Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Azt hiszem nem látok tisztán?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Azt hiszem nem látok tisztán? Help? Próbálom objektíven leírni a dolgokat.

Figyelt kérdés

5 évvel ezelőtt összejöttem párommal. Eleinte egész jól elvoltunk. 4 év után elkezdett kitekingetni a kapcsolatból, nem csalt meg, csak akart. Rájöttem, bevallotta, mellette maradtam. Aztán megismertem egy srácot, jó barátok lettünk, egymásba szerettünk, de mivel barátom volt, így nem történt semmi. Majd közös megegyezéssel szakítottunk barátommal, összejöttem ezzel a sráccal. Pár hét múlva barátom virággal, sütivel, és egy házassági ajánlattal. Akkor visszautasítottam, de elbizonytalanodtam, később lefeküdtünk. A srác, akivel együtt voltam megbocsájtott, nekem többé eszemben nem volt megcsalni. De a barátom próbálkozott, igyekezett megfúrni a kapcsolatunkat, ami össze is jött neki.


Utána én összeomlottam, hiányzott ez a srác, de akkor éreztem, hogy esélyem sincs, szóba sem állt velem, vagy csak nagy ritkán. Tavaly év végén összejöttem a barátommal, hátha sikerül. Időközben ezzel a sráccal is élénkült a kapcsolat, mostmár megint kezd bízni bennem, és közeli barátjának tart, úgy gondolja, talán még összejöhetünk, esetleg.


Mivel nem tudom, ez a srác mit gondol, így együtt vagyok még barátommal. Eddig úgy gondoltam, gondolkozás nélkül ott hagynám, sőt, már albérletet is elkezdtem keresni, hogy szakítok vele.


Mindez azért, mert az utóbbi 1 hétben találtam egy barátom által írt levelet a volt barátnőjének (akivel 12 évesen járt), ebben cicának hívta, és bókolt neki, hogy szépen domborodik. Bennem ekkor eltört valami, hisz hiányzik még a srác, de közben próbálom elfelejteni. Ezután nemrég kaptam a barátomtól két akkora pofont, hogy monoklim lett. Ezt megbánva hozott nekem egy bonbont, majd másnap torkon vágott. Ekkor kezdtem albérletet keresni. Most megint jól elvagyunk, és elbizonytalanodtam.


Félek egyedül maradni, mert a srác iránt is sok mindent érzek, és ha vele nem jön össze, akkor összeomlok, és azon fog járni az agyam, hogy elrontotta az életem a barátom. Viszont ha a barátommal maradok, akkor ha valamit nem úgy teszek, ahogy ő szeretné (pl ő játszani akar, én együtt vacsizni, vagy filmezni) akkor kapok egy sallert.



Ajj, félek lépni, mert a szívem szakad, hogy a sráccal boldog lettem volna, és a barátom tönkretette. Így talán könnyebb, mert ha alkalmazkodom, akkor jól elvagyunk, és boldog vagyok vele is.


2011. márc. 21. 17:55
 1/8 anonim ***** válasza:

És melyiket szereted???

A verekedőssel tuti nem maradnék, aki egyszer (pláne többször!) megütött, az meg fog máskor is.

2011. márc. 21. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Hát én nem maradnék olyan pasival, aki kezet mert rám emelni. Te is jobban tennéd, ha elhagynád, ha összejön azzal a másik sráccal a dolog, ha nem. Később ez a dolog csak durvulni fog, nem megoldódni.

Ezenkívül, szerinted az pozitívum a másik srácnál, hogy amíg ő nem dönt, addig te mással bújsz ágyba? Biztos hogy nem. Ha komolyan gondolod vele a dolgot, akkor legyen is így.

Legrosszabb esetben ott lesz melletted a srác, mint barát, és kereshetsz valakit, aki nem üt meg csak azért, mert nem azt csinálod, amit ő akar....

2011. márc. 21. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Noss!


1. Neked teljesen elmentek otthonról!

Tiszta dilis vagy és nem normális ha a jelenlegi pároddal maradsz.

2. határozatlan vagy! Döntésképtelen!

"Kell a jó ?? - NEM! Kell a rossz??? - Kell!" -ennyi!


Szóval, ha valaha is az életben te még boldog akarsz lenni és kiegyensúlyozott és vidám és felszabadult akkor!

- szakítasz a jelenlegi pároddal !!! Méghozzá mihamarabb.

