Házasságon belüli érzelmi labilitás?

Nekem az a véleményem, hogy aki azzal áltatja magát, hogy ha megtalál egy embert és onnantól kezdve még csak gondolatban sem kalandozik el másfelé, az álszent. Akármennyi emberrel beszéltem erről a témáról, mindenki végül csak kibökte, hogy igen...időről-időre jön valaki aki lenyűgöz pár napra, esetleg hétre a karizmatikusságával, határozottságával, humorával és úgy érzed, mint amikor szerelmes vagy.

A kihívás ebben, hogy hogyan kezeled. Az átlag kapcsolat itt zátonyra is fut, mert elcsábul az illető. Főleg egy házasságban attól lesz értékes az egész, hogy ezeket a pillanatokat az eszeddel a helyére tudod tenni, hogy nem dobod el a tutit valami bizonytalanért.

Ha valakinek 9 év alatt nem volt egy ilyen pillanata sem, akkor vagy csőlátású vagy, vagy nagyon zárt közösségben mozogsz és nem találkozol elég emberrel. Ilyesmi elég ritkán történik, a megfelelő embernek kell a megfelelő időpontban jönnie, de képtelen vagyok elhinni, hogy ez számotokra egy új dolog amit felvázolok.

"Költőnő?":

Nem foglak lepontozni annak ellenére, hogy szerintem meg az nettó hülyeség amit Te írsz. Amit csinálsz az semmi más, csak közhelyek egymásra okádása logikus sorrendben.

Nem döntöttem el. Ha eldöntöttem volna bármit, akkor nem írtam volna ki egy kérdést amiben az szerepel, hogy "érzelmi labilitás", a végén, az utolsó bekezdésben pedig ha újraolvasod a kérdéseim, akkor rájössz, hogy egyáltalán nem arról van szó, amit Te feltételezel.

"Mindig a kisebb ellenállás felé mozdulunk". Biztos így van azoknál akik a komfortzónájukban élnek. Én eddig bármikor is előrébb jutottam az életben (legyen az munka, magánélet vagy bármi), az sose a kisebb ellenállás felé való elmozdulásnak volt köszönhető. Itt sem a könnyebb utat választom. Rohadt könnyű lenne eldobni a házasságom, levetni, mint valami elhasznált ruhát és beleugrani valami újba, igazán kényelmesbe, de nem teszem.

Tényszerűleg mit teszek? Szerinted semmit? Akkor feleslegesen írtál egész idáig ide, vagy csak írtál, de nem olvastál el. Én képes vagyok arra, hogy rendbe tegyem a dolgokat a fejemben, a kérdésem csupán arra irányult, hogy ezt más hogyan szokta rendezni. Egészen konkrétan ez nálam úgy szokott menni, hogy tudatosan a "másik személy" negatív tulajdonságaira gondolok, a páromnak pedig a csak a pozitív oldalát nézem. Ez a "terápia" nekem mindig működik. De nyugodtan könyveld el, hogy tényszerűen nem teszek semmit.

Valóban többetektől kaptam tanácsot, de egyáltalán nem arra, amire kíváncsi voltam, hogy Ti hogyan függetlenedtek el, ha ilyesmi történik.

A válaszolók egy része elkezdett elemezni, holott ez tök felesleges, egy egyszerű kérdést tettem fel, magyarra lefordítva: "hogyan ábránduljunk ki valakiből minél hatékonyabban?" Ti meg piedesztálra állítottátok a helyzetet, hogy hogy jutott idáig a házasságom. A helyzet megoldásának semmi köze ehhez.

A kedvenc válaszaim azok voltak, akik álszent módon azt állítják, hogy velük soha nem fordult még elő ilyen, hogy valaki iránt fellángoltak. Vagy ha igen, akkor szerintük részemről ez nem csak egy kis fellángolás. De, ez pont az (és akkor ezek az emberek ugyanúgy papoltak arról, hogy én nem tudom mi az a szerelem), csak van annyi érzelmi intelligenciám, hogy ennek minden szegmensét elég intenzíven megélem.

Úgyhogy köszönöm szépen a válaszokat, igazából hasznos tanácsot senkitől sem kaptam. Megfejtettétek a helyzetem, kielemeztetek, elmondtátok azt, amit az emberek 99%-a gondolna, hogy ez így már rég rossz, meg ne találkozzak vele többet (mintha ez nekem nem jutott volna eszembe), de ugye olyan is volt, hogy szemét szar alak vagyok.

Mindegy, a szándékot köszönöm azért mindenkitől.