Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyok az elvárásaim?

Figyelt kérdés
Kapcsolatban vagyok egy nagyon aranyos sráccal már tavaly nyár óta. Megtapasztaltam már, hogy nem az a fajta, aki túl sokat dicséri a másikat, de ezt nem is várom el. Viszont néha apróságoknak örülnék. Úgy értem, hogy szóban is, de örülnék akár egyszer egy csokinak, vagy egy kis karkötőnek (nem kell több ezer forintos dologra gondolni csak valami kis olcsó apróságnak) vagy igazából bárminek, amivel csak úgy feldobhat (igazából kb. mindennek örülök, amit kapok, nem nehéz nekem boldogságot okozni). Viszont azon kívül, hogy egyszer meglepett egy szál virággal, és egyszer vett egy szelet csokit nekem, nem igazán kedvezett még semmivel. Amikor találkozunk, akkor én sütök neki, csináltam már neki karkötőt, vettem neki kézkrémet, pénztárcát, különleges sört, igazából olyan dolgokat, amiknek tudtam hogy örülni fog. Nagy az az elvárás, hogyha én is szeretnék néha efféle apróságokat kapni? Tényleg nem nagy összegű dolgokra gondolok, csak apró figyelmességre és nem minden alkalommal, csak ha néha előállna valamivel, hogy "Rád gondoltam és megvettem neked." Velem van a gond?
2017. ápr. 29. 13:39
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
Milyen kapcsolatot takar ez? Jártok is? Nem mindegy azért.
2017. ápr. 29. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
0%

Gyere hozzám, majd én megadom.. :'D Amúgy poént félre téve, nem nagy az elvárásod, a pasid egy tahó, ha ennyit nem ad meg.

Nekem nem sok barátnőm volt, de akivel egy évig voltam (nem volt munkám egyáltalán), alig volt pénzem, de sokszor vettem neki a kedvenc csokiját. :/

De még is én lettem a fos :(

2017. ápr. 29. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:
Nálam a kapcsolatban vagyok egy sráccal kifejezés arra utalt, hogy igen együtt vagyunk, járunk, ismerjük egymás barátait, már itthon is bemutattam, szóval igen felvállaljuk egymást és járunk.
2017. ápr. 29. 13:50
 4/16 aperitif ***** válasza:
90%

Biztos hallottál már az öt szeretetnyelvről, ha nem, akkor itt (is) olvashatsz róla:

[link]


A lényeget idézem a cikkből:

"Az öt szeretetnyelv a következő:


Elismerő szavak

Minőségi idő

Ajándékozás

Szívességek

Testi érintés

Ezek közül mindannyiunknak van egy elsődleges szeretetnyelve, amely mélyebben hat ránk az összes többinél." És a legfontosabb: "ha nem beszéljük párunk elsődleges szeretetnyelvét, akkor ő valószínűleg nem érez kellő szeretet, még akkor sem, ha a többi nyelvet jól beszéljük"

A leírásod alapján neked az ajándékozás az elsődleges szeretetnyelved, akkor érzed magadat szeretve, ha apró ajándékokat kapsz, a fiúnak meg valami más. Még az is meglehet, hogy hiába veszel neki gyakran ajándékokat, ő is elégedetlen, mert mondjuk nem töltesz vele elég időt, vagy nem dicséred eleget, és ezért úgy érzi, nem is szereted.

Nem nagy az elvárásod, csak beszélnetek kellene erről. Neki is tudnia kéne, hogy mivel szerezhetne neked örömet, hogyan fejezheti ki legjobban feléd az érzéseit.

2017. ápr. 29. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
Ettől kicsit többet is megadhatna... szóval ismétlem nem nagy elvárás.
2017. ápr. 29. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:

Hát... elég egómán a barátod, ami azt illeti.


Azért... az ilyen "panaszok" olvastán kissé nekem is ég a bőr a képemről, mert hát anno én sem voltam sokkal különb.

(Nagy sóhaj)

Nno.


A leginkább bejöhetős megoldás, ha elviszed sétálni valahová, ahol mondjuk - véletlenül - ilyen apróságokat lehet venni. Aztán sóvárogsz rajtuk egy kicsit - nem sokat! - és ha kapcsol, akkor megveszi neked! (Ilyenkor értelemszerűen jár a puszi, meg az ölelés!)

Ha nem, akkor megveszed magadnak. És örvendezel vala...


Ha előbb-utóbb bejön a dolog, akkor lehet belőle valami. Ha nem, akkor vagy én adtam hüle tanácsot, vagy a srácod menthetetlen.

2017. ápr. 29. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
Klasszikus fillérbäszó a srác. Gratula hozzá.
2017. ápr. 29. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:

#4-es köszönöm, nem hallottam még a szeretetnyelvről, érdekesen hangzik és igen így tudom kapcsolni, hogy ő sokkal inkább testi érintéssel fejezi ki, bár ezt én sem hanyagolom, sőt alapjáraton nem vagyok egy ölelgetős típus (barátokat és családot sem ölelgetek, puszilgatok), de őt annál többet, dicséretet is kap tőlem, panasza nem lehet, az időm beosztásánál is ő érez prioritást, szóval azt hiszem amit csak lehet megadok neki :).

#6-os mindenképpen szeretnék beszélni vele erről egyébként, csak azért nehéz eléállni ezzel :).

2017. ápr. 29. 14:10
 9/16 anonim ***** válasza:
Nem mindenki ugyanolyan. A barátod sosem lesz olyan figyelmes, mint egy nő. Ő gondolom máshogy fejezi ki azt, hgoy szeret
2017. ápr. 29. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
Ennek alapján nehéz ezt megítélni. Ha nem volt honnan megtanulnia kifejezni az érzelmeit - vagy esetleg direkt úgy nevelték, hogy ne fejezze ki, mert az nem férfias -, akkor valószínűleg eszébe sem jut az ilyesmi. Én a helyedben türelmes lennék vele, ha amúgy minden klappol.
2017. ápr. 29. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!