- ez a pasi sz@rik rá h megbánt e vagy sem, tudja h vagy te olyan hülye hogy vele maradj mert nem keresel mást nem vagy képes rá h elhagyd mert ez így kényelmes meg stb.


Szóval ha elhagyod ezt a pasit akkor megnyugszol majd! És utána elkezdheted felvenni megint ezzel a "jóféle sráccal" a kapcsolatot amiböl vagy lesz valami vagy nem..

Elég sokat hülyítetted és ez úgymond amolyan kihasználás is volt mármint ő tuti ennek is érezte.


Szóval ha még 1x összejössz vele és otthagyod akkor a büdös k*rva életbe nem fog többé szóba állni veled!!!

És akkor egyeüdl maradsz végleg!


Lényeg hagyd ott a jelenlegi pasidat és nyiss egy új fejezetet az életedben. És ha a másik srác sem jön össze akkor keresel mást! Nem csak 2 pasi él a földön.!

Ne légy lusta!

2011. márc. 21. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Teljese érzelmi káosz van benned,és ezt rontod azzal,hogy hirtelen izibe akarsz dönteni,mert elmegy a vonat. Így nem lesz tiszta a fejed. Jó lenne kicsit eltávolódni mindkettőtől,vagy időt adni magadnak, hogy tudd picit kívűlről,felülről,tisztábban nézni a dolgokat.

Mi úgysem tudunk helyetted dönteni.

2011. márc. 21. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Eddig úgy éreztem, a másik srácot szeretem. Ha beszélek vele felmegy a pulzusom, remegek, és iszonyatosan szeretnék találkozni vele, de messze lakunk egymástól.


Most jelenleg bizonytalan vagyok, úgy volt, hogy hétvégén találkozunk a sráccal, de azt mondta, lehet mégsem tud jönni. Nagyon szeretném, ha jönne, de még beszélni se tudok vele, felhívni nem merem.


Most elvagyok a barátommal, együtt élünk, és talán még tudnám szeretni, ha tudnám, hogy nem bánt többször. De őt néha érdeklik az érzelmeim, néha nem. Ma mondtam neki, hogy nem haragudjon, nem tudok gyorsan enni, mert szétharaptam a szám, amikor torkon vágott. És úgy látszott rajta, hogy sajnálja.


Túl naiv vagyok, tudom. És ez szégyen 22 éves fejjel :(

2011. márc. 21. 19:19
 6/8 anonim ***** válasza:

3. vok:


Nem naív vagy hanem túl hülye és ostoba már bocsi!


Ne haragudj de nagyon buta vagy ha vele maradsz, nem egyszer ütött meg!


Normális pasi nem üti vagy veri meg a barátnőjét soha!


Én legalább is tutira nem!

Szóval te vagy nagyon szerelmes vagy a pasidba vagy csak nagyon hülye vagy! Elnézést a kifejezésért de így látom.


Egyik ismerősöm szinte detto ebben a helyzetben volt mint te nem tudta mi lenne a jó....aztán a rosszat választotta a régi pasit a másik elment mert 3x is eljátszotta azt vele , hogy kell -nem kell....


Aztán most terhes lett a pasijától és szomorkodik h nem kell ez neki, és mi lesz így és azt mondja, hogy az "egész élet egy rakás sz@r!!!"


Szóval én azt mondom:

1. hagyd el a pasidat ha boldog akarsz lenni, ez legyen az első!!!!!

2. Beszélj és hívd fel azt a srácot mihamarabb!

2011. márc. 21. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

4. vagyok.

Tényleg hagyd ott,ha egyszer megütött legközelebb is megfog.

Az egy dolog hogy valaki tör zúz,de amíg kezet nem emel Rád,addig még rendben van...mert tudja hogy ehhez nincs joga. Ő ezt már nem érzi,és úgy gondolja bármit megtehet Veled. Most olyan tudatállapotban vagy, ami a kétségbe esés közepe,és nem mered otthagyni. Legyél bátor,mert az élet ennél sokkal értékesebb embereket tartogat Neked!

Az életben nincs olyan,hogy valakit ezt meg amazt érdemli,

épp ezért,neked nem kötelességed ezt eltűrni,választhatod a jobbat,de ahhoz ott kell hagynod Most!

2011. márc. 21. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

3. vok.


Teljesen egyet értek és értünk a "4. válaszolóval".


Légy bátor mert ha most nem akkor már később egyre nehezebb lesz majd és egyre nehezebben mered majd otthagyni!

2011. márc. 21. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!