Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Beleszeretett valaki másba!...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Beleszeretett valaki másba! Engedjem el vagy küzdjek a kapcsolatunkért?

Figyelt kérdés

Közel 3 éves kapcsolat, 2 és féléve együtt is élünk. Januárban munkahelyet váltott a barátom, ahol beleszeretett egy kolleganőjébe. Néhány hete volt náluk egy csapatépítő program, amin én is résztvettem és láttam, ahogy ránéz, minden mozdulatukból látszott, hogy van köztük valami.Azóta gyanakszom rá és tegnap be is ismerte, hogy akarata ellenére elkezdett érezni iránta valamit.Nem csalt meg gyakorlatilag vele, de ragaszkodik hozzá és lehet csak fellángolás, de elmondása szerint már többet gondol rá napközben, mint rám.A lány is vonzódik hozzá, bár tud rólam mégis "randira" hívta többször is és láthatóan szeretné, ha szakítanánk.

A barátom azt mondja ő még küzdene értünk és velem akar maradni, de én nem tudom.Nagyon szeretem őt és nem, hogy múlt volna a szerelmem az évek alatt iránta, hanem napról napra erősebb, de ez nekem már azért a megcsalás határát súrolja és érzem, hogy nagyon nehezen tenném túl magam rajta. Kész lenne munkahelyet is váltani, de akkor is lehet, hogy mindig gyanakodnék és nem akarok olyan nő lenni, aki folyton féltékenykedik. Abba is belegondoltam, hogy talán vele boldogabb lenne. Az elmúlt 3 évben híztam majdnem 10kg és nagyon sokszor érzem, hohy jobbat érdemelne nálam.Ez a lány szebb, csinosabb, okos is és látszik, hogy odáig van érte.

Tudom, hogy szánalmas valamennyire a kérdésem és magabiztosabbnak kellene lennem, de nem megy.Nagyon fáj, hogy mellettem belezúgott egy másik lányba.Az eszem azt mondja engedjem el, mert ezek után nincs közös jövönk, de szivemszerint küzdenék értünk, amíg azt nem mondja, hogy teljesen kiszeretett belőlem.

Ti mit tennétek a helyemben?


2017. jún. 16. 22:34
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:

"ő szenvedni fog azért, mert nem lehet a másik nővell, de megcsalni téged nem akar, mert ennyi tartás van benne. Te meg szenvedni fogsz, mert érzed, látod, hogy a szerelmetek miképp alakul át lakótársi kapcsolattá."


Igen, én is így gondolom csak nem tudtam eddig megfogalmazni. Ettől félek a legjobban, hogy szenvedni fog mellettem és úgy fekszik le mellém minden este, hogy közben a másik lányra gondol. Ebbe beleőrülnék. Arról nem is beszélve, hogy amikor együtt vagyunk az ágyban is biztos, hogy rá gondol. Nem mertem és nem is fogok erre rákérdezni, de biztos vagyok benne, hogy így van.

2017. jún. 17. 08:33
 12/22 anonim ***** válasza:
20%
A 3 év a legtöbb kapcsolatban kritikus időszak. A barátod VELED EGYÜTT akarja megoldani a problémát. Ha megvan a közös értékrend, vannak közös céljaitok, akkor érdemes küzdeni. Lesznek még mélypontok a kapcsolatban. Mindenhol vannak rosszabb időszakok. El lehet szaladni a probléma elől, lehet keresni olyat, aki jelen pillanatban kevésbé macerás, de előbb- utóbb vele is lesz valami gond. Szeretitek egymást a barátoddal. Nem akar egy fellángolás miatt eldobni Téged. Ezt nem kellene megbecsülni? Fordított helyzetben neked hogy esne? Őszintén elmondod a bajodat, és ahelyett, hogy megpróbálná veled közösen megoldani, inkább elhagy. Szerintem becsüld meg ezt az embert. Ne nyafogj, hanem dolgozz a kapcsolatodon! Vigyázzatok egymásra!
2017. jún. 17. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
48%

Szerintem nagyon jó dolog, hogy ilyen őszinte volt hozzád a párod! Érződik, hogy tényleg fontos vagy neki!

