Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » HELP! Barátnőm ránk nyitott,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

HELP! Barátnőm ránk nyitott, amikor exemmel kettesben voltunk, és ezzel nagyon megbántottam. Hogyan engesztelhetném ki? :S

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy tegnap sokáig melóztam, aztán haverokkal beültünk még meginni egy sört, és hát az excsajom is ehhez a társasághoz tartozik. A történet annyi, hogy exem béna volt és véletlenül leöntötte magát sörrel, totál átázott és fehér felső volt rajta. Mivel a haverok közül én lakom a legközelebb, így hát végül rábólintottam, hogy jöjjön fel hozzám, és vegye át a fölsőjét. Gondoltam, majd adok neki valami pólót, amit felvehet hazáig.

Haza is mentünk, bementünk a hálószobába, vettem elő neki tiszta felsőt, ő meg levette az átázott pólóját, és barátnőm pont ekkor jött meg és nyitott ránk, amikor exem ott állt a szoba közepén egy szál melltartóban.

Szegénykém először szólni sem bírt, aztán zokogni kezdett és elszaladt. Én egyből utána futottam, hogy megmagyarázzam, de nem sikerült beszélnem vele. :S

Sírt és elhordott mindennek, még csak meg sem állt, hogy megbeszélhessük. Ma kb ezerszer is hívtam, de nem veszi fel nekem a telefont. Küldtem vagy 100 sms-t is, amiben elmagyarázom a szitut, de arra sem válaszolt. Felhívtam a legjobb barátnőjét, neki is elmondtam a dolgot, ő most viszont nem tudja, melyikünknek adjon igazat. Először azt mondta, hogy gyenge kifogás, és csak magyarázkodni akarok, de aztán hallottam a hangján, hogy elbizonytalanodott, és bár nem ígért semmit, azt mondta, megpróbál beszélni a barátnőmmel.


Most mit tegyek? :S


25/F


2011. szept. 21. 14:23
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
100%
Te mit szólnál fordított helyzetben? Erre gondolj! Ha az én csajom állna egy szál az exével a szobánkban aki egy szál alsógatyában van. Hááááát. Nem biztos, hogy túl megértő lennék, mondhatna amit akar.
2011. szept. 21. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonim ***** válasza:
100%

Még ha igaz is a szitu,akkor is mit jótékonykodsz az exeddel?

Meg lakásra vinni?bakker ez a pólós téma nagyon kamu.

Vegyél a csajnak egy nagy aranygyűrűt és kérd meg a kezét az hatni szokott.

2011. szept. 21. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
57%
Hát, ha valóban igaz a sztori, akkor tényleg nagy szívás. Sajnos segíteni nem tudok, tanácsot meg nem osztogatnék, mert én abszolút nem vagyok otthon a párkapcsolatokban. Bocsi.
2011. szept. 21. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
Ki engedte be a barátnődet a lakásba? Kulcsa van?
2011. szept. 21. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem törődj bele, hogy egy lúzer vagy.

Ezzel kezdeni úgysem tudsz semmit, ha a csajod benyalja mégis ezt a gyenge sztorit, a hétralévő fél évben hallgathatod, utána meg úgyis dob valamiért, mert már nem fog működni.

Persze, te laksz a legközelebb, meg blablaaaaaaa... az ex tabu. Már azt csodálom, hogy szó nélkül tűri barátnőd, hogy egy társaságban sörözöl nélküle (!!!) az excsajoddal. De ha félpucéran nálad találja, nem csoda, hogy levágja a szitut. Hát asszem többet az életben nem kellenél nekem se, max annyira méltatnálak, hogy elmondjam neked, hogy még mesemondónak is gyenge vagy.

Te már elmondtad a kis estimesédet, vagy elhiszi, vagy nem, már az ő dolga, te maradj addig a seggeden, vagy vidd szobára az exed, vagy amit akarsz, csak hogyd sztem békén.

