Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Eldobtam magam mellől azt a lányt, akivel leéltem volna az életem. Most legszívesebben megölném magam. Mit tegyek? Nem akarok tovább élni ezzel a gyásszal.
25 éves srác vagyok. Egész életemben megfelelési kényszer jellemezte a személyiségem. Sose néztek rám a csajok pasiként. Komoly gyerek voltam, aki állandóan felnőttekkel lógott, elég komoly szülőiesítésen (parentifikáción) estem át, ám ezzel együtt az éretlenség is nagyon nagy maradt bennem.
Volt egy kapcsolatfélém 18 éves koromban, aztán egy ideig semmi. Lehetett volna, de mindig úgy éreztem, csak egy tökéleteset kellett találnom. Aztán megtaláltam azt a lányt, aki tényleg szinte minden szempontból passzolt hozzám: intelligens, humoros, pont olyan kis "kattanásai" voltak, mint nekem, és nagyon-nagyon mély érzésű és áldozatkész. És, amit a legjobban becsülök benne, nincs elszállva magától, mint annyi lány manapság. És nagyon képes kimutatni a szeretetét, látszik, hogy normális családból való és jó nevelésben, helyes értékrendben nőtt fel. Az ízlésünk is egyező volt. Én voltam az első barátja. Gyakorlatilag azt éreztem, hogy ezt a találkozást az ég rendezte el, hogy most jött el az, akire egészen eddig vártam. Tudom, hogy aki ezt olvassa, nyálasnak tartja, forgatja a szemét, és azt gondolja, hogy ezer meg egy ilyen sztori van, de ez egyszerűen nem olyan. Tényleg ihletett találkozás volt a miénk, teljesen sorsszerűnek és hihetetlennek éreztem.
De ennek ellenére sikerült elrontanom az egészet. Együtt voltunk ezzel a lánnyal pár hónapot, de nagy volt a zavar a fejemben, és egyszerűen nem tudtam eléggé értékelni. Van egy olyan mintázata az életemnek, hogy kényszeresen elcseszek dolgokat, talán egyfajta védelmi mechanizmusként. Csak utólag értettem meg igazán, hogy ez a lány mennyire különleges. Bármerre nézek, nem igazán látok olyan lányokat, akikben megvan a "lélek", aki tényleg odafigyel a másikra és önfeláldozó típus.
A lány már rég továbblépett és azóta mással van. Nekem is volt barátnőm azóta, de nem tartott sokáig. Senki iránt nem érzem azt, mint őiránta. Már az se hoz igazán lázba, amikor olyan csajt látok, aki igazi csinibaba, és már a külsejével lehengerli a környezetét, mert csak az jut eszembe róla, hogy ezzel a 10/10-es külsővel egy csomó belső hiányosság jár együtt és egy alacsonyabb szintű kapcsolatot lehetne csak velük kialakítani. Amikor erre a lányra gondolok, mindig elképzelem, mennyi mindent csinálhatnánk együtt, milyen lenne vele elmenni helyekre, milyen lenne, ha családot alapítanánk... 3 éve nem gondoltam volna még, hogy ilyen gondolataim lesznek. Azt gondoltam, hogy ki kell élni magam, mert semmi élményt nem szereztem még, előttem az egész élet. Ma meg már azt gondolom, hogy ezerszer többet ér egy darab bensőséges kapcsolat, mint akárhány kaland, és hogy lassan abba a korba kerülök, amikor már elköteleződnek az emberek, és egyre kevesebb esélyem lesz, hogy találok olyat, mint ő.
Tudom, hogy hülyeség, de nem akarok így tovább élni. Nem érdekel se a tanulás, se a karrierem, semmi. Nagyon jó az agyam, de semmire nem használom, mert úgy érzem, hogy érzelmileg kellene feltöltődnöm. Hogy semmi másra nem lenne szükségem, minthogy valaki ott legyen mellettem és fél-egy évig csak azt élvezhessem ki, hogy milyen, ha végre valakivel együtt lenni és megosztani a világomat. Ez a lány nem valószínű, hogy valaha visszatér hozzám, én pedig sokszor arra gondolok, hogy nem akarok úgy leélni egy életet, hogy kikötök valaki mellett, akit majd éppen találok, és örökösen azon lamentálok, hogy milyen lett volna ha együtt maradunk.