A helyedben én erősen elkezdenék dolgozni az önbizalmam fejlesztésén! Tessék leadni azt a 10 kg-ot, eljárni sportolni, kicsit szórakozni, hobbikat találni! Azaz, amikor rádnéz a párod, azt lássa, hogy sugárzol a boldogságtól!

Vonzalmak jöhetnek-mehetnek, és én nem hiszem, hogy egy ilyen rendes férfi olyan lánnyal akar istenigazából lenni, aki ráhajt és randizni hívja, amikor a másik párkapcsolatban van.

Szerintem küzdj a dolgokért! Beszélgessetek sokat, járjatok el közös programokra!

2017. jún. 17. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
60%
Szerintem meg túl fiatal még a fickód. Ilyen korban a 'férfiaktól' holtig tartó hűségre ne számíts, sajnos ilyenek. Még jó sokáig fogja hajtani a kíváncsiság meg a hormonok, hidd el. Unja már a banánt otthon. Együtt élt valakivel huzamosabb ideig, tudja már milyen az, kipipálhatja, de már unja, másra vágyik. Túl fiatal még. Jobban jársz ha elengeded.
2017. jún. 17. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
51%

Engedd el.

Gondolj bele, nagy nehezen együtt maradtok, gyereketek lesz és pár év múlva megint bejön a képbe valaki és lelép?

2017. jún. 17. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
80%

Apám nemrég ült le velem elmesélni miért váltak el (28 vagyok, eddig nem mondták meg a teljes sztorit)

Ugyanebben a helyzetben voltak mint ti. Csak 22 évesen nekik már én megszülettem. Apám beleszeretett egy kolléganöjébe, el is mondta Anyámnak de megbeszélték hogy együtt maradnak, tenni akar a kapcsolatért meg a családért. Nem csalta meg amúgy a csajjal. Aztán telt az idö, elmúltak 30 évesek. Akkor apámnak bekattant az agya, hogy nem élte ki magát, nem voltak csajai, nem élt férfiként, nem vadászott. Kitalálta hogy megbánta azt a csajt hogy nem jött össze vele, furdalta a kiváncsiság mit hagyott ki. Elkezdett eljárni az éjszakába, megcsalta Anyámat akivel tudta. Aztán veszekedés, stb én ittam meg gyerekként a levét az egésznek. Ha az elején elment volna jobb lett volna.


A te pasid is nehogy így legyen majd, nehogy egy gyerek után kattanjon be. Ha már érzelmek vannak más iránt .... szerintem ne maradjatok így együtt!

2017. jún. 17. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:

Szerintem még túl fiatalok vagytok ahhoz, hogy mindenáron ragaszkodjatok egymáshoz.

Nem ezt mondtam volna, amíg nem olvastam a korotokat, de így igen.

Az a véleményem, hogy tökéletes, sírig tartó szerelem kikacsintgatások és viták nélkül nincsenek. Ez is egy probléma, amin túl kell lépni, meg kell oldani, tovább kell menni kézenfogva.

Hajlandó munkahelyet váltani, tegye meg, emellett pedig szakítson meg minden kapcsolatot azzal a csajjal. Beszéljétek meg a problémáitokat és lépjetek túl rajta, ha képesek vagytok erre mindketten. Ha nem, akkor nincs miről beszélni.

2017. jún. 17. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:

#16

Szép kis apa az ilyen... Nem értem hogyan lehetnek ennyire önzőek az emberek.

2017. jún. 17. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:

Nevetséges, hogy a legnormálisabb válaszokat lepontozza valami pszichopata.

Ez a srác aranyat ér, ne legyenek illúzióid, lesznek meg a kapcsolatban hasonló hullámvölgyek, de a következő pasiddal, meg az az utánival is, teljesen mindegy. lyen az élet. Bárkivel előfordulhat, hogy vonzódni kezd máshoz is, a barátod viszont veled akar maradni.

A szakítás miatt egyedül az lehet indok, hogy nagyon fiatalok vagytok.

2017. aug. 14. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:

Szia!


Ez ramaty helyzet, de nagyon jókat írtak, sajnos mind2 oldalon volt nyomós érv.


Mi történt azóta veletek? Szétmetetek vagy sikerült megoldani?

2018. jan. 28. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!