Milyen érzés volt, mikor távkapcsolatban éltetek, de a párotok nagyon akarta, hogy odaktözzetek a másikhoz?

Itt én vagyok az, aki külfdön él, ugyanakkor kb 1 éve vagyok együtt a párommal.Home office-ban dolgozom főként,de azért elvárják, hogy bejárjunk 2x. Persze ha nem mész be, az se gond, ha van valami indokod, de nyilván hetekig nem maradhatsz otthon. Én gyakran azt csinálom, hogy csüt-pént, majd hétfő-kedd irodában vagyok, utána megyek haza a páromhoz.

Szüleim szintén pestiek, de pl apám nem tud arról, hogy meleg vagyok, anyám meg nem is örül nagyon, hogy fiú a párom.

Egy szó mint száz, nem túl ideális ez a helyzet, mert pénz meg idő az ingázás, gyakran éjszaka utazom, így másnap hulla vagyok a munkában. Na meg értitek, nehéz spontánnak lenni. Párom nagyon szeretné ha hazaköltöznék, szerintem ő kevésbé hajlandó hozzám költözni, mert nem túl jó az angolja, nem is szereti az itteni nyvet, engem viszont győzköd, hogy csatlakozzak a cégükhöz.

Én meg nagyon el vagyok bizonytalanodva. 30 vagyok, a párom 25, nekem ez az első kapcsolatom. Nem akarok szakítani a páromtól, de valahogy nem érzem késznek magam arra, hogy hazaköltözzek, eldobjam azt az életem, amit 4 évig itt építettem.

Tisztában vagyok vele, hogy egy távkapcsolat csak akkor működhet, ha hosszú távon megszűnik a távolság, de egyelőre nem merek lépni. Mert viszonylag meg vagyok elégedve a kinti életemmel is. Van munkám, néhány ismerős is, szal értitek.