Túlérzékeny a barátnőm, vagy én nem vagyok eléggé alkalmazkodó?

Pár hónapja vagyunk távkapcsolatban, de ennek ellenére heti 2/3/4 napokat tudunk találkozni nálam, ami szerintem egészen jónak mondható távkapcsolathoz képest.

Érdekes módon azt vettem észre, hogy kb. a második nap után hiányolni kezdem azokat a napi rutinomhoz tartozó dolgokat, amiket egyébként akkor szoktam megcsinálni, mikor nincs nálam a barátnőm. Pl: olvasás, kis tanulás, játék, bármi egyéb.

Szerintetek sokat kérek, hogy napi 1-2 órát mással is szeretnék foglalkozni? Én soha nem voltam az a 0-24 órában másikon csüngő típus, de most kicsit azt érzem, hogy a barátnőm nem tudja lefoglalni magát ennyi időre sem anélkül, hogy ne zavarná, hogy nem vele foglalkozok.

Szerinte ez akkor lenne normális, ha már összeköltöztünk volna.

Korábban azt mondta, hogy oké, elfogadja ezt, de azóta többször is érintettük a témát és továbbra is azt látom, hogy egyáltalán nem tetszik neki és a legjobb barátai/barátnői mind mellete állnak, többen azt állítva, hogy szerintük nem is szeretem igazán, ha már most ilyesmi gondolataim vannak.

Nekem viszont mindegy lenne, hogy lefekvés előtt vagy korán reggel csinálnám meg a saját dolgaimat, de úgy érzem, hogy ebből nem nagyon tudok leadni, mert akkor saját magamnak mondanék ellent.

A másik, hogy én abszolút megbízok a páromban, nem vagyok féltékeny típus és nem igénylem olyan gyakran a szeretete kimutatását, mint ahogy ő elvárja tőlem. Pl ha ő otthon van, akkor is napi szinten kb. egy egész órát beszélünk telefonon és nekem már ez is nagy szó, mert korábban ezt nem tudtam volna magamról elképzelni, de aztán kiderült, hogy neki időnként jólesne, ha napközben is felhívnám, vagy küldenék egy sms-t amikor eszembe jut, vagy csak simán felhívnám, hogy szeretem és hiányzik, ilyesmi.

Én viszont ha nem történik semmi különös napközben, inkább megvárom az estét és akkor miután hazaérek a munkából mindent kibeszélek magamból.

Egyébként a párom eléggé önbizalomhiányos és nagyon érzékeny érzelmileg. Én pedig sokmindenben hidegvérű és nyugodt vagyok, egyben eléggé makacs is. Ami az igazsághoz hozzátartozik, hogy az érzelmeimet szerintem is gyakrabban kéne kimutatnom, de én mindig ilyen típus voltam: Megérzem szavak nélkül is, ha engem szeretnek és azt hiszem, hogy ez fordítva is így működik. Én nem igénylem, hogy napi/kétnapi szinten ezt szóban is bizonyítsák nekem, de ezzel lehet, hogy egyedül vagyok.

Ezek tükrében mi a véleményetek? Túlérzékeny a barátnőm, vagy én nem vagyok eléggé alkalmazkodó?