Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mit tehetnék ebben a bonyolult helyzetben?

Figyelt kérdés

2 éve vagyunk együtt. Találkozni úgy szoktunk hogy egyik hétvégét náluk töltjük másikat nálunk. Meg volt beszélve hogy hétvégén találkozunk(náluk). A dolog végül úgy alakult hogy mikor odamentem pénteken összevesztünk egy apróságon, beszóltam valamit az anyjáékról,hogy minek hívogatja az anyja telefonon,mert ő is folyton megjegyzést tesz akkor ha az én anyám hív. Olyankor azt mondja minek hív anyám. Ez nála egy ilyen kötekedési felület, mind1,ezért én is beszóltam,máskor is volt ilyen,akár csak poénból is. A dolog most kezd bonyolódni. Utána még össze is vesztünk, mert szombat reggel közölte velem, hogy jön barátnője,ezért én menjek haza,mert a barátnője csak kettesben akar a barátnőmmel lenni. Erre is berágtam,mert meg lett velem beszélve hogy végre együtt töltjük a hétvégét és miért kell hazamenjek. Ő utána azt mondta folyton zsörtölődök. A lényeg hogy mérgében felhívta az anyját és elmondott mindent, és tudni illik az anyjáék nem kedvelnek engem mert nincsen M3-as BMW-m,és nem keresek 200 ezret. Ez sajnos így van,amióta ismernek kb. Nos én hazamentem,de szörnyen éreztem magam, hívogattam hogy de miért kellett ezt tennie velem. Aztán legközelebb már csak vasárnap este beszéltünk levelezés formájában, ahol közölte hogy szakítani akar,keressek magamnak olyan lányt aki folyton velem tud lenni,mert ő nem. És mondta vége. Én ezt nem hagytam annyiban mert ő életem értelme,nagyon szeretem. Azt mondta van egy másik fiú...mondom micsoda???? (most még bonyolultabb lesz..) Aztán ennek ellenére én elmentem másnap (hétfőn) a sulijához, hogy hogy is van ez. Azt mondta sokat "csapkodok ha valami nem úgy van ahogy akarom" például most ez hogy vele akartam lenni a hétvégén de ő meg a barátnőjével, én nem fogtam fel,vergődtem ezen. És még azt mondta az anyjáék nagyon, mégjobban bepöccentek rám,nem támogatják hogy velem beszéljen,sőt megtiltják. Egyébként fontos momentum,hogy szerintem semmilyen fiú nincs,mert szerintem ezt csak az anyjáék parancsolták, hogy ez miatt szakítson velem,mondja ez nekem ok-ként.Dlbonyolódik,mert a facebook-on nem törölt (sajnos a mai világban onnan törölnek a legelőször ha elhagynak) és hétfőn sok mindent mondtam neki hogy de ne csinálja ezt meg gondolja át, és én szeretem őt,és ő életem értelme. De ezt nem most először hallja tőlem,ezzel ő tisztában van. És kicsit tartva tőlem a távolságot,de csókolóztunk,hagyta és olyanokat mondott hogy nem tudja mi legyen. Teljesen nem tudja. Sajnos az anyjáék irányítják döntéseiben, és cselekedeteiben,abban hogy mit tehet,és hogyan. Ez egy szomorú dolog,de egyenlőre ezen nem tudtunk változtatni, tesz egy lapátra hogy most fog érettségizni. Szóval az anyjék most megfogalmazhatatlanul gyűlölnek valószínű és úgy tudják mi összevesztünk és szakítottunk. De ma is találkoztunk (kedden) És ma is csattant el csók,de azt mondta ne erőltessek rá semmit,ne legyek akaratos. Félek hogy elveszítem, és én abba belehalok. Anyjáék előtt nem állok meg a lábamon,nem mehetek oda magyarázkodni, a lányt elhagyni semmiképpen nem akarom,akkor se ha most ő ezen gondolkodik hogy mi már szakítottunk. Ma kérdeztem azt is találkozott a fiúval? Azt mondta nem,nem tudtak. Kérdem én ha volna ez a fiú valóban,azt nem zavarná a mi "párkapcsolatban" a facebook-on? És nem zavarná hogy még nem is találkoztak? Anyámék is azt mondják szerintük nincs ott semmi srác, ismerik a lány szüleit,ajja szemeteknek tartjuk őket,simán belefér,hogy ők találták ezt ki. De barátnőm sem olyan mint régen,ez is tény.Fél az anyjáéktól.Ha odamegyek ordibálás lesz,és csak rontok a helyzeten. Konkrétan nem is értem az egészet. Össze vagyok zavarodba és nem tudom mit tegyek. Barátnőm is egyre kevesebbet ír,azt mondja tanul. Ami oké,de sok az ismeretlen miért. És hagyta hogy egcsókljam,meg a facebook nem törölte. Rákérdezni konkrétan nem merek mi lesz velünk,mert azt mondta ne akaratoskodjak,ne erőltessek rá semmit. Igyekszem ezt tiszteletbe tartani. De a hétvégén nem fogunk tudni találkozni mert az anyjáék kb eltiltották tőlem. Pedig a lány úgyérzem szeret,csak nem tudja mi legyen,zaklatott a helyzet a hétvégi veszekedés miatt,az anyjáék otthoni dolgai miatt,az érettségi miatt,és miattam hogy vannak hibáim,úgy érzi ezért szakítani akar,meg a másik fiú,aki lehet nincs is. Nem tudok tőle,nem merek tőle már kérdezni semmit mert nem tudom mivel rontok a helyzetemen. De megőrülök itthon a négy fal között,néha beszélünk felületes dolgokról,és nem írja le hogy szeret,nem mondja amikor kicsit találkozunk sulijánál pár kis időt,mert errőla szülei nem is tudnak hogy találkozgatunk,vagyis én da megyek,ott várom.


