Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » 2 éve járunk, most jegyzett...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

2 éve járunk, most jegyzett el és mellékesen szólt hogy "kicsivel" gazdagabb, mint eddig mondta. Ennek mi értelme volt? Valami teszt?

Figyelt kérdés

(Vidéki +100 ezres nagyváros, nem Budapest, ahol minden sokkal drágább! Csak szólok előre.) Én 130 ezret keresek, ő diplomás és 190 körül. Eddig albérletben élt lakótársakkal (saját szobája mindig volt), de pár hónapja összeköltöztünk (én a szüleimmel laktam) egy másfél szobás lakásba albérletbe.

Eléggé visszafogott férfi abban (amúgy személyiségre nem szerencsére), hogy jogsija van, de saját kocsija sosem volt, csak egyszer pár évig céges kocsija, de manapság is bérlettel vagy bringával jár be, meg ugye sosem bérelt saját lakást, mindig lakótársakkal lakott, miközben többre is telt volna. Havi szinten is nagyon kevés pénzből megvolt egyedül, pedig egészséges és igényes kajákat evett, másra sem költött sokat. Ezek most csak példák, még sokáig mondhatnám őket. A lényeg, hogy szeptemberben összeköltöztünk és most megkérte a kezem azzal, hogy jövőre összeházasodhatnánk. És mellékesen szólt, hogy van a bankban kb 10 millió forintja és van egy 3 szobás saját lakása, amit a nagymamájától örökölt és a szülei neki adtak tovább (mert nekik is van saját lakásuk). Kicsi családból jön, a szüleinek sincsenek testvérei és ő maga is egyke, a szülei is elég sokat örököltek ezen felül is az ő saját maguk szüleitől.


Amúgy örülök, csak értitek, mégis fura hogy erről most szólt. A fizetésünk már fél éve közös számlára érkezik és ott együtt van a frissen keresett pénzünk már. Szóval ilyen fajta bizalom megvan köztünk. Tényleg tőle szeretnék gyerekeket és ha lehet vele megöregedni, csak ez most mégis valahol kemény infó volt.


Nem akarok valami nagy "bitch"-nek tűnni hogy ezt a párkapcsolati "problémák" témába rakom (bár sokan biztos ezt írják majd férfiak), de csak arra vagyok kíváncsi hogy ezekről eddig miért nem beszélhetett? Félhetett valamitől?

Ja és főleg azért is kérdezem, mert rengeteg férfi van, aki szeret dicsekedni a pénzével, vagyonával és ha pénzhez jut, akkor azt sokszor külsőségekre is váltja (kocsi, lakás, ruhák, óra, kinézet, stb), ő meg nem így csinálta.

31/F, 25/N


2017. nov. 22. 22:12
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:

Engem pont nem érdekelne, hogy ha kiderült volna 2 vagy x év után, hogy van 10 milliója vagy akármi.


Ha házat tervezünk venni, úgy is mondta volna a párom.

Ebben semmi nincsen... valóban az ő dolga, te meg örülj neki, hogy ennyivel is könnyebb a helyzetetek.

26N

2017. nov. 22. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:

Kicsit paranoiás, tény. De ha közös kasszán vagytok, számodra nem zavaróan spórolós, akkor szerintem nem gond. Az rejtély, hogy akkor mi van az örökölt lakással, miért nem ott vagytok?


Sokan akik "normálisnak", nagyvonalúnak gondolják magukat, de gyerekes módon mégsem vállalják a közös kasszát. Szóval ha még paranoiás is kicsit, akkor is normálisabb mint sok pár, akik még házasság, gyerek után is külön kasszáznak.

2017. nov. 22. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
0%
Alaposan körbejárta hogy aranyásó vagy-e. De ez is csak a nőkre jellemző. Kiderül hogy NEM kell lakásra gyüjteni, NEM kell hitelt felvenni, igazából már "kész" a családi háttér de nem ezt nézzük hanem hogy MIÉRT HAZUDOTT...elég végletes.
2017. nov. 23. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:

Én megértelek kérdező, velem is közölte már pasi a kapcsolat ideje alatt, hogy jóval gazdagabb, mint amennyinek én gondoltam.


Nem is volt jó kapcsolat, utána folyton úgy éreztem, hogy titkolózik, csak információkat csepegtet, "amennyit nekem tudnom kell".


Teljesen kikészített.


