Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Úgy érzem, átvert a barátom....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Úgy érzem, átvert a barátom. Mit csináljak, vagy túlreagálom?

Figyelt kérdés
A lényeg, hogy neki elváltak a szülei, nem igen foglalkoztak vele gyerekkora óta. Úgy adta elő megismerkedésünkkor, hogy vele eddig még nemigen foglalkoztak az életben, volt hosszú kapcsolata, átverték benne, és hogy rajtam látja, hogy komoly kapcsolatot tudna velem kialakítani. Ez így is lett, elkezdtünk járni, és nagyon sok szeretet adtam neki. Egy ideje úgy érzem, hogy mégis menekül tőlem. Átverve érzem magam, mivel ő komoly kapcsolatról beszélt, most mégis azt taglalja, hogy még csak a húszas évei elején van, és szeretne kicsit mellettem élni is. Ez nem azt jelenti, hogy meg akar csalni, mert ő senkit nem csalt még meg, és engem főleg nem akarna és nem merne, mert nagyon tisztel, és lányt még nem szeretett így, de el akar menni a barátaival többször is nélkülem, és nem akar minden hétvégét együtt tölteni, vagy hétvégente csak egy-két órára akar találkozni, és az estét mondjuk inkább a barátaira szánja, és iszogatnak valami szórakozóhelyen (nem discosok, inkább kocsma féleségekbe mennek). Én ezt az egészet úgy képzeltem, vagyis nekem az tartozik komoly kapcsolatba, hogy ha mondjuk nekem is lenne kedvem, akkor igazán elhívhatna, mert jóba vagyok én is a srácokkal, meg azt sem igazán értem, hogy most arra hivatkozik, hogy ő még csak 23, és ezért szeretne mellettem eljárkálni, nem túl sok időt velem tölteni. Nem igazán értem ezt az egészet. Én vettem túl komolyan, és az én hibám végül is, hogy belementem ebbe a kapcsolatba, vagy ő nem akar még túl komoly kapcsolatot? De akkor miért kezdett velem? Nem árultam zsákba macskát, én megmondtam, hogy számomra mit takar a "Komoly kapcsolat" fogalma. Ez nem azt jelenti, hogy folyton rajta akarok lógni, de néha úgy érzem, mintha felesleges lennék neki, és szigorúan csak nélkülem akar időt eltölteni akkor is, ha egyébként lenne lehetőségünk találkozni. Egy héten olyan 3-4x találkozunk, tehát erre nem lehet panaszom végül is, csak nekem ez olyan rosszul esik, hogy elég gyakran én hétvégén itthon ülök, és őt nem érdekli, hogy én magányos vagyok, mert ő csak és kizárólag a fiúkkal akar lenni. Meg olyan fura elejtései vannak, hogy ő még nagyon fiatal, stb. Máskor meg mást mond. Ezzel is kiborít, hogy egyszer ezt, máskor meg azt mondja. Most akkor a komoly kapcsolat kategóriába mi tartozik? Átvert, és csak az én szeretetem kellett neki, vagy szimplán nem akar kötöttséget? Vagy mi...?
2015. nov. 10. 13:21
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Túl sokat beleadtál, és nem kapod vissza a befektetett energiát. Nem szabad. Másrészről megértem a fiút is, amikor még a haverokkal szeretne lógni, sörözni.


Fiatalok vagytok.


Vedd könnyebbre, lazábbra te is. Csinálj külön programot magadnak. Nem vagytok összenőve, hogy mindig együtt lógjatok.


Barátnőzz, éld az életed te is, és attól még lehet komoly a kapcsolat, hogy külön is tudtok programot szervezni magatoknak. Ha meg a fiú mégis úgy dönt, hogy ez neki még korai vagy sok, nem dől össze a világ, nem vagy lekésve/elkésve semmiről.

2015. nov. 10. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem tul sok vagy neki neha.


En nem gondolom ugy, hogy egy kapcsolatban allandoan egyutt kellene logni, igenis szukseg van, hogy az ember kikapcsolodjon a barataival.. Az meg soha nem lesz ugyanolyan, ha te is ott vagy, hiaba szeret.


Szerintem o is ilyen tipus lehet. En imadom a baratom, de nem hivom mindenhova magammal, mint ahogy o sem. Sot, itt nem csak baratokkal/baratnokkel valo osszefutasrol van szo, hanem alkalmankent utazasrol, fesztivalrol is akar. Szuksegem van arra, hogy magammal es a barataimmal foglalkozzak, ettol meg egyaltalan nem szeretem kevesbe, sot. Lehet, hogy o is ilyen tipus.


Kerdes, hogy miert ulsz otthon egyedul hetvegen? Neked nincsenek barataid, akikkel programokat szervezhetnel kulon? Vgay egyszeruen nincs ra igenyed?


Mert ha inkabb az a tipus vagy, aki minden szabadidejet a parjaval toltene (nem mondom, hogy ezzel baj van, mindannyian masok vagyunk), akkor valoszinuleg nem egyeznek ezen a teren az igenyeitek. Ettol egyikotok sem rosszabb a masiknal, de ha ez surlodasokat okoz, akkor valami kompromisszumra kellene torekednetek, ami mindkettotoknek megfelel..

2015. nov. 10. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Hát én már férjnél vagyok, tehát igencsak komolynak mondható kapcsolat, de még mi is eljárunk külön, akár összeülni a barátokkal, de napokra is voltunk külön barátokkal kiruccanni. Egy normális kapcsolatban a komoly szó nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve sülve főve együtt, hisz a magánszféra akkor is megmarad. A barátoknak is lehet olyan témája, amit előtted nem taglalnának és bizony a párodnak is lehet olyan téma, amit pont nm előtted szeretne kivesézni. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeret. Járj össze te is a barátaiddal, mozdulj ki.
2015. nov. 10. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!