Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek normális, ha ilyet mondja a férjünk?

Figyelt kérdés
Férjemmel egy munkahelyen dolgoztunk, igaz nem együtt, de már a kapcsolatunk előtt is ismertük egymást látásból. Akkoriban a férjem még egy elég problémás kapcsolatban volt, igaz nem éltek együtt csak "jártak", végül a nő elhagyta másért. Utána kezdtünk randizgatni (persze, nem azonnal, bár én a magánéleti dolgairól csak később értesültem.) Szóval összejöttünk, viszonylag hamar összeköltöztünk, aztán házasság, most első gyermekünket várjuk. Ami engem zavart, hogy a kapcsolatunk elejétől fogva, szerintem elég sokat emlegeti az exet (aki szerencsére jó messzire költözött a pasijával, aki amúgy azóta a férje). De akkor térjünk rá a kérdésemre: Szóval, egy romantikus pillanatomban kedvesen és kicsit viccesen neki szegeztem egy kérdést, hogy ha már úgyis összetalálkoztunk korábban a munkahelyünkön, milyen kár, hogy nem jöttünk össze azonnal (itt ilyenekre gondoltam, hogy akkor már lenne 2 gyerekünk és sokkal több boldog évünk együtt stb. ). Erre a férjem válasza: "hogy mondhatsz ilyet, K... mellett tudod, hogy észre sem vettelek volna". Baromira megsértődtem. Később kérdeztem, hogy ugye ezt nem mondta komolyan, erre ő, hogy de, és ő csak őszinte, nem érti, mi bajom van. Azóta is úgy érzem, másodrendű vagyok , főleg, miután kiderült, hogy rendszeresen ír a nő szülinpajára is (aki válaszra sem méltatja). A hormonok mentek az agyamra, vagy Ti is kiakadnátok a helyemben?

2017. dec. 31. 19:53
1 2 3
 11/30 A kérdező kommentje:
Diplomás és vezető beosztású, szóval nem buta.
2017. dec. 31. 20:08
 12/30 A kérdező kommentje:
9-es válaszoló, igen, ezeket érzem, amiket leírtál. Nem most mondta amúgy, még kicsit korábban, de valahogy "elnyomom magamban" és arra gondolok, mennyi jó is van a kapcsolatunkban. De ez nem megy tartósan, azon kapom magam, hogy méregetem magam a másik nőhöz, mivel lehet jobb nálam, az önbizalmam meg szép lassan megsemmisül. :(
2017. dec. 31. 20:11
 13/30 anonim ***** válasza:
100%

Lekezelő, lekicsinylő megnyilatkozás.

Lehet el akarta játszani a qrva nagy igazmondót, de rossz irányba tévedt. Mindegy, legalább tudod, hányadán álltok.

Egy családban is fontos, hogy a férfi férfinek, a nő meg nőnek érezze magát.

Amúgy ilyen megnyilatkozások után, meg leírva, hogy mennyire figyelmes, meg mindent megvesz ő inkább egyfajta családi életbe törődött bele.


Attól, hogy valaki megvesz mindent, meg ugrik, nem olyan nagy etwas. Ha van pénzed, miért ne?

Amúgy meg ott egy gyerek is, akit biztos, hogy még K...-nál is jobban szeret.

2017. dec. 31. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/30 anonim ***** válasza:
100%
Nem, nem normális ezt te is tudod. Tényleg örülj neki, hogy messze a nő és le se carja, mert egy csettintésére visszamenne hozzá. Még az emlékét is előrébb helyezi nálad. Az ilyen kapcsolatok, mint a tiétek látszik kívülről tökéletesnek, aztán kiderül, hogy pont bibisek.
2017. dec. 31. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/30 anonim ***** válasza:
45%

Ez gaz. Minden sertesnel csald meg. Neki is fajjon.

N

2017. dec. 31. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/30 anonim ***** válasza:
100%
Engem nagyon bántana. Olyan érzés lenne, mintha úgy érezné, annak a nőnek, aki kb 1000 szer jobb nálam, nem kellett, jó leszek én is.
2017. dec. 31. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/30 anonim ***** válasza:
16%

Ha nincs ló, jó a szamár is!


De ha belegondolsz végső soron ez mindenkinél így működik. Ha tehetné minden férfi egy szuper szexi nővel lenne, és minden nő szuper macsó kigyúrt féfival, pesze ezek mellé pontosan a legjobb belsővel.

Szomorú de ez így működik.

2017. dec. 31. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/30 anonim ***** válasza:
100%
Egyébként sajnálom, pofátlanság ilyet mondani. Úgy gondolom bele van habarodva még a nőcskébe.
2017. dec. 31. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 A kérdező kommentje:
A legtöbb hozzászólóval teljesen egyetértek, ezeket érzem én is. ez egyfajta megerősítés számomra, mert a férjemtől azt kaptam, hogy betegesen féltékeny vagyok - amúgy abszolút nem mondanám, hogy így lenne, főleg, hogy évente legalább (vagyis összesen) egy hónapot külföldön tölt munkatársakkal, ilyenkor nem ellenőrizgetem vagy ilyesmi. Igen, voltak megjegyzései, "mennyire szerettem, de elvitte más" stb, ezek is zavartak, de legjobban az említett mondata. A nőről: idősebb, férjemnél 5 évvel, nálam nyolccal. Átlagos külsejű, annyi, hogy nálam sokkal nőiesebb az alakja (én nagyon vékony vagyok). Viszont nem akárki (mint én) hanem nagyon sikeres a munkájában. Iagzából teljesen mindegy melyikünk a szebb, ez nem erről szól, férjemnek a rögeszméje és kész és mivel nem élt vele sosem együtt, így valószínűleg még jobban idealizálja. Az a gáz, hogy annyira akartam hinni, hogy őszintén szeretjük egymást és közben csak egy illúziót kergetek. Igen, valóban vannak nagy szerelmek, főleg, ha az ember már nem húsz éves, több ilyen is van a múltjában. Nekem is volt nagy szerelmem, alig éltem túl a szakítást és vagy két évig gyászoltam magamban, viszont le tudtam zárni és nme vittem bele az emlékét új kapcsolatomba. ezért nem értem, ő miért nem tudja? Mindent megkapok amire csak vágyok, csak mosolyogjak és fogadjam el a dolgokat, jah, még az jutott eszembe, hogy amikor férjemet felelősségre vontam a szavai miatt, még annyit tett hozzá, azt hitte mindent őszintén megbeszélhetünk, hiszen barátok vagyunk. Barátok? :O Na mindegy, muszáj túl tennem magam ezen, nem tudok rajta változtatni.
2017. dec. 31. 22:06
 20/30 anonim ***** válasza:
100%

Én igazán nem akarok beleszólni a férfiállat gyalázásába, de egy ilyen szövegkörnyezetből kiragadott mondat számomra akár azt is jelentheti, hogy "ha kapcsolatban vagyok, akkor egy másik nőt észre sem vettem volna."


Lehet lepontozni.

2017. dec. 31. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!