Miért probléma nekem, ha a párom támogatja a testvérét?

Tudom, most szívtelennek tűnök. 3 éve párkapcsolatban élek a barátommal, szeretem őt, de ő rendszeres anyagi támogatást nyújt a nála idősebb tesójának.

Nem nagy összeg pár tízezer ft havonta, de lenne jobb helye nálunk is, és most mi sem úgy állunk anyagilag, hogy ne érezzük meg. Megértem a helyzetet, mert a tesója egyedül nevel 3 kis gyereket, ami megterhelő nyilván. De az, hogy bevállalt 3 gyereket egy erre alkalmatlan partnertől, pocsék anyagi helyzetben, nem a páromat kéne, hogy terhelje, mert ez az ő döntése volt, már el is váltak, és persze gyerektartásra nem nagyon számíthat a párom testvére. Utólag mindenki okos, de úgy érzem nem a párom dolga megoldani az ő múltbéli baklövéseit és az anyagi helyzetét. Mindemellett van a tesónak is egy párja, kérhetne tőle is segítséget. Persze, lehetne fordított helyzet is, tudom, de én már szeretném ha komolyabbra fordulna a kapcsolatunk, esetleg esküvő, stb, de így, hogy ez a kölcsönkéregetés, támogatás állandó és rendszeres, engem nagyon zavar. El nem tudom képzelni, hogy így éljem le az életemet, hogy a tesó állandó résztvevő benne a kunyerálással és a törlesztgetésekkel. Ez elég idegtépő. Ráadásul a páromat lelkileg is terheli a tesó a panaszkodásával, "sír" a sz@r anyagi helyzetéről, utána persze kölcsönkér, de nem leszünk mindig ott, hogy fogjuk a kezét és segítsük. És ezzel az ő fejlődése is gátolt, mert ha a párom nemet mondana, akkor talán megtanulna akkor félretenni a nehezebb napokra, mikor van miből. És ha mindig neki segítünk, mi nem tudunk tartalékolni a saját életünkre, és a saját dolgainkra.

Ez természetesen feszkó köztünk, én szeretném ha leszokna a tesó a kéregetésről, vagy a párom az adakozásról, mert egyikünk sem bank sem hitelintézet, de a párom meg talán így úgy érzi, hogy szükség van rá, és hogy segíthet. De persze kinek másnak segítsen az ember, ha nem a testvérének. Dehát így meg az egész életünk elmegy arra, hogy pénzeljük a tesót meg a gyerekeit, mert ő nem tudja megoldani az anyagi dolgait. (nem munkanélküli, egyébként) A párom azt mondta, miért ne adjon, ha van miből. De mivel a tesója olyan, amilyen, mindig a párom lesz az, akinek többje lesz.

Úgy érzem a mi életünk háttérbe szorul, hogy a tesónak segítsünk (inkább a párom ugye), és a mi céljaink, terveink így később fognak megvalósulni, mert ez a pénz nekünk is hiányzik. A tesó meg persze sohasem lesz olyan helyzetben, hogy esetleg fordítva segítsen, mert nem tudja beosztani a pénzt. Na meg ott a 3 gyerek...

Érdekelne, ti mit gondoltok erről? (Hülyék inkább lapozzanak) Szerintetek jogosan érzek így? Vagy velem van a baj?