Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A párommal válságba került a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párommal válságba került a kapcsolatunk, mégsem akarja kimondani az utolsó szót, mit tehetnék?

Figyelt kérdés

Furán viselkedik, olyan unott, ha mondom neki hogy szeretem tereli a témát, holott korábban ő mondta ezt magától is..(tény, hogy az utóbbi időben sokat veszekedtünk, többségében én reagáltam túl a dolgokat, de mindegyiknek oka volt, csak ő makacs és nem hajlandó beismerni)

Úgy 3 hete megmondtam neki nyíltan, hogy ha szeretné, hogy vége legyen, mondja és én elfogadom és békénhagyom..

Azt mondta érti, majd elterelte a témát..pár napig normálisan viselkedett, aztán visszaállt a fura passzív stílusára (beszélünk, de ritkábban találkozunk, úgy viselkedik mintha nem a barátnője lennék) Azóta ezt már 2szer eljátszottuk..1 napig normális majd átvált ebbe a passzív stílusba..én próbálok a kedvére tenni állandóan, figyelmes és kedves vagyok vele, de szinte semmit nem ér..Nem értem miért csinálja ezt, mondtam neki, hogy arra ne várjon, hogy én mondjam ki hogy vége legyen, mert nagyon szeretem és bármit megtennék érte. Akkor miért csinálja ezt?

Hogyan tudnám valahogy helyrehozni az egészet, hogy újra a régi legyen?

Már felőrli az idegeimet, de már szóba se merem hozni hogy mi baja van, mert félek elege lesz abból, hogy állandóan ezzel nyaggatom..

Teljesen tanácstalan vagyok..

Más nő biztos nincs a dologban!

Én vagyok a nő 20/L a párom 30/F


2012. jan. 17. 18:22
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%
Nem bántásból mondom, de ez alapból halva született kapcsolat.
2012. jan. 17. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 Darkkingdom ***** válasza:
100%

Sajnos egyetkell értenem az előttemszólóval...

Még anniyt hozzátennék,hogy ze már nem kapcsolat...cska asaját idődet hózod és az éveidet!Mond ki te az utolsó szót és elején lessz csak rossz!De idővel ráfogsz jönni hogy ez így volt a helyes!


(Soha nem értettem hogy egy 20 éves lány miért jön össze egy 30 as pasassal)

2012. jan. 17. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%

Ha együtt éltek, fogd a cuccod és költözz el egy időre (szülőkhöz, barátnőhöz, bárhová). A szünet az egyetlen megoldás egy megromlott kapcsolatban. Ha nem tér észhez attól, hogy nem vagy mellette, akkor ennyi volt.

Minimum 2 hét pihit javasolnék. Ha közben keresne, akkor se engedj a legelső próbálkozásánál!

2012. jan. 17. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
75%
Darkkingdom: talán azért, mert kb 30 felett vannak "pasik". A huszonéves kis fityfenék mindenek, csak nem férfiak.
2012. jan. 17. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:

Nem élünk együtt, de az utóbbi időben nagyon megritkultak a találkozások..

Sokszor gondoltam már rá, hogy kimondom, de nagyon félek, hogy ő is erre vár, és nem keresne többé..

Én pedig sajnos nagyon ragaszkodom hozzá, ő az első ember az életemben, akit úgy igazán szeretek minden hibájával együtt

2012. jan. 17. 18:46
 6/16 anonim ***** válasza:

Akkor mondd ki te az utolsó szót.

A szerelmi kapcsolat nem egy olyan szerződés, amit csak közös megegyezéssel lehet felbontani.


Egyértelmű, hogy egyikőtök sem boldog. Akkor mi a kérdés?

2012. jan. 17. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:

Elhiszem, hogy nehéz neked, mert szereted, de ideje lenne elfogadnod azt a tényt, hogy ő már nem így érez. Ezért lenne nagyon jó a szünet. Ha nem keres, akkor teljesen egyértelművé válna számodra, hogy tényleg nem tervez már veled. Akkor nyugodt szívvel léphetsz tovább. Ha viszont keres, tudni fogod, hogy szeret még.

Ha nem léped meg azt, hogy szüneteljetek (ami lehet, hogy nem sokban különbözik az eddigi helyzettől, mivel ritkán találkoztatok, de hidd el, teljesen más "hivatalosan" nem találkozni), akkor örök kétely lesz benned, hogy most akkor szeret vagy nem szeret vagy mi van.


Legyél erős, hidd el, ez a legtöbb, amit most tehetsz. Tudom min mész keresztül... én 6 éve vagyok/voltam a párommal, 17 napja szünetelünk hasonló okokból. Ő is 30 éves egyébként, én meg 22.

2012. jan. 17. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:

Első vagyok.


Az a baj, hogy köztetek egy generáció különbség van. Mások az álmaitok elvárásotok. Neki már családot kellene alapítani, neked meg még javában bulizni vagy hasonlót csinálni. Ne vesztegesd tovább az időd. A korosztályodból keress partnert, vagy akkor még várnod kell 10 évet, mert egy 30N és 40F párosítás már sokkal inkább egy az elvárásuk.

2012. jan. 17. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 Darkkingdom ***** válasza:
18:35-nak hallod azért nem vag gyenge...neked miben nyílvánul meg akkor hogy férfi? mert 30 évesen elméletileg már lehet aniy pénze hogy eltartson?meg megvagyen midniet neked?vagy miben nyílvánul meg? vagy az jobban kicsavar?
2012. jan. 17. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 Darkkingdom ***** válasza:
bocs az írás hibáért de ideges lettem és gyorsan gépeltem!
2012. jan. 17. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!