Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek kinek van igaza?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek kinek van igaza? Jogosan van megsértődve?

Figyelt kérdés

Volt egy kis vitánk, ami azzal kezdődött, hogy a pasim azt mondta, azért lettem ilyen hülye, mert anyám cigizett meg piált terhesség alatt. Én erre visszaszóltam neki, hogy ő meg azért lett ilyen retardált, mert az ő anyja meg diligyógyszereket szedett terhesség alatt. Erre ő besértődött annyira, hogy egész nap fel se kelt az ágyból, ami kaját elétettem nem volt hajlandó enni belőle. Mert szerinte ez illetlen és szemét dolog volt tőlem, főleg hogy nem kértem bocsánatot, amikor ő sem. És szerinte én visszaéltem azzal amit nekem bizalmasan elmondott.

És most én vagyok a szemét dög, amikor ő kezdte az én anyámat szidni.

Most meg van sértődve, mint vmi hercegkisasszony. Úgy viselkedik, mint egy hisztis gyerek, nem úgy mint egy 25éves felnőtt férfi.

Mert szerinte amit ő mondott, az poén, amit meg én, az bunkóság.

Véleményeket szeretnék. Egyébként én nem szoktam szidni a családját, ez az első eset, ő viszont már többször az enyémet, pl a húgomat is. De azt mondja, ezt ne hasonlítsam ahhoz...

Jogosan van megsértődve?


2014. szept. 8. 13:58
1 2 3
 11/28 A kérdező kommentje:
Igen, akit szeretek nem sértegetem. És azt hülye pi.csának sem hívom pl. Én eddig nem sértegettem senkit. Fordítva ez nem így volt. Most au egyszer visszaszóltam.
2014. szept. 8. 15:17
 12/28 A kérdező kommentje:
És akkor sem az anyját sértegettem. De nem fogja fel.
2014. szept. 8. 15:27
 13/28 anonim válasza:

10-essel értek egyet. Ha szeretek valakit, akkor nem bántom meg azzal, hogy őt/és vagy a szeretteit, rokonait sértegessem.

Egyikőtöknek sincs igaza, teljesen mindegy, hogy ki kezdte.

2014. szept. 8. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
Hat ha vki ezt mondja nekem h olyat retard vagy mint anyad a dilibogyoival ez akkor kit serteget? Mert ha csak engem az nem zavarna, meg az se h lehulyezted inkabb az h aznap meseltem errol a dologrol s mar aznap ellenem forditjak. Otthon is ezt csinaljak utalom ha a barataim vagy akarki rossz tulajdonsagat hozzam hasonlitjak ezert nem mondok otthon se sok mindent el pl.
2014. szept. 8. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 A kérdező kommentje:
Megmondtam, hogy mit mondtam. H nem őt hülyéztem le. Nem tudom mit vársz, térdenállva könyörögjek?? Hát nem fogok. De azt vettem észre, hogy ha nincs semmi vita, akkor bármiből azt tudsz csinálni. Inkább mondtad volna, hogy hagyjalak békén, akkor nem kéne ez a sok szar.
2014. szept. 8. 18:44
 16/28 A kérdező kommentje:
És ha bajod van azt nem ilyen viselkedéssel kell elintézni. Nem hiszem, hogy ez lenne a normális, hogy nem kelsz fel, és nem vagy hajlandó enni, mert 'fuuuuj megsértődtem és nem kell tőled semmi, és hozzád se szólok, és mostantól hozzád sem szólok...' ez óvodában oké. De nem 25 évesen....
2014. szept. 8. 18:51
 17/28 anonim ***** válasza:

Multkor nemtom ki nem akarta megmondani h mi a baja pesten es ki nem evett, meg a nap vegen se tudtad megmondani h mi a bajod, 2 hetet kellett varni ra h a fejemhez vaghasd mint ahogy az igazi felnottek szoktak, igaz?


Majd elmondom hazafele uton h egy kib**z mondat kellett volna csak, amibe meg apam se halna bele pedig o aztan soha nem ker tolem bocsanatot.


En mindenesetre ha forditott helyzetben lennenk lekaksiznam h nekem van e igazam nem csesztem volna el a napodat addig probalkoztam volna bocsanatot kerni ameddig csak birok, mert egy idegen varosban eleg rossz ha osszeveszik vki az egyetlen emberrel akit ismer, ezert is ment el a kedvem az egesz osszekoltozestol, mert nagyon jo h meg egyet setalni se tudok igy.

2014. szept. 8. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 A kérdező kommentje:
Én nem vitatkozok tovább ezen. Már bocsánatot kértem szerintem. Te viszont nem. És nem azért kellene amit mondtál, habár ultragáz, és simán megsértődhetnék azon is. Hanem a viselkedésedért ami ebben a 2 napban volt. Mert nem így kell lerendezni a dolgokat.
2014. szept. 8. 19:34
 19/28 Költőnő? ***** válasza:
Tényleg megérdemlitek egymást úristen....
2014. szept. 8. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 A kérdező kommentje:
#19 ezzel tisztában vagyok...
2014. szept. 8. 19:42
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!