A gyerekvállalás után mennyire romlott meg a kapcsolatod a pároddal? (Nincs még gyerekünk)Ha nem romlott meg mit tudtatok tenni érte?

Nagyon hosszú leírni.

Igyekszem összefoglalni.

Először is tudtuk mindketten, hogy ez egy 20 éves projekt. Ebből az első 3-5 elsősorban a gyerekről szól, az első pár hónap meg kizárólag a gyerekről. Viszont: elmúlik. Ha jön is egy nehezebb időszak, akkor támogatjuk egymást, pár hét és túlesünk rajta.

Rengeteget beszélgetünk. Szerintem minket ez tart össze. Ez továbbra is megmaradt.

Csúnya szóval: tudjuk, hogy hol a helyünk. Ez alatt azt értem, hogy például szoptatni csak én tudok, ezért semmi értelme, ha a férjem is felkel este. Ő menjen dolgozni, oda meg kipihentnek kell lenni. De nekem is, hogy elég türelmem legyen, ezért a délutáni séta az övé. Nincs női munka, férfi munka, és legfőképpen nem házimunka a gyereknevelés, ami a nő dolga.

Sok esetben látom, hogy azon úszik el a házasság, hogy a férj elkezd rivalizálni a gyerekkel. Lesz a baba és mama, lesz a feleség és férj, de hárman együtt, meg apa-gyerek szinten nincs megélt boldog perc, nincs közös élmény. A nő ketté kell szakadjon, hogy vagy a babàval vagy a férjjel foglalkozik teljes mértékben. Nincs olyan, hogy a két szülő játszik a gyerekkel, közben egymással beszélgetnek. Aztán csodálkoznak, ha mindenki elhanyagolva érzi magát, elhidegülnek és már csak egy fedél alatt élnek.

Mivel terveztük, és mindketten szerettünk volna gyereket, nem romlott semmit sem a kapcsolatunk.

Ahol valamelyik fél nem akar gyereket, azt nem szabad erőltetni, sem kierőszakolni, mert ott valóban megromlik a kapcsolat.

volt olyan barátnőm, sokat beszélgettük gyerek vállalásról egyebek, a férje nem akart, de ő úgy gondolta ha lesz akkor majd biztos ő is megváltozik majd és örül neki. hát nem így lett...szétmentek...

38/n

Nem romlott meg.

Szerettük egymást, szerettünk volna gyermeket.

Érett, értelmes, felnőtt módjára álltunk hozzá, amennyire lehet felkészülten is.

Új volt a dolog, de teljesen normális keretek között ellavíroztunk benne. Számunkra nagy boldogságot és még nagyobb összetartást hozott.

#4

Az intimitás akkor szűnik meg, amikor komoly gond van a kapcsolatban. Ez egy tünet, és nem maga a probléma. Csak a legtöbb pasi pont tojik rá, hogy a nőnek mi baja, csak az érdekli, hogy neki jó legyen. Amíg ő megkap mindent, teli has, üres zacsi, addig nem foglalkozik vele, hogy a felesége boldogtalan. Mikor már a közelségét se tudja elviselni, csak kicsi gyerekkel nem tud olyan könnyen válni, akkor kezd el a pasi panaszkodni, hogy nincs szex.

Nem romlott meg.

De nálunk az intimitással nincs gond, mert a férjem bőven kiveszi a részét az itthoni teendőkből is. Ő is akarta a gyerekeket, így ő is ugyanúgy foglalkozik velük, amikor csak teheti, nem hárul rám teljes egészében minden feladat velük kapcsolatban. Így van időm másra is, nem csak annyiból áll a napom, hogy a lányok körül ugrálok (még mindkettő kicsi). És ha van időm másra, gondolatban ki tudok kapcsolni, nem csak a gyerekekkel foglalkozni, akkor van energiám az intimitásra is.

Én is azt gondolom, hogy legtöbb esetben ezen siklik el a dolog. Mármint azon, hogy a férj, az apa, dolgozik egész nap, hogy megteremtse az anyagi biztonságot, minden teher ezzel kapcsolatban az ő vállát nyomja, stresszes és fáradt. Majd hazaérkezik a kimerült feleséghez és az éppen arcon pörgő, hisztiző dackorszakoshoz fürdetésre, van ideje nettó fél órát játszani vele alvás előtt, megkapja a gyerektől, hogy ő csak anyával hajlandó aludni, és egy óra múlva, mikor apuka benéz a szobába, az asszony beájult az ágyon a gyerekkel. Nem beszéltek kb semmit személyesen, intimitásról szó sem volt, max egy üdvözlő puszi hazaérkezéskor. A ház romokban, kaja nincs, és apa úgy érzi, ő itt egy megtűrt személy, aki csak a pénzt hozza haza, hála vagy megbecsülés nélkül (hiszen az ő igényei itt totál elsikkadnak, se tiszta környezet, ahová jó hazaérni, se finom étel, se szex, de még a családi idill is hiányzik, amire vágyott eredetileg).