Tudom, hogy ostobaság fiatalon temetni magam, meg így gondolkozni, hogy "annyi hal van a vízben", de az az igazság, hogy nincs annyi hal a vízben. Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan lánnyal találkoztam, aki csak megközelíti ezt a lányt. Már eleve olyat nehéz találni, akinek jó fej és összetartó családja van, és akkor még csak egy szempontot mondtam. Aztán még milyen ritka az, hogy humoros és önironikus is legyen, meg hogy játékos legyen... És az ilyen lányokat nagyon hamar le is foglalják. Mint írtam, nem vagyok egy csajozógép, kifejezetten átnéz rajtam a legtöbb nő. Szóval nem ítélem meg túl jónak az esélyeimet. A kérdés az, hogy van-e értelme úgy élni, hogy valaki már egyszer megtalálta, amire mindig is vágyott, és aztán végérvényesen elvesztette (azért írom, hogy végérvényesen, mert ilyen a lány értékrendje. Ő szeretne elköteleződni, ha működik a jelenlegi párjával a kapcsolat, jó eséllyel hozzá megy majd férjhez). Nem akarom ezt a terhet cipelni. És nem nagyon hiszem, hogy jobb lesz.
Bocsánat a terjengős írásért.
válasza:kezdj új életet.
ha nem dolgozol, menj el dolgozni. építsd a karriered. idővel költözz el otthonról, saját lakásba.
vezesd a háztartásod egyedül, barátkozz a munkahelyeden, nézz filmeket, sorozatokat, amik téged érdekelnek. olvass könyvet, járj kiállításokra. Kezdj el sportolni is, lelkileg és testileg is jót fog tenni. Étkezz egészségesen, szedj vitaminokat, magnéziumot és kalciumot. Ez pozitív kihatással lesz az életkedvedre is... Ne akarj görcsösen becsajozni.
válasza:A barátom hasonló típusú ember, mint te. Mindig is okosabb volt a koránál, felnőttekkel találta meg a közös hangot, igazi gyerekkora nem lehetett, tele van gátlással, problémával, szeret- és megerősítéshiánnyal.
Ő is megerősítésért, pozitív visszacsatolástóért a "nem a te hibád" mondatért keresett párt, ezzel próbált kompenzálni. És nyilván amikor megismert engem, aki empatikusan és kedvesen álltam hozzá, ráadásul még akkor is, amikor nem játszotta meg magát, hanem felfedte a sérült részét (mert ő ezeket a lelki gondjait megpróbálta palástolni), akkor úgy érezte, belém szeretett. Én meg nem voltam túl tudatos, nem gondoltam bele ennek a következményeibe és hagytam, hogy ÍGY szeressen belém. Pedig valójában nem (elsősorban) engem szeretett, hanem azt, akinek mellettem érezhette magát. Persze én örömmel megadtam neki, hiszen én is szerettem (most ebbe nem megyek bele, de azért is működött a dolog, mert nekem is voltak kompenzálandó dolgaim), és úgy gondoltam, hogy lényegtelen, hogy mennyire nincs meg benne ez az önbizalom, végül is miért ne adhatnám meg neki én önmaga helyett, ha egyszer én úgy gondolom, hogy megérdemli?
Aztán ennek a hozzáállásnak elég durva, és egyáltalán nem pozitív vége lett. Ő tőlem várta a megerősítést, a pozitívumokat, és mindig ezt várta el. Mindig nekem kellett lenni a cukinak, az aranyosnak, a megértőnek, az engedékenynek. Én adtam, és adtam, de nem lehetett annyit adni, hogy elég legyen, és már a saját magabiztosságom és életem ment rá arra, hogy az ő magabiztosságát helyrehozzam. Pedig ő is csak azt várta, amit te is vársz. Én voltam a pszichológusa, csak nem kellett velem beszélgetnie a problémáiról, és magában változtatni, hanem egyszerűen gyógyírt és megoldást nyújtottam neki befektetett munka nélkül. Ami kényelmes, és ami jó érzés egy empatikus, mély érzésű lánynak - egy darabig. Utána viszont rájöttem, hogy ennek nem lesz jó vége, mert nem az a helyzet, hogy mindketten fejlődünk, hanem visszahúzzuk egymást. Nem lehet tartósan boldognak lenni, ha az embert nem önmagáért szeretik, hanem egy eszköz a másiknak az önelfogadásban. Tartósan egy kapcsolat csak két stabil, önálló ember között működhet, akik nem azért vannak együtt, mert szükségük van egymásra a létezéshez, hanem azért, mert boldoggá teszik egymást. (Remélem érted a különbséget.)
