Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek szeret? Megcsal?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek szeret? Megcsal? Jobban érdekli az a másik csaj? Nyugodjak le, mert én vagyok a paranoiás? Hogy bízzak benne újra?

Figyelt kérdés

2 éve jöttünk össze a párommal, előttem volt egy csaj, akivel igen sokat mászkáltak együtt és be is vallotta, hogy kapcsolatba akart vele kerülni, de valahogy mégsem jött össze a dolog. Végül barátok lettek, meg is ismerkedtem vele jobban szilveszterkor. (Bár már akkor is furcsának tartottam, hogy a pasija is jelen volt és az én párom ölelgette részegen, arcát odanyomva hozzá, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek.)


Eleinte szimpatikus volt a lány, gondoltam jóban leszünk mi, aztán hirtelen pár nappal szilveszteri buli után elkezdett napi szinten írni a páromnak (később derült ki, elolvastam a beszélgetéseiket, mert igen gyanús volt a vége felé, hogy velem nem foglalkozik, ennek a lánynak pedig mindent elmesélt, mindenről beszélgettek. Beleolvastam, én aki soha nem tett ilyet!


Láttam, hogy mindennek elhordott neki a párom, szakítani akart velem állítólag (nekem nem ezt mondta, sőt.. ), csak nem tudja, hogyan lépjen ki a kapcsolatból. És azt is úgy adta elő, hogy régen mikor pár napig külön éltünk, akkor is ő adta alám a lovat, hogy elmehessen innen, mégis ő könyörögte vissza magát a valóságban.

Szidott neki, hogy nem mosogattam el és nem takarítottam egy hétig (!), mert 38 fokos lázam és arcüreggyulladásom volt, nagyon megbántott a szavaival...


Kedves volt vele, bókolt neki, flörtölt vele, olyanokat mondott neki, amiket nekem soha (persze mikor szembesítettem vele, azt mondta, hogy csak poénkodott vele, de régen velem is ezt csinálta, mikor udvarolt.) Bejárt titokban a csajhoz a munkahelyére, mikor megkértem, hogy menjen el boltba és meg is írta neki, hogy CSAK MIATTA JÁR BE ABBA A BOLTBA és hasonló.


Engem sose dícsér, mert "fél, hogy elbízom magam". Nem igazán érzem magam nőnek mellette, csak egy cselédnek, akit ugráltat. Nem szeret, alig ad csókot, puszit. Próbáltam a kedvére tenni előtte is, de ez most nagyon fájt.


Mikor minden kiderült, még neki állt feljebb, mert beleolvastam, aztán belátta, hogy ő volt a hülye és ha én csináltam volna ilyet, már szakított volna és megkérdezte, hogy adok-e még egy esélyt, én pedig mondtam, hogy kap még egy esélyt, mert szeretem, de ne éljen vissza a bizalmammal és építse is újra, mert még egy hazugságot nem tudok lenyelni.


Tennie kell azért, hogy újra bízzak benne! Ezt is tudja, de mégse tesz semmit. A kapcsolatunkat úgy érzem én tartom össze, neki kéne kedveskedni, megköszönni az esélyt, amit kapott vagy legalább éreztetni, hogy értékeli, de semmi. Ugyanolyan, csak nem beszél azzal a csajjal. Nem megyünk együtt sehova, ahova én szeretnék, mindig csak az ő családjához, stb. Nem vagyunk kettesben h kikapcsolódjunk.


A legnagyobb baj, hogy még mindig nem érzem, hogy bízhatok benne, mert az, hogy "nézzed nyugodtan a profilom, hogy nem beszélek a csajjal" szerintem nem feltételez azonnali bizalom visszanyerést. Mit tudnék tenni, hogy észrevegye, hogy amit mondok, megosztok vele, hogy mit szeretnék, ne csak "hiszti" legyen a szemében? Tényleg ennyire nem tisztel? Van még jövőnk egyáltalán? Szeretem, azt mondja ő is szeret, mégse tesz semmit, hogy jobb legyen én pedig szánalmasnak érzem magam már, hogy próbálom megmenteni azt, amit ő talán már nem is akar, csak nincs benne annyi, hogy megmondja.