Valahol megértettem, mert volt egy gazdag barátnőm, aki folyton sumákolta, mennyi mindene van, nehogy rossz színben tünjön fel, de én is úgy gondoltam, hogyha ismer már x ideje, akkor megbízhatott volna bennem hamarabb is. De dugni persze jóvoltam korábban, csak a bizalom rész nem jött össze..szerencsére kb 3 hónap után közölte a helyzetét velem, iszonyú hisztit csaptam volna, ha az eljegyzésig vár. Talán ott is hagyom.


Mintha egy foglalónak tekintené, hogy igent mondtál, és az eddigi kapcsolatosdi és szeretlek meg közösen tervezés nem jelentene neki semmit.


A mi kapcsolatunk tönkrement, kb 2 hónap után, de nem is 10 milláról meg egy lakásról volt szó..


Szerintem ez a pasas túl sokat képzel magáról, és azt hiszi már nyert ügye van, bele fog kényelmesedni a házasságba és vissza fog élni egy rakás dologgal.


Én emlékeztetném rá, hogy eddig is szerettem, de az eljegyzést is fel lehet ám rugni, sőt, válni is lehet, nem tudom miből gondolta, hogy ezzel már be van biztosítva, hogy mostmár megnyílhat. Hisz a bizalom és az őszinteség eddig is adott volt részemről(csak részéről nem), viszont mostmár nálam megingott a dolog, átverve érzem magam. Gondolom mindenről beszéltetek az évek alatt. Gyerekkori traumák, nehéz helyzetek, csupa fontos dolog. Te mindent megnyitottál előtte, ő pedig eltitkolt egy részt, nem bízott meg benned eléggé, pedig mindent tudott rólad..


Egyébként megérne egy misét az is, hogy ki fog közösködni az itt válaszolókkal..


Ha a "különvagyon" 10 millából majd kölcsön kell kérned mittudomén, babaágyra, vagy a gyerek különóráira, mert nem lesz rá pénzetek, mert a közös megtakarítás rámegy a ház felújítgatására..


Szóval nehéz kérdés, hogy akarsz e közösködni a továbbiakban olyannal, aki ennyire félti a pénzét tőled.

2017. nov. 23. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
48%

Szerintem nincs ezzel gond.

Mármint, ha rákérdeztél, hogy amúgy mi a helyzet pl. lakásfronton, és ő közölte, hogy ááá, ő tök csóró, nem is telne semmire, muszáj albérletben nyomorognia... Az gáz, mert a szemedbe hazudott.

De gondolom, te szimplán feltételezted, hogy nincs semmije, hiszen a haverokkal lakik albérletben, akkor honnan lenne, nem? :) Ő nem hazudott, csak nem volt fontos szempont neki, hogy ezekkel eldicsekedjen.

Így én ezt nem érezném hazugságnak, sőt, inkább jó pont, hogy magától elmondta, és ezáltal "közössé teszi". (Jogi részt hagyjuk, nyilván nem lesz hozzá közöd házasságtól függetlenül sem, de gondolom azért dobta be, mert a közös életre van félretéve a pénz.)


Egyébként nem törvényszerű, hogy mindenki szeret kérkedni a vagyonával, nekem is volt olyan párom, akinek 10+ milla volt a bankban, mégis rosszabbul élt, mint én csóró egyetemistaként. :) Kár általánosítani.

27N

2017. nov. 23. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:

Érdekes, az biztos. Két év alatt azért már elmondhatta volna. Tényleg nem egy nagy összeg (na nekem ennyim sincs), hogy tesztelgessen, önmagáért szereted-e. Én a helyedben alaposan megbeszélném vele, miért nem mondta el már hamarabb, én kíváncsi lennék, nem látok a fejébe. Persze az igaz, hogy a kapcsolat elején, amíg nem komoly, nem szükséges ezt elmondani. Amennyiben szerinte most vált komollyá, kicsit érthető. Én ennek örülnék, sok terhet levesz a közös életetekről.


Párommal mi 1,5 éve külön vagyunk szinte (külföldi munkák), ő mikor ismerkedtünk viszont azt mutatta, hogy mennyi pénze van...kiderült, hogy semmi...na nem is a pénzéért jöttem össze vele, most is kitartok. Lehet ő is tesztelt, csak fordítva?

2017. nov. 23. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:

Azért az, hogy elmondja mire számíts, ha vele tervezel kicsit sem kérkedés. Gondolom mikor közös kasszát nyitottatok és felmerült a jövőben a családalapítás, lapított, hogy majd hol is fog az történni, mikor már konkrét terve volt.


