Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Rámozdult egy vadidegen lány...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rámozdult egy vadidegen lány a páromra egy programon. Ott voltam én is. Jogos a felháborodásom?

Figyelt kérdés

Elmentünk a párommal és két haverjával egy társas programra.

Volt két vadidegen csaj még arra az időpontra, akiket betettek velünk egy csoportba. Aranyosnak, kedvesnek tűntek, egészen addig, amíg az egyikük elkezdett a páromon lógni. Mindig mellé állt. Egy idő után már zavart. Libasorban kellett állni ,amikoris engem FÉLRE LÖKÖTT a lány, és megfogta a párom kezét. A párom csak ment előre, nem nézett hátra, azt hitte én vagyok, mire hangosan kiakadtam és közöltem, hogy HÉÉÉÉ. Erre a párom megfordult, meghökkent, és oda jött hozzám.

Közölte, hogy túlreagálom, a csaj nem akart tőle semmit, majd később belátta, hogy de igazam volt. Ugyanakkor nem szólt semmit. Oké, kapcsolt, oda jött hozzám, de szerintem férfi létére illett volna annyit mondania a lánynak, hogy BOCSI DE OTT A BARÁTNŐM.

Hogy lehet valaki enynire pofátlan?

Iszonyatosan dühös vagyok. SZerintetek jogosan? A párom nem tudja, hogy ennyire bánt a dolog. Azért is írtam ki a kérdést, mert nem tudom, hogy a dühtől borult-e el így az agyam, vagy sem.

HOgy nem lehet megérteni, hogy valakinek párja van?

Azért nem csaptam cirkuszt, mert ez egy "hivatalos" program volt. Ha valami buli lett volna, biztos nem hagytam volna szó nélkül.

Ugyanakkor meg nem érzem, hogy a párom kiállt volna értem. Ráadásul a lány utána még rám nézett egy csomószor olyan ártatlanul. Húúú...Püfölöm a betűk írása során a billenytűzetet. :D


2017. márc. 22. 19:29
1 2 3
 21/24 omba ***** válasza:

Azért én észrevenném ám, ha nem a párom fogja a kezem....

A lánnyal meg ne foglalkozz, mégis minek?

2017. márc. 23. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 anonim ***** válasza:
28%
A férfiakban megvan sajnos az a túlzott udvariasság egy idegen nő felé is, nehogy megbántsák, vagy bunkók legyenek vele, ha látják hogy bejön nekik...Mert egyrészt legyezgeti a hiúságukat is,másrészt sose lehet tudni, mikor adódik alkalom mégis egy numerára, ha már épp nincs meg az aktuális barátnő...
2017. márc. 23. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 anonim ***** válasza:
0%
Hidd el, kérdező... a "barátod" megtömködte már azt a csajt.
2017. márc. 24. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 Hamucsami válasza:
Ilyen esetben nem biztos, hogy a parodnak kell megmutatni, hogy együtt vagytok. Egy el lökésnél pl be lehet szólni neki egy csípőset akkor ha még a baráti társaság olyan akkor ki is nevetik tehát meg jobban be lehet égetni. Szerintem nem oktalanul vagy felháborodva a barátod nem csalt meg téged tehát feleslegesen idegesited magad
2017. ápr. 22. 03:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!