Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek ha szipirtyó vagyok a mensim miatt és most zavartam haza a párom?

Figyelt kérdés

Nagyon hat rám a menstruáció, akármilyen nehezen hihető egyeseknek, ilyenkor a hormonjaim teljsen összezavarodnak és katasztrófa vagyok. A párommal több év alatt csakis ilyenkor van veszekedésünk.

Ha nem történik semmi, akkor minden nyugis, viszont ha bármilyen apróság felkavar, abból elefántot csinálok.

Mint most...lakott a környéken egy színész lány aki országszerte már hires lett, és a párom amint meghallotta hogy fellép itt lakhelyünkön, rögtön mondta, hogy ő akar menni, be is tetszikelte a képét, amin ezt bejelenti. Erre meg teljesen kiakadtam és mindenfélét bele láttam a dologba abból kiindulva, hogy az idén két darabra is szerettem volna elmenni, azokra bezzeg nem akart és most meg ugrik.


Annyira kihozozt ez a sodromból, hogy az imént hazaküldtem, mondván hogy nincs mit keressek az életében, menjen ahova akar és éljé nélkülem, én ugyis csak gond vagyok benne. Ilyenkor teljesen ezt érzem és hogy csak púp vagyok meg hogy nélkülem jobb élete volt, minek rontsam el.

Tudom, hogy hülye vagyok, az agyammal tudom,hogy felfújom és nem kéne ezt, de ugyanakkor sértve érzem magam. Mit tegyek? Az a legrosszabb,hogy ő ilyenkor nem is szól hozzám, gondolván majd lebyugszok, de ebből meg azt szűröm le h nem törődik és azthiszi természetes hogy mindig magától rendbejönnek a dolgok. 21n 😞


2017. nov. 26. 00:29
1 2 3 4 5
 1/42 anonim ***** válasza:
72%
semmit,remélem soha nem megy vissza,isten ments ilyen nőtöl.neked nem való ffi.
2017. nov. 26. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/42 A kérdező kommentje:
Bocsánat a sok hibáért, telefonról pötyögtem gyorsan.
2017. nov. 26. 00:32
 3/42 anonim ***** válasza:
89%

Én megértem, hogy ezt hormonális dolgok okozzák, de azért 21 évesen már illene legalább részben tudatosan kordában tartani.

Én mondjuk egy ilyen után lehet, hogy más barátnő után néznék - pedig amúgy rémesen ragaszkodó és érzelmes vagyok -, hiszen egyrészt ezzel bebizonyítottad, hogy a minimálisan elvárható bizalom sincs meg részedről, másrészt meg a szavaknak akkor is van súlya, ha menstruálsz. Hogy még te érzed magad sértve... hadd ne alkossak erről véleményt.

2017. nov. 26. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/42 anonim ***** válasza:
86%

"Felnőtt" párkapcsolatok...

A tini témában érettebb és értelmesebb emberek vannak, komolyan.

De azért odaírod, hogy "N", mert hogy te már nő vagy, nem lány...

Hát jó...

2017. nov. 26. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/42 anonim ***** válasza:
16%

Ebben a hidegben? Éjszaka? Hát van neked szíved?? :(

:DD

2017. nov. 26. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/42 anonim ***** válasza:
85%

Mit tegyél?

Kérj bocsánatot, és keress fel egy pszichológust, mert ez nem normális.

2017. nov. 26. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/42 anonim ***** válasza:
73%
Jól érzed, csak púp vagy. Remélem, lesz annyi esze, hogy nem megy vissza.
2017. nov. 26. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/42 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat...

Én sem értem magam ilyenkor de teljesen elönt az a rossz érzés ilyenkor és nem igazán tudom szabályozni. Anyukámnak is komoly hormonproblémái vannak, biztosan örököltem. Tudom hogy nem helyes ez igy, de mit tehetnék? Letolás helyett segítségre, tanácsra lenne szükségem, mi lenne a helyes? Ne találkozzunk ilyenkor? Vagy mit tegyek?

2017. nov. 26. 00:41
 9/42 anonim ***** válasza:
75%
Az kifejezetten tetszik, hogy miután a nagy semmiért kb szakítottál vele, és elküldted a 3,14csába, még te érzed sértve magad, hogy jaj, ezek után miért nem törődik veled? Ha fontos még neked ez a kapcsolat, akkor ezen a hozzáálláson gyorsan változtass, mert nem biztos, hogy sokáig el szeretné tűrni ezt a lábtörlő szerepet.
2017. nov. 26. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/42 A kérdező kommentje:
Általában meg teljesen normális vagyok, tehát nem vagyok féltékeny, hát együtt nézzük a sportos testeket, hogy melyik szebb és miért, illetve együtt nézünk pornót stb ilyenkor meg... 😞
2017. nov. 26. 00:44
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!