Nem bírok elszakadni a múlttól, azt akarom hogy minden legyen a régi de nem tudom hogy ez lehetséges e? Csak sejtem hogy nem!

Én azzal nyugtatom magam hogy nem szeret és ezért hagyott el és ha így van akkor tényleg nincs már értelme... magadhoz nem láncolhatod. Ez van, Nektek más utat jelölt ki az élet és megtaláljátok a boldogságot mással is majd. Én is nagyon szeretem a volt párom, hidd el, 4 évig totál szerettük egymást hatalmas szerelemmel, ragaszkodással, sohasem veszekedtünk, minden nagyon jó volt... de eltűnt részéről a láng és most azt keresi egy másik lányban. Sajnos nem tudja még, hogy mással is így lesz, nem szabadna feladni ilyen könnyen egy kapcsolatot. De ez van, vége és már nem tehetek ellene semmit mint ahogyan Te sem. El kell engedned.

Dehogyis. Túl fogod élni, találsz sokkal normálisabbat, a TÁRSADAT és utólag visszatekintve hálát adsz az égnek, hogy így alakult, emrt máskülönben lehet, hogy soha nem is ismerkedtetek volna meg, mert lekötött ez a majom. Amin most keresztül mész, piszkosul fáj, lehet, sőt biztos, hogy rosszabb a fizikai fájdalomnál is, de természetes. A lelked olyan, mint egy "térkép" amin mindenkinek megvan a helye. Anyu-apu-testvéreid-barátaid-nagymami stb. Amikor "kívülről" befogadsz valakit, behívod erre a térképre és elfoglal egy részt. Ha régóta, vagy sokat vagytok együtt, akkor ez a rész egyre csak nő a térképeden. Ha hirtelen eltűnik, ahogy most és még az sem tiszta, hogy miért, akkor egy sajgó seb marad a térképeden és megpróbálod önkéntelenül "letépni" de közben meg az emlékek és a még meglévő érzelmek miatt húznád is vissza. Emiatt a huzavona miatt van az a rettenetes fájdalom. Meg azért, mert ember vagy. Ha nem tudnál ilyen erős érzelmeket érezni, mint most, amik ezt a fájdalmat okozzák, akkor nem tudnál jó érzéseket sem érezni, olyan lennél, mint valami lelketlen robot. Ez csak azt jelzi, hogy van szíved és örülj neki. Mert amikor eljön a "te időd" akkor meg lehet, hogy földöntúli boldogságban lesz részed éppen azért, mert képes vagy ilyen érzelmeket megélni, érző szívű ember vagy. Tudom, hogy fáj, nekem is fájt, nem is akarom elbagatelizálni. De azt tudnod kell, hogy ez természetes. Most a "leválás" előtt vagy még, vagy már benne. Ilyenkor egyszerre gyűlölöd és egyszerre szereted. Mármint a másikat. De jobb lesz hidd el és jobb fog jönni, csak azt most még képtelen vagy átlátni, vagy felfogni (ez is természetes) Egy dolgot ne tégy most: NE ígérj, NE esküdj meg semmire és NE hozz hosszútávú döntéseket, NE tökélj el SEMMIT ebben az állapotban! Gondolok itt olyanokra, mint "én már senkit nem akarok/fogok szeretni" meg "nekem ő volt az igazi, senkivel nem lesz ilyen" meg ehhez hasonlókra még csak ne is gondolj, nem hogy mondogassad. Hogy miért, az most nem fontos, de megvan az oka. Fogadd meg, jót akarok.

Ez ilyen "szerelem utáni szerelem". A magyarázatát nem tudom, viszont eskü ahogy írtad, magamra ismertem, pedig nem mostanában volt. Hogy mi van akkor? Semmi. Jön egy valaki, aki teljesen más, mégis van olyan "tökéletes". És éppen akkor, amikor nem számítasz rá, talán már feladtad. Gondolom nem véletlen történik általában így, biztos van valami oka, mert ez elég jellemző sokakra. Akiknél nem ez van, ott beleragadtak a múltba és én részben azért pampogtam neked annyit ezekről a dolgokról, hogy te ne juss oda, hanem egészséges módon leválj és helyreállj. Előbb utóbb egyébként így is úgy is megtörténik. De ismertem olyat, aki annyira "kapaszkodott" az egészbe, hogy egy idő után már a szenvedéseibe volt "szerelmes" mert szerintem úgy érezte, ha elengedné akkor egy része veszne oda (ami nem igaz) Sokan évekig elhúzzák és saját maguk ellenségeként megnyomorítják és megrabolják a saját életüket. Én azt mondom ne tedd. Szenvedj, sírj, bánd ami történt, örülj annak a jónak, ami volt, de ne tedd, ne tapadj le arra a palacsintasütőre túl soká, amire rátettek. Tegyél meg mindent annak érdekében, hogy túljuss ezen. Hidd el, tiszta fejjel az exedet is, a jövődet is és a múltat, meg az "okokat" is jobban át fogod látni. Most még nem.. általában senki nem képes rá ilyen állapotban. Ha érdekel: nekem ugyanezek voltak a gondolataim. Anno levelezgettünk egy lánnyal, aki segíteni próbált úgy, mint én most és szerintem ledöbbennél mennyire ugyanazokat mondtuk. Gondolkozz. Ezen a földön él 7 milliárd ember! De hiába él 7 milliárd ember, ha az az egy, akire szükséged van és tökéletesen illene hozzád, éppen akkor jönne az életedbe és állna ott előtted, amikor képtelen vagy akárcsak felismerni is, mert még mindig a múlton rágódsz és mélyre ástad magad a depresszióba, meg az exedhez kötődsz, mint valami apáca a kolostorban a rég meghalt férjéhez.. Csak nálad nem ez történt persze. De az ilyesmi nem ok nélkül történik és aki elmegy, főleg így, az menni is akar. Ha pedig menni akar, akkor nem ő volt a te embered, még akkor sem, ha az őt megelőzőekhez, vagy azokhoz képest, amilyen pasikat ismersz és egyáltalán el tudsz képzelni, ő az "isten". Vannak dolgok, amiket még nem tudsz, mert ember vagy. Fogadd el, hogy nem tudhatsz mindent, nem ismerhetsz mindenkit és minden változót, főleg nem előre..

Az előzőnek teljesen igazat adok. Amúgy én is úgy vagyok vele hogy azzal nyugtatgatom magamat, hogy esetleg megbánja és visszajön hozzám, persze nálam annyival rosszabb ugye hogy van már valakije és így nincs hiányérzete. De talán ha tényleg nem keresem többet akkor azért a 4 év az felerősödik benne. Persze az más kérdés hogy ezek után meg tudnék-e benne bízni és nem félnék-e az újabb csalódástól. Ami pedig azt illeti, én is úgy vagyok vele, hogy senkit sem tudnék úgy elfogadni ahogyan őt, minden hibájával együtt, legyen az külső vagy belső. Én is úgy érzem most hogy nincs még egy ilyen és sajnos mindenkit hozzá hasonlítok. De megnyugtató hogy pl. Te is így vagy ezzel, ez azt jelenti hogy ez a normális. Szóval minden rendben lesz, én úgy gondolom... persze azért a sírás még engem is kerülget, de talán lassan enyhülnek ezek a fájdalmak. Remélem...

Mind a kettőtöknek küldtem valamit, ha gondoljátok nézzétek meg.