Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyok az elvárásaim?

Figyelt kérdés
Kapcsolatban vagyok egy nagyon aranyos sráccal már tavaly nyár óta. Megtapasztaltam már, hogy nem az a fajta, aki túl sokat dicséri a másikat, de ezt nem is várom el. Viszont néha apróságoknak örülnék. Úgy értem, hogy szóban is, de örülnék akár egyszer egy csokinak, vagy egy kis karkötőnek (nem kell több ezer forintos dologra gondolni csak valami kis olcsó apróságnak) vagy igazából bárminek, amivel csak úgy feldobhat (igazából kb. mindennek örülök, amit kapok, nem nehéz nekem boldogságot okozni). Viszont azon kívül, hogy egyszer meglepett egy szál virággal, és egyszer vett egy szelet csokit nekem, nem igazán kedvezett még semmivel. Amikor találkozunk, akkor én sütök neki, csináltam már neki karkötőt, vettem neki kézkrémet, pénztárcát, különleges sört, igazából olyan dolgokat, amiknek tudtam hogy örülni fog. Nagy az az elvárás, hogyha én is szeretnék néha efféle apróságokat kapni? Tényleg nem nagy összegű dolgokra gondolok, csak apró figyelmességre és nem minden alkalommal, csak ha néha előállna valamivel, hogy "Rád gondoltam és megvettem neked." Velem van a gond?
2017. ápr. 29. 13:39
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

Te összejöttél valakivel, aki nem olyan, aki ilyesfajta "megelepetési igényeidnek" eleget tenne. Ő nem ez a típus. Ha ez neked fontos, akkor hiányérzeted lesz. Most mondhatnám, hogy ezt is megbeszélheted vele, de ha valaki nem ilyen, akkor eléggé "mű" lesz, ha csak azért ad valamit, mert te azt elvárod.

Egyébként nem nagy elvárás ez, valaki igényli ezt, más nem, bár szerintem ez általában jól esik mindenkinek, ha valami aprósággal meglepik.

2017. ápr. 29. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:
Amúgy minden klappol és nagyon jó vele lenni , igazán figyelmes és mindent megjegyez, amit mondok, csupán ez az egy kis probléma merült fel és kíváncsi voltam, hogy mások mit gondolnak. Azt hittem, hogy le leszek szólva, hogy túl sokat várok el, de köszönöm a kedves válaszokat :).
2017. ápr. 29. 14:29
 13/16 anonim ***** válasza:
Azért akik itt le bunkózzák-taplózzák elég keményen túlreagálják a dolgot... Nem vagyunk egyformák. Nekem is nagyon nehezen áll rá az agyam az ajándék vásárlásra, nincs az eszemben egyszerűen. Ez van.
2017. ápr. 29. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
Nem nagy az elvàràsod, csak nem mindenki fejezi ki egyformàn az érzéseit. A kérdés inkàbb az, hogy téged ez mennyire zavar, el tudod- e fogadni? Illetve az, hogy màs módon kimutatja- e egyàltalàn az érzéseit vagy sem? Ha igen, akkor nincs baj, csak ő nem ajàndékozós típus:)
2017. ápr. 29. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 A kérdező kommentje:
Utolsó válaszoló: szerintem ez nem akkora hiba, hogy ne tudnám elfogadni természetesen :). És hát ha szavakban nem is, de a cselekedeteivel és az testi érintéseivel elég sokat elárul, úgyhogy nem panaszkodom. Talán jobb is, hogy csak nagyon ritkán lep meg, mert akkor igazán meglep. Köszönöm mindenkinek a válaszokat :)
2017. ápr. 29. 18:37
 16/16 anonim ***** válasza:
Részünkről az öröm.
2017. ápr. 29. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!