Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Melyikünknek van igaza? Szerintem ő vétett elég nagy hibát, mégis távolságtartóbb lett.

Figyelt kérdés

Szerveztem egy tök jó programot a barátomnak, meglepetés lett volna, annyit tudott előre hogy találkozunk meló után. Erre a találkozónkra a barátjával állított be, és ott előtte megkérdezte hogy nem gond-e hogy velünk jön. Hát mit mondjon az ember lánya, jöjjön persze. Nekem nem sok kedvem volt beszélgetni, a haver észre se vette hogy gond van, elvoltak a srácok.

Hármasban voltunk egész délután, majd mikor úgy nézett ki hogy a haver menne haza, kettesben maradtunk egy perce és gyorsan megkérdeztem hogy ugye maradunk még egy kicsit, elmehetnénk enni valamit. Akkor ért oda a haver, és a barátom közölte hogy inkább hazamennének ezzel a sráccal.

Ez nekem olyan volt mint egy pofon. Nagyon nehezen sikerült visszafognom magam hogy ne rendezzek jelenetet a haverja előtt, csak annyit kértem a barátomtól hogy ne nyúljon hozzám majd mikor elértük a megállót hazabuszoztam.

Utána viszont jól leveszekedtem a fejét, persze chaten, mert képtelenség vele máshogy tartani a kapcsolatot. Bocsánatot kért ezerszer, de 100% hogy nem fogta fel hogy vele akartam lenni.

A haverja is vágta ránk az arcokat mikor csókolóztunk :S Így telt el az egész délután.

És ami a legrosszabb hogy úgy érzem hogy a barátom hűvösebb lett azóta. Nincs annyi becézgetés, valahogy minden más. Mi történik most? :S


2016. ápr. 23. 11:07
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
A barátod egy utolsó bunkó,randira 3. embert hívni...
2016. ápr. 23. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Neked van igazad. Elég gyerekesen viselkedett.
2016. ápr. 23. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
77%

És a veszekedés hevében, vagy legalább utána, azt is elmesélted neki, hogy miért akadtál ki? Hogy meglepit szerveztél volna, és így nem jött össze? Hogy fájt, hogy picit se akart a közös program után kettesben maradni veled?

Mert ha nem mondtad el, miért esett olyan rosszul a dolog, akkor nyilván csak azt fogja látni, hogy hisztis voltál.

2016. ápr. 23. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Utolsó, egy normális férfinak nem kell elmagyarázni, hogy randevúra miért ne hozza a haverját - és ha hozni akarja, legalább előre szóljon, hogy megbeszélhessék. Az meg mindennek a teteje, hogy a találka után inkább a haverjával megy haza, mint a barátnőjével. Akkor dugja a haverját ennyi erővel...
2016. ápr. 23. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Oké, de tudta a srác, hogy randiról van szó? vagy "csak" összefutottak volna meló után?

Nem azt mondom, hogy normális, hogy cipeli magával a haverját, de nekünk is volt olyan, hogy pont előtte párom összefutott ismivel, és hát jött velünk kajálni meg egy darabig a haver is, holott beszélgetni szerettem volna párommal, csak erről ugye neki fogalma sem volt, így eszébe se jutott, hogy lekoptassa.

Szóval arra gondoltam, hogy nem feltétlenül a totális tapintatlanság sugárzik a srácból, csak sz arul sült el az egész szitu, és mivel a kérdező nem magyarázta el, hogy miért akadt ki (legalábbis nekem ez derül ki), simán érthetetlen női hisztinek könyvelte el a srác. Ami megint csak nem jó, de mondhatni tipikus férfi viselkedés. :)

Persze, ha a kérdező elmagyarázta, és ennek ellenére durcázik a srác, akkor az megint más.

2016. ápr. 23. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

- Ő ott hibázott, hogy előzetes megbeszélés nélkül kész tények elé állított téged.

- Te ott hibáztál, hogy azt hazudtad, hogy minden rendben, holott nem volt számodra rendben semmi.

- Ő ott hibázott hogy nem kapcsolt. (de nem tudhatjuk, hogy milyen dolgok voltak ott még: csak sörözni akart tovább a haverjával, vagy bajban volt...) A barátod ezt nem tekintette randinak, és lehet, hogy nem is tudott hirtelen váltani.

- Te ott hibáztál, hogy cseten leordítottad a fejét, ahelyett, hogy megmondtad volna, hogy mi bánt.


Mindketten: hogy rossz a kommunikáció köztetek. Ez nem itt kezdődött. Ha csak ő a hibás azért, mert csak cseten lehet vele beszélni, és nem tudod ezt kezelni, akkor ott a kérdés, hogy mit várhatsz el tőle, és reális-e az az elvárásod.

2016. dec. 27. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Őszintén sajnàlom sztem êpisd le a párodat és dobd ha neki a haver kell akkor éljen vele együtt !Am lehet hogy érzi rajtad hogy dühös vagy így nem menti a pàrod ami menthető pedig neki kellene tepernie utànad itt màr egy bocsànat édes kevés te ettől nem leszel boldogabb!Nem szeret eléggé a pàrod hogy lemondjon érted akár egy éjszakàra a haverjàrol!
2016. dec. 27. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!