Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Olyan tanácstalan vagyok, mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Olyan tanácstalan vagyok, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Annyi ilyet olvastam már itt, nem gondoltam, hogy én is leírom. Párommal pár hete jöttünk újra össze, közben mindkettőnknek volt kapcsolata. Amit megszakítottunk a mostani miatt.

Múlt héten nálam járt, használta a gépemet. Beléptem, és ő nyitva hagyta. Nem tudtam elenállni a kísértésnek (ezért való lecseszéseket mellőzzük, tudom, nem kellett volna, de a nagy többség nem bírta volna ki), megnéztem, levelezik-e az ex-szel, főleg, mióta megint együtt vagyunk. ELvileg az egy laza kapcsolat volt, de a nő taglalta, hogy a szakítás pilanatában azt gondolta, mégis kellett volna egy esélyt adni maguknak. Párom meg, hogy talán várnia kellett volna pár hónapot, és szóba jöhetett volna valami komolyabb. (Ez 2 hete volt.)

Meg hogy nem boldog és fél (erről én is tudtam, mert én is félek, de gondoltam, majd elmúlik).

Tegnap leveleztek (előtte 1 héttel is), hogy fura a nőnek, hogy most velem van a párom, mire a párom: neki is és még meg kell szokni.

Velem viszont hűvöskés 1-2 napja, és nem becézget, semmi. Idő kell, míg "bemelegszünk"? Idő kell míg elengedi? Ne áruljam el, hogy beleláttam a levelezésébe?


2011. okt. 25. 22:12
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:
# 11 a legjobbakat nektek a továbbiakban is :-)
2016. szept. 4. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 anonim ***** válasza:

Sztem leírtad a leglenyegesebbet:

"...általában rosszat várok, és az be is jön..."!

2022. jún. 29. 05:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!