Emiatt aztán amíg magadat nem rakod rendbe, addig gondolhatod ezt, hogy egy kapcsolat egy ilyen lánnyal majd rendbe rak, meg attól minden rendbe jönne, de ez egy végtelenül önző gondolat. A másik nem ápolónak szegődik melléd, hanem társnak, hogy az életeteket együtt éljétek meg. És ha majd találsz valakit, aki megfelel neked és szeretnéd, nem fair dolog vele szemben, ha nem tudod neki megadni azt, amit érdemel, egy teljes értékű társat. Ha ilyen félemberként szegődsz mellé sokkal nehezebb lesz teljes értékűvé fejlődnöd, talán a motivációd is kisebb lesz, ezt pedig a kapcsolat nem biztos, hogy túléli.
Igen, lehet, hogy ez a lány tökéletes volt. Neked. Viszont mialatt azon gondolkoztál, hogy neked milyen jó, elfelejtetted figyelembe venni, hogy neki mi a jó. Természetesen érthető, hiszen az egy csodálatos érzés, amikor az embert végre szeretik, és azt érzi, hogy végre ott van, ahol lennie kell. De nem szabad elfelejteni, hogy egy kapcsolatban társak vagyunk, és nem alá-fölé rendelt viszonyban, ahol a párunk feladata az, hogy minket a felszín felett tartsuk. Az a szülők, különösképpen az anyai szeretet feladata. Óriási mély sebeket ejt rajtunk, ha ezt a feltétlen, védelmező szeretetet nem kapjuk meg, és elismerem, hogy mindenkinek szüksége lenne rá, és én magam is megadnám mindenkinek, akinek csak tudom, és szüksége van rá, de ez nem az én, és nem akárki más, még csak nem is a párod feladata. Adja magát a dolog, de ahhoz, hogy egészséges párkapcsolat alakuljon ki, nem egy "anyapótlékra" van szüksége senkinek sem. Akkor sem, ha így érzi. A szerelem, a párkapcsolati szeretet is van olyan jó, lehet olyan erős, de akkor is más, és ezt így is kell tartani.
Szóval én azt tanácsolom, hogy bármennyire is nehéz, és kilátástalan, hozd magad rendbe. Ne mástól, ne egy párkapcsolattól várj megváltást, hanem saját magadtól. Ne rágódj ezen a lányon, mert ez már a múlt. Jönni fog még értelmes, kedves, imádnivaló lány, de csak akkor lesz értelme, ha te magad is felnősz ehhez a feladathoz. Addig pótléknak fogsz látni minden nőt, és nem fog jól működni, még ha belekezdesz, akkor sem. Ha igazán készen állsz rá, meg fog találni (meg fogod találni) a megfelelő lányt. (Nem, nem őt, mást.) És akkor az, úgy, tökéletes lesz.
A kulcsmondat szerintem az, amit a leírásban leírtál:
"Bármerre nézek, nem igazán látok olyan lányokat, akikben megvan a "lélek", aki tényleg odafigyel a másikra és önfeláldozó típus."
Benned megvan a "lélek"? Ha nincs meg, megérdemled, hogy valaki "lélekkel" viseltessen feléd? És nem gondolod, hogy ha meglesz benned is ez, akkor (adok-kapok alapon) máris több olyan lányt fogsz látni, aki "lélekkel" viseltetik az irányodban?
(Egyébként köztünk a barátommal jelenleg az a helyzet, hogy én a sok-sok adástól teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj, bezárkóztam, és én magam vesztettem el az önbizalmamat. Emiatt nekem lett szükségem arra, hogy a barátom csak adjon, adjon és adjon, de felismertük, hogy ez nagyon nem jó így. Az évek alatt az, hogy én próbáltam rendbe hozni a lelkét, és asszisztáltam a függéséhez csak azt értük el, hogy ő nem hitte el magáról, hogy tulajdonképpen meg tud ő változni egyedül is, én pedig - mondván, hogy ez nekem is jár - szintén ráfüggtem, és önállótlan lettem. Ez a helyzet pedig, bár kényelmesnek tűnt, de mindkettőnket frusztrált. Érdekes módon amióta ez tudatosult, és mindketten jobban előtérben tartjuk magunkat, és azt, hogy a másikat önmagáért szeressük, és ne hagyjuk, hogy mindig csak lélekápolónak használjon, tehát lényegileg kicsit "eltávolodunk egymástól", nem nyújtunk mindig mindenben aktív támaszt a másiknak, objektívebben nézzük egymást és a kapcsolatunkat, sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, jobban működik a kapcsolatunk, boldogabbak vagyunk.)
