Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ugye jogosan esik rosszul és...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ugye jogosan esik rosszul és cseppet sem hiányzom neki?

Figyelt kérdés

Barátommal már több, mint két éve vagyunk együtt.

Az egyetemem és az ő munkája miatt sajnos csak hétvégente tudunk együtt lenni. Jó esetben péntek délutántól vasárnap estig, hétfő reggelig.

Eléggé kevés ez az idő de idáig igyekeztünk kihasználni.

A helyzet az, hogy mostanában mintha megváltozott volna egy kicsit, már egyre inkább próbálja bevonni a haverokat ebbe a két napba is. Oké, hogy kell velük is lenni,meg hét közben neki sincs ideje, viszont nagyon sokszor volt az, hogy kedd délig itthon volt és akkor hétfőn meg amig elment mind velük volt. Szóval én inkább azt a két napot magunkra szánnám.


Mostani eset, ami nagyon rosszul esik, hogy múlt hétvégén úgy alakult, hogy csak a szombati napot tudtunk együtt tölteni(azt sem kettesben), egész héten nagyon hiányzott, mondtam is neki hogy be kell pótolnunk ezen a hétvégén, hogy vele akarok már lenni kettesben stb nagyon vártam, hogy jöjjön.

Az este későn ért haza, én pedig irtam neki üzenetet, hogy lehet elfogok aludni, de majd jöjjön be nyugodtan, bujjon ide mellém, direkt megvetettem úgy az ágyat, nyitva hagytam az ajtót. Aztán kb 12 után ir, hogy csak most ért haza és majd holnap jön miután elvégezte a déltelőtti dolgát.


Nekem ez nagyon rosszul esett mert tényleg nagyon hiányzott és gondoltam eljön, együtt alszunk reggel pedig mentünk volna az ő dolgát végezni mert amúgy máskor is vitt magával és legalább együtt lehettünk volna. Máskor még sokkal később is eljött hozzám, csak hogy éjjel együtt legyünk, most hogy kb két hete nem volt semmi, ilyen könnyen elhalasztja. Egyébként 5 kmre lakunk, még az út sem lenne olyan fárasztó. Mit gondoltok erről, csak túl türelmetlen vagyok, vagy ha én is annyira hiányoznék neki eljött volna?

Egyébként most annyira rossz érzésem van, hogy nem is akarom látni. :( 21L


2017. jan. 28. 09:41
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Mintha en irtam volna...

2 ev utan a pasik megnyugodnak, elkezdik felkeresni a regi baratokat es a hobbikat... neked is ezt kellene tenni :)

2017. jan. 28. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:

De hát teljesen érdektelennek érzem magam, mintha már nem én lennék az első számára, nekem pedig ez alap egy kapcsolatban amiben hosszútávra tervezünk...

A barátokkal mindig tartottuk a kapcsolatot, nekem most sincs nagyobb fokban szükségem rájuk mint eddig. Igaz neki most feltünt 1-1 régebbi barátja is, ez oké de miért kell abban 1-2 napban találkozni velük? El kell fogadnom hogy csak úgy vagyok neki? Komolyan nem értem:(

2017. jan. 28. 10:00
 3/11 anonim ***** válasza:

Én is ugyanilyen hanyagolva éreztem magam, sírtam, magányos voltam. De tényleg az van, mint amit az első írt. Te is éld a saját életed, ha kicsit kevesebbet keresed és rohansz utána, jobban fogsz neki hiányozni és jobban fog ő is keresni téged- tapasztalat :) nekünk sikerült túlélni ezt a "kétéves válságot". A lényeg, hogy cuppanj le róla és lássa azt, hogy nélküle is jól érzed magad.

22/L

2017. jan. 28. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
A ti kapcsolatotokba nem látok bele. Az biztos, én is barátom is, ha úgy volt, akár hajnal 2-3 órakor is kocsiba pattantunk és irány a lányhoz. Pedig a távolság 80-100 kilométer. Én, amikor csak tehetem, mellette, vele alszok.
2017. jan. 28. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
3. vagyok: mi kég kevesebbet is vagyunk együtt...hétköznap összefutunk egy estefele beszélgetni és péntek este-szombat vagyunk csak együtt. Mindketten igényeljük a vasárnapi nyugit és egyedüllétet, ilyenkor szeretek odafigyelni a testápolásra, relaxra, tudok foglalkozni a saját hobbimmal...szánj magadra is figyelmet, szokj le erről a függésről
2017. jan. 28. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
Utolsó vagyok. Rossz pasikat fogtok ki. Én, 10 év után is rohantam, haza, hogy megölelhessem. A baráti köröm is kb ilyen. Első a nagybetűs nő.
2017. jan. 28. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Bocsi négyes, már írtak közben.
2017. jan. 28. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
6.: nem fogunk ki roalssz pasikat :) egyszerűen csak tudunk létezni a másik nélkül is
2017. jan. 28. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
#1. Vagyok egyebkent ez emberfuggo... akkor ha vannak baratai szerintem hajlamosabb oket ujra elovenni... ha nincsenek, akkor veled marad, de szerintem hosszabb tavon az nem jo, tehat akkor #2-kal megerosotve mondom megegyszer: eld az eleted majd neki is fel fog tunni. :)
2017. jan. 28. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%
Csak egy kérdés, kérdező: ha a párod hétközben nem tud a barátaival találkozni, akkor szerinted mikor kéne neki? Vagy elvárod, hogy te legyél innentől az egyetlen személy, aki a társasága lehet? Ez rettentő önzőség. Biztos az is jó lesz, ha az esküvőtökre nem lesz kit meghívni a rokonokon kívül, mert az összes barátjától eltávolodik miattad
2017. jan. 28. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!