipáció ide, feminizmus oda, mi nők vagyunk a család lelke. Mi asszonyok vagyunk a lelki támasz, tőlünk lesz otthon a ház.
Köszönöm a válaszokat!
Most tévedtem vissza és olvastam ujra a kérdésemet es a válaszokat. Ujra gondolva mindenkepp hozza kell-e tennem, hogy felfokozott es nagykn fásult állapotomban pusztán egy szeletet kívágva az életünkből osztottam meg a fenti dolgot, gondolatokat.
Így, akik nekem estek is gondoljak vegig, hogy nem ismernek, nem ismerik a kapcsolatunkat, eletunket, es szinten csak egy szeletet kivagva ítélkeznek es fogalmazzak meg az intrikus gondolataikat. Mert amig a korulottem levo barátnők, rokonok, kollegak “gondtalanul” babaznak, nyaralnak, vagy szimplan csak elnek stb. Addig mi mar lassan masodik szerettunket temetjuk, es nem ugy hogy bedugtuk egy korhaz elfekvő osztályára, hanem vállvetve, egymast segítve ápoljuk es szervezzük az apolasukat, kicsi gyerek es munka mellett, csak azert hogy a leheto legjobb kezekben legyenek.
Ugy gondolom hogy lassan 2 apa elvesztese alig 1,5 év alatt önmagában felörli az embereket a kapcsolatokat, nemhogy esetleg egy házassàgot, ahol a munka es mindennapi gondok mellett mar kisgyerek is van. Arrol nem beszelve hogy mindkét nagyszülő, rakos beteg, es ezesetben az otthonápolást választottuk mindannyian, mert ugy szerettuk/szeretjuk őket hogy minden kovet megmozgatunk/megmozgattunk hogy ez kivitelezhető is legyen. Es bizony ez az eseteben neki is nehez volt és most nekem is az. Mind a 2 esetben 1x szólalkoztunk össze, de mellette maximalisan támogattuk/támogatjuk egymást a bajban.
Emellett higgadtabb fejjel is azt gondolom, hogy nincs abban semmi rossz, ha egy fiatal ember (legyen az nő vagy ferfi, feleseg vagy ferj) igenis vágyik arra hogy bekeben es nyugalomban tudja elni/tervezni a mindennapjait.
Az en édesapám 10 evig kűzdött a rákkal, es a vegen mikor nagyon beteg lett, en magam szinte rament. Mindennel egyutt fel ev volt mire eltemettük, ekkor volt a gyerekunk 2,5 eves. ra nem sokkal a masik papa is vegstadium diagnozist kapott. Tobb mint1 evig kezeltek, amikor is igy leesett a lábáról. Szoval kb 2 eve tervezem azt hogy kisimul az eletunk es talan egy kistestver is belefer majd. De mint irtam is, ez eddig nem valósult meg, es nem azert mert a ferjem nem “gyártotta” volna le. Hanem mert egyikunk sem erezte alkalmasnak az idoszakot. Es nem ezt sürgetem en, mert ez csak hozománya a dolgoknak. Szimplan belefaradtam a sok negatívumba es rosszba. Es igen, ahogy valaki irta is, maximalisan ram marad sokszor a kisgyerekunk, ami sokkal turelmetlenebbé és faradtabbá tesz.
Amellett mindenki nyugodjon meg, nekunk sem ez az egyetlen gondunk, ugyhogy a “gondtalan elet” amit emlegettem, kb 10-10 idézőjel koze kepzelendo, értendő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!