Kedves Lányok! Miért nem mertek dönteni, miért féltek az újtól és miért vagytok benne rossz "kapcsolatokban"?

Kedves Hölgyek/Mindenki!

Köszönöm, hogy benéztél és olvasod amit írok, kicsit hosszú lesz, ha időt szánsz rá azért külön hálás vagyok. Amit írok nem csak lányoknak szól, fiúk véleményét is várom, hátha valaki hasonló cipőben jár.

Jelenleg egyedülálló vagyok, nem, nem társ-keresni jöttem ide, ne értse félre senki. Munkám során rengeteg emberrel találkozom, így rengeteg párral is. Látom, hogy rengeteg olyan kapcsolat van, ami már inkább mondható barátinak, mint valódi párkapcsolatnak. Ennek ellenére ezekben a kapcsolatban maradtok értékes, jóravaló lányok. Miért van ez? Esetemben van egy hölgy, ismerkedünk, neki barátja van, tudom, nem kellett volna belemenni, soha többé nem fogok. Belé szerettem, nagyon-nagyon, Ő is belém. Jelenleg ott tartunk, hogy engem választott, mégse mellettem ébred reggel. Persze ezt a barátja nem tudja még.

Nekem nem arra kell egy lány, hogy főzzön, mosson és takarítson rám, hanem hogy szeressen és a társam legyen. Arra, hogy gondoskodhassak róla ha beteg, ha fázik, ha szomorú, ha boldog. Pár szó magamról. Egyedül élek, albérletben, mert nem volt lehetőségem lakást venni, nem származok gazdag családból. Érettségi után két hónappal kezdtem dolgozni, protekció nélkül, mára egész jó pozíciót sikerült elérnem, magas fizetéssel, magyar viszonylatban kiemelkedően magas. Gyönyörű lakásban élek, ahol a WC-ről is enni lehet, takarítani reggel 6-8 között munka előtt szoktam, vagy szabadnapomon. A ruháim tiszták, öblítő illatúak, nem éhezem, tudok főzni is. Tehát nem ezért kell nekem társ. Nem az lenne a kérdésem munka után, mikor hazajövök, hogy mi a kaja, hanem, hogy hogy telt a napod, mégis én vagyok egyedül. Ezek mellett állítólag nem nézek ki rosszul, ezt lányok mondták nyilván nem én magamról állítom ezt fel. Volt kapcsolatom gyönyörű lányokkal, de nem volt egyikük sem az igazi. Messze voltunk egymástól minden tekintetben.

Hibáim: érzékeny vagyok, bár ez leszűrhető abból amit írtam, kicsit az átlagnál sértődékenyebb, bár ezt az érzékenység magába foglalja, részben munkamániás, hiszen emiatt értem el ezt amit elértem, önfejű vagyok néha. Lobbanékony, de ha megbántok valakit tudom, és bocsánatot kérek, rá 1-2 órára, nem vagyok haragtartó.

Nem, nem vagyok nagyképű, nem vagyok elszállva magamtól.

Miért van, hogy én nem vagyok elég jó?

Miért van, hogy a lányoknak nem ez kell, hanem a bántás, a bunkó stílus?

Rengeteg ismerősöm van, ennyi idősen mint én sokaknak már eljegyzett párja van, én egyedül tengődöm.

Miért vagytok ilyenek? Miért féltek egyedül lenni?

Köszönöm a válaszotokat és, hogy elolvastátok amit írtam.

Üdv