Ez tényleg szakító ok lenne? Vagy miért csinál ekkora cirkuszt belőle?

Több, mint 3 éve vagyunk együtt a barátommal, de az anyja az elmúlt pár hónapban egyik napról a másikra megváltozott. Elkezdett a hátam mögött kibeszélni, nyíltan puffog, ha én kapok valamit a fiától, ő meg nemé, és nem kínálom meg belőle őt is, k_rvának nevezett, meg " a kis p_csát kell állandóan fuvarozgatni" meg közölte, hogy miért engem kényeztet el, amikor én csak a s_ggemet adom a kapcsolatunkba, semmi mást..... stb...

(a teljesség igénye nélkül...)

Ezen én úgy érzem, hogy jogosan háborodtam fel, és (még nem élünk együtt) úgy döntöttem, hogy nem megyek többet hozzájuk.

Igen, de a barátom külföldön dolgozik, és kéthetente jön haza. És amikor hazajön, mivel hozzák, ezért oda viszik hozzájuk. És legközelebb éjjel ér haza. Megkért, hogy menjek át hozzájuk, és várjam ott, mert hogy mennyire hiányzok stb.. Aztán mondtam neki, hogy nem szeretnék az anyjával találkozni, sem beszélni egyetlen szót sem, így nem szeretnék oda menni hozzájuk. (20 km-re laknak tőlünk)

Ezen pedig akkora cirkuszt kezdet el kerekíteni, hogy mekkora egy bunkó vagyok, hogy ennyit sem vagyok képes megtenni érte, meg neki nem kell olyan kapcsolat, ahol az élete két legfontosabb embere utálja egymást. (hozzáteszem, hogy nekem SOHA egyetlen rossz szó sem hagyta el a számat az anyja felé.) És érezzem magam megtisztelve, mert még kiabált is az anyjával amikor azokat a dolgokat mondta rólam. És persze azon is kiakadt amikor mondtam neki, hogy szerintem ez alap lenne, hogy megvéd..

És ezen kattogott órákig, hogy miért nem vagyok képes megnyugodni, amikor az anyja biztos nem úgy gondolta.. meg már próbált szépíteni, de ezen már nem lehet, mert hallottam amikor az anyja kijelentette, hogy ő márpedig nem fog bocsánatot kérni tőlem semmiért.

És addig addig, amíg már közölte a barátom, hogy akkor keressek mást, de azt tartsam szem előtt, hogy egyetlen pasi sem fogja hagyni, hogy utáljam az anyját, és így viselkedjek (hogy nem akarok találkozni?!?..)

Ez normális? Vagy tényleg én vagyok a hibás? Tudom, hogy túl büszke vagyok, de ha fele ennyire lennék, akkor sem hagynám, hogy alaptalanul akárki így beszéljen rólam a hátam mögött, utána meg, mintha semmi sem történt volna vigyorogjon a szemembe...

Mondtam neki, hogy nem fogom választás elé állítani, csak gondolkodjon el az életéről, hogy mit akar. Nekem nem kell egy anyuci pici fia.

Segítsetek. Mit csináljak? Hogyan magyarázzam meg neki? Fogalmam sincs, hogy mi legyen...

én L20, a barátom F23