Van így jövője a kapcsolatunknak? Mit tegyek? (anyagi problémák)

Sziasztok!

Ez az utolsó évem az egyetemen. Mikor elkezdtem a szakot, még a volt párommal éltünk együtt, közös kasszán. Mivel volt is tartalékom, úgy döntöttem, bevállalom a nappali képzést. Mellette dolgoztam, amennyit tudtam természetesen, de azért az az összeg nem volt jelentős.

Aztán szakítottam, nem részletezném az okokat, nem ide tartozik. Onnantól gyakorlatilag alig bírom magam fenntartani a víz felszínén. Az előző félévem pokol volt, jóformán aludni jártam haza, a tartalékaim is eléggé elfogytak. Felvettem minden tárgyat, amit tudtam, hogy mostanra könnyebb legyen, de még mindig van annyi tárgyam a napjaim kellős közepére beb*szva, hogy véletlenül se tudjak normális munkát vállalni. Részmunkaidős állást nem találok, marad a diákmunka, nettó 1500-1700 ftos órabérekkel (mivel rám már nem vonatkozik az adókedvezmény - családi okokból későn kezdtem az egyetemet). És a helyzet nem túl rózsás a végzés utáni pár évben sem.

Jelenleg úgy néz ki, hogy 200 000 ft körül marad a bérem, amiből a bérléssel és a kajával együtt épphogy kijövök. A közös kutyánk nálam maradt, vele nem nagyon tudok olcsóbb albit sem keresni. Ezzel így talán el is lehetne lenni még egy évig.

Pár hónapja megismertem egy fiút, akivel kezd komolyabbra fordulni a dolog. Viszont eléggé más világ vagyunk anyagilag... Ő sokkal többet keres és sokkal lazábban veszi ezeket a dolgokat, mint én, mögötte van család és nem pazarolt el éveket úgy, mint én, ezért jóval előrébb tart. Én igyekszem fenntartani a kölcsönösséget és nem kihasználni, de az én béremből nem telik ilyen programokra és ilyen kajákra, amiket ő igényel és amikre ő hív. Céloztam már rá, hogy nagyon nem vagyok jó anyagi helyzetben, de nem ennek kapcsán, csak szóbajött, mikor egyszer átjött hozzám és épp próbáltam megjavítani valamit, ami helyett szerinte már rég újat kellett volna vennem. Egyszerűen fizikai képtelenség lenne, hogy a következő pár évben fele-fele arányban tudjam állni ezeket a dolgokat. Vagy akár csak egy nyaralásba bele tudjak fizetni egy nagyobb összeget. Rettenetesen szorongok amiatt, hogy ingyenélőnek tűnök.

Most még nagyon könnyelműen veszi, inkább csak nevet, mikor mondom neki, hogy jó, most már szeretnék én fizetni, mert nem akarom lehúzni. Sosem hagyja, hogy fizessek. Ha átmegyünk egymáshoz, készítek vacsit, ehhez általában én szoktam bevásárolni és ez nekem is vállalható összeg, de ennél többet nem nagyon tudok beletenni az egészbe. Ő is és én is a külön kassza híve vagyunk (az előző kapcsolatomban inkább az exem szorgalmazta a közöset) és talán még korai lenne összeköltözésről beszélni, de nem tudom, hogy hogy oldjuk meg, ha odakerülünk. Érzem, hogy szeret és hogy teljesen el van ragadtatva tőlem meg a főztömtől és hogy ez őt egyáltalán nem zavarja, de nem tudom, hogy hol lesz az a bizonyos határ. Végülis úgy könnyű, hogy csak randizgatunk. Szégyellem, hogy ennyire futja és hogy én teljesen le vagyok terhelve ezért a kevés pénzért is a tanulmányaim mellett, ő meg jól belenyúlt a jelenlegi állásával a jóba. Nem akarom rontani a hangulatot a közös időtöltéseink során ezzel, de nagyon nehéz ezt helyén kezelnem. Sosem voltam ilyen helyzetben még. Úgy érzem, csak megnehezítem a mindennapjait és lehúzom.

Sokkal könnyebbnek tűnik az élete, mint az enyém és félek, hogy ez feszültséget okoz majd vagy hogy életképtelennek és gáznak tűnök majd a szemében. Annyira nehéz beszélni is róla, úgy érzem, hogy magyarázkodnom kell, azt meg nem akarok és eredményül teljesen zavarban vagyok.

Hogy tehetném ezt az időszakot jobbá?