Ki lehet ebből lábalni? Van értelme folytatni?

Barátnőm és én, külön város, külön élet, hétvégente találkozás, ő idősebb én fiatalabb, ő dolgozik én meg nem, itthon vagyok nyári szüneten. A hétköznapok amikor nincs itt nagyon nem jók, állandó hallgatás a telefonba, semmilyen témánk nincsen, semmiről nem tudunk beszélni, gyakran még összekapunk a semmin is, amikor itt van hétvégén egy picit jobb a helyzet, de ilyenkor sem csinálunk semmit, ő fekszik az ágyamon én járkálok a lakásban, esetleg benyomok egy zenét, leülök egy picit játszani, ő eljegyzést akar csak nem tudok rájönni hogy miért, ha meg abszolút nem úgy viselkedik mint aki boldog, én meg az ilyenek után még hallani sem akarok a témáról. Néha azt veszem rajta észre hogy irigy, ha kapok valamit vagy örülök valamit ő nem tud velem örülni, és ez is nagyon aggaszt. Totál dögunalommá vált ez az egész, néha már annyira hogy totál ellustulok én is. Pl. ez a lustaság is, ilyen lusta embert mint még ő soha nem láttam.