Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mitévő legyek egy ilyen lehetetlen helyzetben?

Figyelt kérdés
40 éves nő vagyok, van egy 18 éves lányom és egy 12 éves fiam. Elváltam a gyerekeim apjától, és most összejöttem egy velem egykorú férfival, akit egy tisztességes, becsületes embernek ismertem meg, akinek én vagyok a második komolyabb kapcsolata az életben. Terhes lettem a közös gyermekünkkel 1 év együtt töltött idő után. A lányom valamelyik nap félrehívott egy bizalmas beszélgetésre, hogy csak tisztázásképpen, azért, ha később kiderül, ne legyen balhé belőle, hogy ő egy görbe este után együtt töltött egy éjszakát és lefeküdt az én jelenlegi párommal, amely körülbelül a megismerkedésünk előtt pár hónappal lehetett. Ez az ember azt mondta nekem, hogy még soha nem volt egyéjszakás kapcsolata, nem szokott bulikba járni. Természetesen nem zavarna, meg már nem is tudnék mit kezdeni a múlttal, inkább maga a tény zavar, hogy nem mondott igazat nekem. És ha egyvalamiben hazudott nekem, akkor elképzelhető, hogy másban is. Kb. 1 éve mutattam be a páromat a gyerekeimnek, lányom állítása szerint azért nem szólt azonnal, mert nem tudta, hogy komoly-e a dolog, és nem akart perpatvart rendezni, de most, hogy teherbe estem tőle, úgy döntött, elmondja. Nem tudom, miért, de úgy megundorodtam ettől az embertől, hogy nem is akarom a közös gyerekünket. Ennek tudtában, hogy a lányommal is együtt volt, valamiért nem tudok úgy ránézni, mint előtte. Állítólag most is rendesen szokta nézegetni a lányomat, amikor én nem vagyok ott, de még nem volt rá példa, hogy molesztálta volna. Lányom sem tud kényelmesen létezni a lakásban ennek az embernek a jelenlétében. Igazából az bánt leginkább, hogy nem mondott igazat nekem. Voltak már helyzetek, hogy nagyon sántított a sztorija egy bizonyos ügyről, hogy éppen hol volt, vagy mit intézett el a városban, ilyenek, idáig is gyanakodtam hazugságban, de most már biztos vagyok benne, hogy valami nem stimmel ezzel az emberrel kapcsolatban. Ti mit tennétek, szembesítsem vele, dobjam ki, vagy felejtsem el és éljek vele tovább?

2016. aug. 18. 19:22
1 2 3 4
 31/35 anonim ***** válasza:

Ez a helyzet csak szamodra volt kilatastalan, egyedul te elted es definialtad annak es ha vegigolvasod a kommenteket okosan es erto figyelemmel akkor erre te magad is rajossz:-)))


Annyi tortent, h ugy dontottel h nem erdekel h anno lefekudtek es az sem erdekel, h "rendesen nezegeti a lanyom". Mindehhez, oszinten, ironia nelkul gratulalok:-)))

2016. okt. 7. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/35 anonim ***** válasza:
Mindenekelőtt elnézést kérek, amiért nem olvastam végig a válaszokat. Ígérem, meg fogom tenni, de most el kell mennem. Mindazonáltal nem tudom megállni, hogy hangot ne adjak értetlenségemnek. Kérdező, te nőből vagy. Elég érett is vagy már ahhoz, hogy tudd, sohasem fogsz az észérveknek meghajolni. A nők nem a logika, hanem az érzéseik mentén élnek és ítélnek. Neked pedig az érzésed már rég eldöntötte ezt a kérdést; ez a pasi nem az a pasi, aki majd bearanyozza öreg napjaidat. Minél előbb adod ki az útját, annál jobb lesz neked és a családod többi tagjának.
2016. okt. 7. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/35 anonim ***** válasza:
Én mondtam, hogy ez pont akkora probléma, amekkorát te csinálsz belőle.
2016. okt. 8. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/35 anonim ***** válasza:
Mi lett a vége a dolognak?
2023. szept. 4. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/35 anonim ***** válasza:
Engem is érdekel.
2023. szept. 11. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!