Én látom jól, hogy egy normális kapcsolatnak nem így kéne működnie? Vagy valóban velem van a baj, és nekem kellene változnom?

Egyszerűen nem illetek össze.

Te az a típus vagy, akinek több szabadság kell, és kevesebb együtt töltött idő is elég. A barátnőd az a típus, aki minél több időt szeretne kettesben tölteni, és számára elveszett/elpazarolt idő, amikor lehetnétek együtt, de te mást csinálsz.

Egyikőtök boldogtalan lesz, vagy mindketten azok lesztek. Ebből tudsz választani.

Ennek valóban nem így kéne működnie. Nyilvánvaló, hogy mások az igényeitek. Ezt bizonyos határokon belül lehet kompromisszumokkal kezelni. Miért nem megy ez nektek hosszabb távon?

Én úgy vagyok vele, mint te. Szerencsére a barátnőm is. Nem vagyunk összekötve, jól tudjuk érezni magunkat külön is és támogatjuk egymás hobbijait. De a barátnőd nézőpontja is elfogadható, itt nincs "rossz" vagy "jó".

Szerintema kérdés az, hogy mindketten értitek-e a másik igényeit, és megtettetek-e mindent a kompromisszumok érdekében. Ha igen, akkor elképzelhető, hogy összeegyeztethetetlen különbségek vannak közöttetek. Én biztos vagyok abban, hogy nem kell és nem is lehet mindent feladni egy kapcsolat érdekében. Ha már annyi mindent feladtál, hogy nem vagy boldog, az súlyos intő jel.

Megfojt és kisajátít. Szerintem ennek a kapcsolatnak így nincs értelme.

De mondhat bármit az ember,ott lesz a sok "DE" akkor miért kérsz tanácsot? Mit vársz tőlünk?

19/L

Én kicsit olyan vagyok, mint a barátnőd. Van nekem is saját hobbim, barátaim, programom, de egyszerűen a páromat helyezem előtérbe. Ha tudom, hogy ő is szabad, akkor nem szervezek semmi mást, akkor vele vagyok. Igaz, nálunk nem teljesen egyezik a munkaidő, így van olyan, hogy ő dolgozik én pihenek (ekkor barátnőzöm, családozok), meg fordítva is, hogy én dolgozom, ő pihen - én örülnék neki, ha ő is ekkorra időzítené az egyéb dolgait, de ez persze nem mindig jön össze. :)

Néha ő is panaszkodott rá, hogy sok vagyok neki, nálunk az összeköltözés javított a dolgon.

Igazából a barátnődnek azért baromi nehéz változni, mert nem érzi, hogy rosszat tesz. Én magam sem értem, hogy miért akkora nagy baj, hogy a párom az első az életemben. :) Nem azt jelenti, hogy nincs rajta kívül más dolgom, csak hogy ő a fix pont, amihez minden mást igazítok.

Szóval itt nincs olyan, hogy jó vagy rossz, a te szempontod is tök elfogadható, kevés szabadidőt próbálsz jól beosztani, egyszerűen csak mások az igények.

Ahogy írtam, nálunk az összeköltözés megoldotta. Az, hogy minden nap együtt alszunk, az önmagában kevés, az nem program, de az együtt éléssel sok más apró szabadidős pillanat is együtt jár, ami engem pl. pótol azért, hogy "nem én vagyok az első" idézőjelesen.

Barátnődet esetleg úgy lenne értelme megpróbálni elcsábítani, hogy ne játsszon ő is, ha egyszer nem sportos, de legyen pl a szurkolólányod, szeretnéd, ha megnézne pl. Meg pedzegesd meg, hogy annyival is több időtök lesz együtt, hogy nem kell még haza/érte menned, hiszen az edzés végétől rögtön az "övé vagy". :)

Értem, hogy nem helyezed előtérbe, és amit leírtál, hogy hogyan osztod be az idődet, az teljesen korrekt ahhoz képest, ami jutott. :)

De ha ő egyszer más személyiség, mások a prioritásai, akkor ezt nem fogja érteni. Ezért írtam idézőjelesen azt a nem-vagyok-első dolgot. :) Nagyon-nagyon sok beszélgetés kell hozzá, hogy kicsit a te helyzetedet is átérezhesse a barátnőd. Én régóta gyakorlom, de még így is kivágom a hisztit sokszor, ha a kedvesemnek más dolga akad. :D

A nyár ilyen szempontból szerintem egyébként is neccesebb, mert hosszú esték, sok helyre lehet elmenni, nem zár be a hideg és a rossz idő, és mégis, alig van közös program, jó, ott a heti két nap, de az mégiscsak kevés...

Jogosak az igényeid, de baromi nagy különbségek vannak köztetek. És ha nem találjátok meg a kompromisszumot - mi az az együtt töltött idő, ami még a barátnődnek nem kevés, mennyi az a sport hetente, ami neked még nem okoz hiányérzetet, lehet-e közelíteni a kettőt -, akkor nem sok jót ígérnek a továbbiak sem, újra és újra felmerülő probléma lesz.