Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek velem van a baj...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek velem van a baj vagy ennyire nem illettünk össze? Túlreagálom?

Figyelt kérdés

Egy éves távkapcsolatról van szó, összeköltözés előtt álltunk.Közös jövőbeni tervekkel, nagy sok mindenben egy hullámhosszon voltunk. Az ő elmondása szerint, én voltam neki a nagy "Ő". Mindketten 30 felettiek vagyunk, magunk mögött hosszabb kapcsolatokkal.

Tavaly eljátszotta a szóban forgó hölgy, hogy elment egy barátjával sörözni hajnalig, amit két nap múlva mondott el nekem. Amit én szóvá tettem, hogy ez nekem nem fér bele egy kapcsolatba és kértem, hogy ne tegye. Idén januárban is ugyan ez történt, azzal a különbséggel, hogy ő filmezek este és elköszöntünk, de megtudtam, hogy elment otthonról megint csak, amit először tagadott, meg hogy én csak képzelődőm, aztán annyit elárult, hogy valóban nem volt otthon és azóta se kaptam választ, hogy hol járt és kivel.

Három hete egy este elköszöntünk egymástól, hogy megy mindenki aludni 10 óra magasságban, de reggel látom, hogy még fél egykor facbookon fent volt,megkérdeztem mit csinált még, erre letiltott azzal a magyarázattal, hogy az fb csak közénk áll, mert én látom hogy ő mikor mit csinál. Amire én elég keményen kiakadtam, hogy, hogy akar így tőlem bármit is, ha tiltással reagál egy kérdésre, úgy hogy a januári kérdésre még kinevetve, kikerülve se kaptam választ.

Két hete, hasonló eset, írja nekem este 11 órakor, hogy "biztos fáradt vagyok, neki is aludnia kellene már, így el is köszön tőlem", másnap megint látom viberen, hogy miután elköszöntünk egy órával, ő még aktív volt. Rá is kérdeztem megint és csak annyi volt a válasz, hogy miért ne beszélhetne mással még, amikor ő akar. Meg ő amúgy is egy olyan nő akinek rengeteg fiú barátja van, mert neki erre szüksége van, hogy velük is beszélgessen.

Mondanom se kell, innen tiltás mindkét részről és teljesen megszakadt a kapcsolat.


2017. máj. 19. 05:50
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
Engem a hazugsåga nagyon zavarna. Szerintem meg lehetne beszélni egymással ezt.
2017. máj. 19. 05:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:

A hazugság probléma tényleg, ezt meg lehetett volna beszélni, hogy nem azzal van a baj, hogy kicsit elmegy 1-1 baráttal találkozni, hanem miért kell hazudni, miért nem lehet azt mondani, hogy na ő most megy egy kicsit ide vagy oda XY-nal, majd másnap beszéltek.


Viszont a fb-s/viber-es dolog. Mondd, te normális vagy? Az fb/viber baromira nem akkor áll le, amikor te elköszönsz a másiktól. Ha megy a telefonon a mobilnet, akkor megint máshogy írja ki az elérhetőséget, ha nem megy, akkor megint máshogy. Ha meg wifin van az ember, sokszor folyamatosan azt mutatja, hogy még több óráig fent van, holott már nem. Ezen kiakadni butaság.

2017. máj. 19. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
69%
A hazugsag zavarna, de latva a viselkedesedet... hat, nem csodalom, hogy nem akart veled konfrontalodni, ha nekialllsz hisztizni ferfi letedre ilyen ostobasagokon, mint a viber meg a facebook jelzesi ideje... ez kb. mar a beteges szint, ezt ellenorizgetni, meg rakerdezgetni. Dobtalak volna ki az elso ilyen alkalom utan....
2017. máj. 19. 07:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
29%

Kerdezo,te beteg vagy. Miert ne talslkozhatna a barataival??

N

2017. máj. 19. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
100%
Ha nekem ilyet mondanál hogy nem fér bele a kapcsolatba hogy elmenjek valahova valamit meginni,már csak azért is mennék,mert senki ne szabályozzon be senkit ennyire,főleg távkapcsolatban.Neten meg addig vagyok fenn ameddig akarok.Nem kellett vna hazudnia,előbb kellett volna szakítania.
2017. máj. 19. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:

Mindenkinek írt pm-et, hogy

"De igen, amióta frissült a Viber, pont akkor áll le,amikor utoljára volt használva. Az fb is ugyan ez, arról nem is beszélve, hogy nem tagadta. De ha neked belefér, hogy párkapcsolatban, elköszönes után még a párod beszél bárkivel, nekem ők."


:"DDDD

2017. máj. 19. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 A kérdező kommentje:
Mindenkinek írtam? Szóval itt egyedül te vagy a válasz adó? :De:D :D. Azon felül meg érdemben nem tudtál hozzá szólni semmihez. Látom a hazugság mindenkinek belefér:D
2017. máj. 19. 07:48
 8/17 anonim ***** válasza:
0%

Lemaradt a kérdőjel te agyhalott! (:

És te vagy 30 éves férfi. =D

2017. máj. 19. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:

És ennyi idősen tanulj meg szöveget értelmezni, mert ezzel kezdtem a kommentem:

"A hazugság probléma tényleg, ezt meg lehetett volna beszélni, hogy nem azzal van a baj, hogy kicsit elmegy 1-1 baráttal találkozni, hanem miért kell hazudni, miért nem lehet azt mondani, hogy na ő most megy egy kicsit ide vagy oda XY-nal, majd másnap beszéltek. "

2017. máj. 19. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:
Honnan maradt le te szerencsétlen?:D
2017. máj. 19. 07:51
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!