A nő szempontjából meg ő egyedül van az összes otthoni teendővel, házimunka, amit egy eleven gyerek kb olyan ütemben rombol szét, ahogy ő megteremti, a kicsinek ad enni valami mérsékelten tápanyagdús kaját, amire rámondhatja, hogy egészséges, ő meg közben bekap egy fél szendvicset és megissza a reggel óta kihűlt kávéját. Alvásidőben gyorsan kiteregeti a még előző nap kimosott ruhát, majd a gyerek fél óra alvás után totál nyűgösen ébred és az istenért nem hajlandó visszaaludni, így az egész délután hisztikből és egy nehezen kezelhető gyerekből állnak. Ami mentálisan is és fizikailag is borzasztó kimerítő, csak egy perc nyugalomra vágyna. Majd hazaér a férj, szóvá teszi a rumlit és a kajahiányt, félszegen játszik valamit a gyerekkel fél órát, amíg anyuka a nap folyamán először nyugiban elmehet vécére és zuhanyozni, és kész, folytatódik az esti rutin, aminek a végén bealszik a gyerek mellett este 9-kor, mert amúgy hiába nem szopizik már, éjszaka még mindig többször ébred, és amellett, hogy apának pihennie kell, hogy dolgozni tudjon, a gyerek akkor is az anyját követeli, ha történetesen az apja megy hozzá éjszaka. A nő itt úgy érz, egy cseléd, nevelőnő, aki nincs értékelve, a férjének nincs hozzá egy jó szava sem, intimitás zéró, max az üdvözlő puszi, amikor a kedves hazaérkezett.

Ez nem egy újszülött, ez nem rossz szülők, ez nem egy atipikus helyzet. Itt mindkét fél igyekszik a lehető legjobbat nyújtani, amit csak tud, és mindketten mellőzve, elhanyagolva, lenézve érzik magukat. Szeretnének kapcsolódni, de nem tudnak hogy/mikor, így eltávolodnak érzelmileg és szexuálisan is. Nem hibás egyik sem, és mégis elválnak. Ezt az ördögi körforgást kell _valahogy_ megakadályozni vagy megszüntetni. Nekem könnyű dolgom van, a férjem távmunkában dolgozik, egész nap velünk van. A nagy 13 hónapos korában mentem vissza dolgozni részmunkaidőben, ő meg bölcsibe fél napra, így volt időnk kicsit gyerek nélkül is lenni a mindennapokban (én it otthonról dolgoztam), nyugiban intézni a házimunkát, és az anyagi terheken is megosztozni. A gyerekkel meg munkaidő után, közösen foglalkoztunk. Most a másodikkal vagyok itthon, esetében is ~1 éves korában tervezek visszatérni a munkába, a nagyobbikon láttam ennek az előnyét ránk nézve. Lehet ezért lepontozni, hogy milyen szívtelen vagyok, de nekünk családilag ez a jó döntés, mi így vagyunk kiegyensúlyozottak. Nagyszülői segítség mérsékelt, anyám messze él, anyósom meg még dolgozik, mindkét nagypapa évekkel ezelőtt meghalt már, szóval mondhatni egyedül vagyunk a gyerekekkel, és mi így tudjuk ezt jól megoldani segítség nélkül. Illetve hát, egymást segítve és támogatva.

Ha tesztek érte nem.változik meg az intimitás,nyilván fáradtak lesztek és ritkábban lesz alkalom de szerintem.lehet értr tenni.

Volt hullámvölgy ami kb 1 écih tartott nálunk..

"félek hogy mi is elválnánk"

Ha nem stabil a kapcsolatotok, nem szabad gyereket vállalnotok.

Szerintem az is sokat segít, ha megtanultok elengedni dolgokat. Például nem kell minden nap meleg, főtt kaja. Senki se hal bele, ha egyik nap szendvicset észtek, de van idő elmenni sétálni. Vagy nincs egy nap felporszívózva, de el tudtok menni fagyizni.

Sokszor az egész világot kicseréli, ha az otthoni közegből végre ki tud mozdulni a kismama, és nem egy fél éves az egyetlen társasága egész héten.