Kérlek adjatok tanácsot, nagyon el vagyok keseredve. Talán nem is a lányra vagyok féltékeny, hanem arra, hogy vele tudott törődni, velem pedig most se teszi, pedig csak ennyit kértem, hogy érezzem, hogy szeret és dolgozzon meg azért, hogy ha már kapott esélyt, hogy megbízzak benne újra, mert nem alapfeltétel a bizalom. :(

Szeretném helyrehozni, de jelenleg nem nekem kéne most ezen dolgoznom. Tudom h én is hibás vagyok és ezt be is láttam neki és teszek ellene, de minek is, ha ő tojik bele az egészbe? A legjobb barátom azt mondja, hogy hagyjam a p*csába, tudja, hogy szeretem, de ha nem változik semmi, lépjek ki belőle, mert éretlen, képtelen küzdeni a dolgokért...


Tanácsokat ha tudnátok adni, nagyon hálás lennék, tudom, hogy iszonyat hosszú és figyelek, ha kérdés van szívesen válaszolok azokra is. (Egyébként a lánnyal tényleg nem beszél, legalábbis online formában nem, de én inkább a kapcsolatommal foglalkoznék, nem azzal a lánnyal, akit többet látni se akarok - és vszeg a párom miatt szakított a pasijával - aki a párom haverja is egyben, de pofára esett, mert párom mellettem döntött).


Elég zavaros és előre is köszönöm, ha valaki ír, vagy egyáltalán elolvassa.



2016. ápr. 7. 18:10
1 2 3
 1/29 A kérdező kommentje:

Természetesen minden ide leírt dologról tud, őszintén elmondtam neki és azt is, hogy tényleg szeretném helyrehozni a kapcsolatunkat... tehát ne higgyétek, hogy ide sírom el azt, amit neki nem mondtam, de úgy érzem, hogy érdektelen vagy tényleg csak "éretlen" még.

Én 26/L ő 21/F.

2016. ápr. 7. 18:15
 2/29 anonim ***** válasza:
100%

Nem az én világom minden vitára azt tanácsolni, hogy hagyd ott, de most nem látok ebből más kiutat.


Aljas módon megalázott és visszaélt a bizalmaddal, aztán lebukott és pofázáson kívül semmivel sem próbálja megerőltetni magát, hogy rendbejöjjenek a dolgok. Közös programokat nem akar veled kettesben, az igényeidre és vágyaidra tesz magasról.. Erre neked tényleg szükséged van? Ilyen életre vágysz? Merthogy a csodára várni csak időpazarlás, változni ez nem fog.


Egy ilyen pasiért nem kár, elhiheted. Másrészt a bizalom, ha egyszer elveszik, nagyon nehezen jön vissza, már ha egyáltalán.. a tüske pedig mindig benned fog maradni. De őt ez sem érdekli különösebben, hisz ha annyira fontos lenne neki, akkor teperne.


Ne kínozd magad tovább egy olyan emberrel, aki láthatóan nem tisztel. Ha szeret is a maga módján, az a "szeretet", amit ő képes nyújtani neked, meglehetősen önző.. Egy halott ügyet próbálsz újraéleszteni, minél előbb kilépsz ebből, annál több fájdalmat spórolsz meg magadnak.