Mt tegyek? :( Szeretem, az életemnél jobban.


2013. márc. 5. 18:50
1 2
 1/17 A kérdező kommentje:
Szóval szakítottunk,de akkor miért csókolózik velem,de teljesen nem tudja mi legyen, és távolságtartó. Én nem fogadom el hogy mi most szakítottunk. De legálisan nem fogunk tudni találkozni,anyjáék miatt. Anyámék azt mondják keressek mást,haverok azt mondják keressek mást,én azt mondom ő életem értelme,annyira szeretem. De ezek után hogyan leszünk mi újra együtt rendesen,nem engedik hozzám,nem mehetek oda,úgy tudják szakítottunk,de a lány bizonytalan,kimondta a szakítást valamilyen formában,de haggya hogy megöleljem,de azt mondja nem úgy szeret már mint az elején,szeret de nem úgy. Szerintem, és ismereteim valamint tapasztalataim alapján ez nem az ő döntése,nem az ő gondolata,hanem anyuciéké... Mit tegyek? Imádom :(
2013. márc. 5. 19:00
 2/17 A kérdező kommentje:
23/F
2013. márc. 5. 19:01
 3/17 A kérdező kommentje:
az anyjék éppen nem tartózkodtak otthon az érintett hétvégén.
2013. márc. 5. 19:02
 4/17 anonim válasza:
Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem röviditsd le a sztorit, mert ezt senki nem fogja elolvasni!
2013. márc. 5. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
Keress egy normális barátnőt.
2013. márc. 5. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
Szerintem lekéne ülnötök beszélgetni és ha tényleg nincs senki más,akkor annak feltételében újra kezdeni,hogy hagysz neki teret (barátnőivel pl.)
2013. márc. 5. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
Ja és ezt úgy mondom,hogy tényleg elolvastam.
2013. márc. 5. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 Egy Srác Asszem ***** válasza:

Ha szeret együt lesztek ha nem szeret szakítotok, ilyen egyszerű, a csajon áll az egész. Ha annyira szeretne téged, 18 évesen szembe merne szállni az annyáékkal hogy: "De én ezt a fiút akkor is szeretem ha Ti utáljátok és akkor is vele leszek együt ha nem akarjátok, úgyhogy fogadjátok el és pont vagy (és ide jön valami hülyeség hogy elköltözök, stb stb...)". De ha nemtudja hogy szeret-e vagy sem akkor hallgat az anyjáékra és ott fog hagyni, mert rossz hatással vagy rá szerintük. szóval ha szeret együtt lesztek ha nemszeret nem, küzdj érte !!! de csak addig ameddig van értelme ! , ne zaklasd ha kimondja hogy végleg vége.

17/F

2013. márc. 5. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:

Nincs alkalmunk leülni megbeszélni mert a szülők eltiltják tőlem ha ő még hajlandó is volna rá. A sulijánál maximum 10-15 percet tudok találkozni vele, különben ganyús hogy merre járt.


Köszönöm a válaszokat!


U.i.:Nekem mivel ő a mindenem ezért én feladni sohasem fogom,nálam ez nem lehet megoldásként említeni. De nem tudom mit tehetnék,nem vagyok én olyan szar ember,dolgozom,és utána megyek a sulijához,talán holnap is,csak már félek alány sem akar velem találkozni.Nagyon bonyolult tudom,de épp ezért nem tudom mit tehetnék,meghallnék a lányért,minden túlzás nélkül.

2013. márc. 5. 19:12
 10/17 anonim ***** válasza:

Én is elolvastam, mondjuk le lehetett volna írni negyed ennyibe is, de most nem ez a lényeg.

Azt írtad 23 éves vagy, gondolom a barátnőd sem lehet nagyonnagyon sokkal fiatalabb. Azt akarom ebből kihozni, hogy egy ennyi idős embert nem lehet csak úgy "eltiltani". Felnőtt ember, azt csinál, amit akar. Magyarul: ha ő akar téged, akkor nem fogja érdekelni hogy mit mondanak az anyjáék.

2013. márc. 5. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!