2011. szept. 21. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:
100%
Már bocsánat de ez nem megbízás és nem megbízás kérdése. Azért ha a pasid az exével van egy szobába ráadásul a csajon még felső sincs minden épeszű ember arra gondol hogy ott bizony készült valami. Nem tudom hogy tehetnéd jóvá, jól teszed hogy barátnőnél puhatolózol ők tudnak hatni az emberre. Mindenesetre elég balfa*sz voltál viseld a következményeit.
2011. szept. 21. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 anonim ***** válasza:
85%

Dottorre, én leírtam, hogy mit csináltam volna. MAGAM MIATT, hogy tudjam az igazságot. Én már túlvagyok azokon a körökön, hogy a látszatnak higgyek. Tegyük fel, hogy a kérdező tényleg nem kamuzik: hügyeséget csinált, ez tagadhatatlan, de semmi jóvátehetetlen nem történt, nem csalta meg a barátnőjét. Attól, hogy a pasim hülye, még szeretem. DE!! Ehhez biztosan kell tudni, hogy mi történt valójában, és utólag már nem lehet biztosan tudni. Akkor már tényleg csak az van, hogy vagy hiszel, vagy nem. Ott helyben kell tisztázni. Ha ugyanazt mondják, nincsenek zavarban, nem hebegnek-habognak, ott a sörös póló, az igazolja a kérdezőt. Utólag már esélyes sincs.


Az exet megkérni, hogy beszéljen a csajjal... nem egy jó ötlet, csak olaj a tűzre.

2011. szept. 22. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim ***** válasza:
72%

Ha én lennék a barátnőd helyében én is baromira kiakadtam volna. Ráadásul a barátom van olyan érzelmi analfabéta sokszor, hogy nem jönne rá mi bajom van. Az exe folyton kihasználta mert a barátom mindenkinek segít aki kéri és a csaj komolyan visszaélt vele és miután szakítottak még akkor is, mert a barátom még szerette. Azért mentek szét mert a lány elment főiskolára és nem bírta volna pasizás nélkül... De legalább őszinte volt... Viszont ha hazament akkor még húzta barátom agyát, aztán csak rádöbbent a barátom, hogy ez így nem állapot...

Fél évre rá összejöttünk mi, és a lány szinte ki akart nyírni a szemével. Gondolom félt, hogy elveszíti a rajongóját, hát így járt. Kapcsolatunk elején volt párszor, hogy azt mondta a barátom, hogy nincs kedve találkozni mert fáradt, a lány meg felhívta ő meg egyből kitekert hozzá. Hatalmas patáliát csaptam, de a barátom nem értette miért. Ő tényleg olyan kis butuska tud lenni, hogy nem érti meg. Tudom jól, hogy csak barátként ment el hozzá és 100%ig biztos vagyok, hogy nem történt semmi, de könyörgöm akkor is.

Szerencsére már nincs ilyen probléma, kezd benőni a feje lágya a páromnak és ilyenek már nem fordulnak elő. Én szerettem annyira, hogy megbíztam benne, de ismertem régóta úgyhogy tudtam, hogy milyen kis butus tud néha lenni ilyen téren. Nagyon fájt pár ilyen húzása, de meg tudtuk oldani.

Szerintem ha a szerelmetek olyan erős meg fog oldódni magától, de azért javaslom, hogy az ilyen szitukra jobban figyelj oda. Nem kell megszakítanod minden kapcsolatot az exeddel, de egy egészséges távolságot tartsatok meg.

Az előző barátommal 3 évig voltam együtt, de nem tudnék már átöltözni előtte, sőt a szakításunk után már 1 hónappal se tudtam. Az meg teljesen igaz amit már előttem is írtak, hogy nem tudhatod az exnek nem voltak e hátsó szándékai, mert lehet, hogy egyáltalán nem akart semmi komolyat, csak annyit, hogy érezze még mindig rajongsz érte. Nem a barátnőd ellen vagy ellenetek akart tenni, csak azért, hogy tudja még mindig tetszel neki. Vannak ilyenek.


Remélem minden rendben lesz, én sok sikert kívánok :)

20/L

2011. szept. 30. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 anonim ***** válasza:
100%
előző voltam félre írtam egy mondatot, szóval azt szerettem volna írni, hogy "tudja, hogy ő még mindig tetszik neked".
2011. szept. 30. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 fibbrizzo ***** válasza:
100%
forditott helyzetben te mit tettél volna?engedted volna hogy megmagyarázza ?csak gondolj bele min mehet most keresztül .bocs de elég béna vagy hogy az exedet felhivtad ,ráadásul polot is cseréljen elötted.ha jot akarsz most azonnal mész és megkeresed a barátnöd és addig nem tágitasz mig el nem mondod mi az igaszság .
2011. szept. 30. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!