2016. ápr. 7. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/29 anonim ***** válasza:
100%
Aruld mar el nekem hogy miert is vagy egyutt egy ilyen takonygerincu senkihazival (mert ez a pasi ez kb. ennyi kivulallo szemmel), aki nem tisztel, semmiben vesz es meg sorolhatnam? Azert mert szereted az nem valasz. Az elkodosult ragaszkodasbol fakado elmebaj, mert aki belenk rug es megalaz minket azt nem szeretjuk. Szerinted majd egyszer csak felebred mondjuk holnap es onnantol ember szamba vesz? Vagy megis mire varsz egy ilyen gerinctelen figuratol, aruld mar el nekem? Soha nem fog emberszamba venni es tisztelni teged mert tudja hogy tok mindegy mit csinal, ugyis vele maradsz, meg csak meg se kell eroltetnie magat es lehet bunko, tiszteletlen paraszt mert ugyis te fogsz majd orlodni meg erolkodni itt hogy "de van-e jovonk?". Nincs. Ettol fuggetlenul kicsi eselyt latok ra hogy ott hagyod ezt a gyokeret.
2016. ápr. 7. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/29 anonim ***** válasza:
100%
Ja meg most latom hogy 21 eves. 26 evesen hogy varod el tole hogy nokent tiszteljen teged mikor meg a seggen a tojashej es magat sem tudja ferfikent hova tenni? Neked mar nem az o szintjen kellene orlodnod tini jatszmazasok miatt. Nagyon nem.
2016. ápr. 7. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/29 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem is szakíts. Nem tisztel, nem becsül, nekem inkább csak úgy tűnik, hogy megszokásból vagytok még együtt. Ne pazarold a fiatalságod egy ilyen emberre! Nem vagy vele boldog, kiegyensúlyozott, nincs szeretetteljes légkör, akkor miről beszélünk. Elhiszem, hogy régen más volt, de nem élhetsz a múltban, ha most nem hajlandó változtatni, akkor ne hagyd magad ettől jobban megalázni!
2016. ápr. 7. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/29 anonim ***** válasza:

Nem fog megváltozni, mert nincs meg benne az akarat, hogy egy olyan férfi legyen, aki szeret, tisztel, megbecsül téged.

Lehet, hogy már kiszeretett belőled és ezért közömbös (saját tapasztalat).

Ne pazarold rá a fiatal éveidet, később bánni fogod, de azt az időt már senki nem fogja tudni visszaadni neked.

Az ilyen embernek nem elég a szép szó, csak a pofára esésekből tanul....idővel...

Ne várj rá!

2016. ápr. 7. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/29 rrrrrreennnnn ***** válasza:
100%

Minden előttem szôlôval egyet értek, jah ès nagyon nem vagytok egy èrzelmi ès érettségi szinten!

Keress egy férfit!

Mellesleg nehogy te 'könyörögj' màr, hogy megbocsàthass, nagyon nem ezt èrdemled!!!!!

2016. ápr. 7. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/29 anonim ***** válasza:
35%

Sztem ez nem ilyen egyszerű. Én nem látom fekete-fehéren ezt az ügyet.

Amúgy a dilemma nem is nálad van, hanem nála. Te megtetted, amit tehetsz, adsz neki újabb esélyt, bár a cuccok közt való turkálásért én azonnal kiraktalak volna, függetlenül a bűnösségemtől, de hagyjuk is, mert ez én vagyok.


A srácnak kéne eldönteni, hogy mit akar, ráadásul mindezt úgy, hogy a másik - még általa nem érintett punci - édesebb a méznél, miközben te a már elért buszként funkcionálsz: minek utánad futni.

21 évesen ő ezt a torzulást nem lesz képes helyén értékelni és végül el fog hagyni téged.

Ez persze csak egy tipp.


Mondjuk jogos kérdés, hogy mit akarsz egy 21 évestől?

Magas, sportos, de megér ez neked olyan dilemmákat, amikre innen vársz választ?

2016. ápr. 7. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/29 Költőnő? ***** válasza:
Engem sose dícsér, mert "fél, hogy elbízom magam". Hát ez egy tetű. Kur***a fajtáját az ilyennek akkor ha egy annyi fáj neki h pl csinos vagy. Fú most nagyon felba***tt ez a kis gyökér. Lépjél aztán kajtasson pincsiként egy hasonló pötsfej után. Mert hidd el egy ilyen kis gyökér megy le a legnagyobb csicskába ha egy csajban emberére akad és az teszi hintába őt.
2016. ápr. 7. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 anonim ***** válasza:
100%
Költőnő?-t felidegelték...
2016. ápr. 7. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!