Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért hiányzik iszonyatosan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért hiányzik iszonyatosan az első barátnőm?

Figyelt kérdés

Sajnos rákattintottam a binikis képeire facebook-on az új pasijáva, nem kellett volna. Ugyanis talán még szebb is, mint amikor vele jártam. Már régen szakítottunk, 2 és fél évvel ezelőtt, de ahogy telik az idő egyre többet gondolok rá. Ha elmegyek valahova a városban, olyan hely mellett haladok el, ahol randiztunk, találkoztunk anno, összeszorul a szívem. Nagyon megértő lány volt, talán ezért volt ő az első barátnőm és azóta se találtam nála megértőbbet. Egyre inkább bűntudatom van, amiért elhanyagoltam azt a kapcsolatot, az edzést, egyetemet, barátaimat fontosabbnak tartottam nála. Pedig azóta sem voltam boldogabb, mint amikor vele jártam.

Lehet csak azért emlékszem így rá, mert Ő volt az "első"? Azóta lefeküdtem már pár lánnyal, de már nem is emlékszem rájuk, nem is szoktam rájuk gondolni.


Érzett már más is így?


2013. jan. 23. 12:51
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
ezt elcseszted koma... ö tullépet rajtad te meg nem tudsz rajta és ez sérti a hiuságodat. Kicsi az eslye h visszatáncoljatok mindketten... :(
2013. jan. 23. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
46%
Nekem is hiányzik a volt barátnőd. §:-(
2013. jan. 23. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Az az első barátnőmmel 3 éve nem tartom a kapcsolatot. Vele veszítettem el, és évente 1x ha látom nekem sem közömbös. No meg persze ez is lehet, hogy felébredtek benned az érzelmek...Ezeket a dolgokat csak te tudod megmondani nem idegenek.
2013. jan. 23. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:

Úristen! Bikinis képek facebook-on? Vagy ez csak amolyan nyaralásos képek?


Komolyra fordítva, szerintem csak azért gondolsz még rá, mert ő volt az első szerelmed és most nincs olyan, aki tetszene. Az, hogy nem foglalkoztál vele, csak az is azt mutatja, hogy nem becsülted meg, vagyis nem érdekelt téged annyira. Gondolod, ha esetleg újra összejönnétek, akkor megváltozna a helyzet? Nem hinném. Szerintem így látatlanból sokkal jobban összeillenél egy másik lánnyal, mint vele. Mert nem hiába lett vége. Vagy nem?

2013. jan. 23. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

2


Most miért vagy ilyen mocsok?:XDDD

2013. jan. 23. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Nem azt kérdezte, hogy kinek hiányzik még az ő barátnője?
2013. jan. 23. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Ezt az első szerelem dolgot mindenki úgy túlmiszticizálja...Nem az a lényeg,hogy első vagy nem első lehet a 23545. csajt nem fogod egyhamar kiheverni,ha úgy gondolod na ez volt a legnagyobb szerelem.Az első szerelem még csak puhatolózás..Arra,jó,hogy gyakorold az empátiát meg azt,hogy lehet megmaradni egy kapcsolatban.

Később már más,sokkal fontosabb dolgok kerülnek előtérbe,amit ezek a tini kapcsolatok általában nem bírnak ki..(Megjegyzem a múlt utólag mindig megszépül:D....öreg hiba:)!)

Amúgy szerintem veled van a baj.Nem is akarsz harcolni érte,hogy másképp érezz.Minek nézegeted pl? legyél már felnőtt férfiember!

2013. jan. 23. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

6


De, csak ilyenkor egy úriember hallgat:DD


Pasik, nálatok nincsen pletykásabb népség.

2013. jan. 23. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim válasza:
Én is ígyvagyok.Túl kell lépni rajt majd jön másik..(Tudom könnyü mondani :D)
2013. jan. 23. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Na, egy kérdés: Most kezdett hiányozni, hogy láttad bikiniben az új pasijával, vagy eddig is hiányzott? Mert ha csak most jutott eszedbe ez az egész, akkor tuti nem szereted csak sz@rul esett, hogy nem te vigyorogsz mellette a fotón.
2013. jan. 23. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!