Ennek így kellett volna zajlania:


Nyissunk közös számlát, hogy legyen megtakarításunk vészhelyzetre és félre tudjunk tenni esküvőre meg gyerekre. Jajj ez nagyon jó gondolat kicsim, nekem már van egy megtakarításom ugyan, úgyhogy a vészhelyzeti tartalék már megvan, de szívesen gyűjtök veled a közös jövőnkre. Leginkább csak a nyaralásra kell majd költenünk, mert majd, ha családot alapítunk élhetünk a lakásomban, ha te is szeretnél. Jelenleg ki van adva, mert jó pénzt hoz, de, majd felszabadítom, miután összeházasodtunk.


Igen, valamikor össze fogunk házasodni, pár éven belül, de még nem döntöttem el, mikor fogom megkérni a kezed, de abban biztos vagyok, hogy veled tervezem a jövőmet és nem szeretnék 40 közeli apuka lenni.



Normális esetben ez a közös kassza-összeköltözés gondolatánál mind felmerül, és egyáltalán nem számít kérkedésnek, ha a pozitív dolgait is elmondja. Hisz felnőtt kapcsolatban az ember együtt tervez a másikkal. Az, hogy ki hogy áll a jövőhöz, egy fontos kérdés.


Az meg tipikus pasi mentalitás, hogy pénzről hazudni nem számít..


Ugyanúgy titkolózott és sumákolt, mintha akármi másról lett volna szó. Számomra ez a bizalom hiányára utal, ami nagyon bántó, mert én kölcsönösnek hittem. Valami furcsa hozzáállása van a pénzhez, pedig oka sincs rá, hiszen nem az a kategória, akiről lenne mit lehúzni..


Gondold végig az anyagi dolgaitokat, mennyire volt korrekt szerinted.


Másik oldalról nem akarlak megijeszteni, de én évekig tartottam az exemmel a kapcsolatot, rengeteget hazudott és titkolózott a kapcsolataiban, amikről csak én tudtam, a házasságában is. Egy ilyen hazugságra ment rá a házassága, úgy gondolta jobb, ha nem tud valamit az asszony.. aztán ez kiderült és válás lett.


Aki úgy érzi dönthet affelől, hogy mit kell tudnod és mit nem, az nem kezel egyenrangú partnerként.


Szerintem.

2017. nov. 23. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 A kérdező kommentje:

Köszi midenkinek!


8-10-12:

KÖszi! Ezek voltak a leghasznosabb válaszok. Így már értem, mi a helyzet, ő ezt hogy láthatta.


12:

A lakást kiadja és még a fizetésén kívül elég sokat kap érte mellékesben. Egy háromszobás saját lakást meg hülyeség lenne egyedül-ketten belakni, ha ki lehet adni sok pénzért és mellette olcsóbban lakhatsz kisebb helyen (nyereség).


---


"Nem sok pénz" - Ezt sokan írták.


Ja, nem a leggazdagabb 100 ezer, csak a leggazdagabb fél millió magyarban van benne mondjuk, SAJÁT pénzt nézve. Pláne ha a dolgokat leszűkítenénk a fiatal korosztályra. Oké, itt mindenki belvárosi, budapesti, gazdag, diplomás, vállalkozó, jól keres, de alapból él az országban 3 millió ember mélyszegénységben is. Nem is beszélve arról, hogy az egész világot, 7 milliárd embert nézve milyen jól élnek a magyarok. Bocs, de én ezeket nem tudom figyelmen kívül hagyni. Csak biztos közegbe akarok családot, gyerekeket, nem kell luxusban élni.

2017. nov. 23. 14:51
 19/22 anonim ***** válasza:
54%
10 millió HOL sok?! Gyakorlatilag agglomerációban egy 40 m2-es lyukra - sem - elég. :D
2017. nov. 23. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 A kérdező kommentje:

19: Van már egy 3 szobás saját lakása mellé, amit kiad.


Nem is beszélve, hogy a szüleinek is van pénze, ő egyetlen gyerek és a szülei is örököltek ingatlanokat a nagyszülőktől, amik megvannak. De köszi, hogy elolvastál eddig is mindent figyelmesen...


"agglomeráció ikszdédédédédédé"

Fogd már fel, hogy az ország lakosságának háromnegyede nem Budapesten vagy annak agglomerációjában lakik.

2017. nov. 23. 15:04
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!