Sorban válaszolok:
"A sztorihoz meg: minek akarod visszaszerezni a csajt? Felesleges. Ez egy teljesen komolytalan tiniszerelem volt maximum, még csak le sem feküdtetek a leírásod alapján, meg összvissz tartott pár hónapig. Ennyi idő alatt meg se lehet ismerni a másikat, te nem is ismered ezt a lányt. "
Nem feküdtünk le ugyan, de jól ismerem. Egy közösségbe járunk, azóta is gyakran látom, és a családját is ismerem. Részben ezért is fáj annyira: megértettem, mennyire fontos, hogy a másiknak a családja is normális legyen. Az övéké pedig azt gondolom, mintaszerű.
"Arról nem is beszélve, hogy semmi összehasonlítási alapod nincs.
Mások több év kapcsolat után nem rágódnak ennyit a szakításon, mint te ezen a kis kapcsolatnak nem nevezhető semmin. "
Ez egy elég lélektelen megjegyzés, és igaznak sem gondolom. Azt gondolom, hogy egy intelligens és nagyon érzékeny ember sokkal kevesebb első kézből származó tapasztalatból is többet képes tanulni, mint egy egyszerűbben gondolkodó, "tompább" ember. Van, aki sosem tanul, és pl. nem ismeri fel, hogy ki az, aki ki akarja használni, vagy nem látja előre, hogy kivel lesznek már fél év múlva óriási gondok. Én nem ilyen vagyok. Épp az ellenkezője vagyok ennek. Pontosan át tudom érezni, hogy milyen lett volna, mert ismerem annyira magamat, a lányt és a dolgok működését. Ezért is fáj annyira. Tudom, hogy erre is lehet azt mondani, hogy csak belemagyarázás, de nem tudom ezt ennél jobban elmagyarázni: mint ahogy egy tapasztalt mérnöknek sem kell legyártania a tervrajzon szereplő minden egyes elemet minden egyes alkalommal ahhoz, hogy tudja, milyen lesz, amikor majd mozogni fog, úgy én is le tudom futtatni magamban, hogy ki az, akivel érdemes hosszú távra elköteleződni, mert látom, hogy hogy él és milyen. Ez a lány eddig az egyetlen, akire tényleg azt mondanám, hogy legyenek közös gyerekeink. Nagyon jó családanya lesz, ebben ezer százalékig biztos vagyok. Ahogy abban is, hogy nagyon jól össze tudnánk, vagy tudtunk volna kovácsolódni. Például azért, mert mindketten kiemelten igényeljük a minőségi időt.
""Ő szeretne elköteleződni, ha működik a jelenlegi párjával a kapcsolat, jó eséllyel hozzá megy majd férjhez."
Ez elég fura, azt gondoltam volna, hogy jóval fiatalabb nálad, mivel te voltál az első kapcsolata. Ezzel a csajjal se stimmelhet minden."
Már mi ne stimmelne? Nálam 3 évvel fiatalabb. Ő egy olyan értékrendet hoz otthonról, hogy sokkal komolyabban veszi ezt az egészet, mint a legtöbb ember, és náluk divat a korai házasodás, viszont nem is akárki mellett köteleződnek el, de ha találnak valakit, akkor azt komolyan gondolják. Egyszerűen úgy csinálják, mint ahogy régen csinálták az emberek. Egyébként bevallom, ez is közrejátszott. Kicsit megijedtem attól, hogy tőlem is elvárják ezt a teljes elköteleződést már korán.
#14:
"Ha kell a lány, küzdj érte. Ne döntsd el előre, hogy úgysem fog sikerülni."
A mostani kapcsolatát nem fogja értem felrúgni. Ezt egyszerűen tudom. Találkozni se nagyon akar velem. De akkor se lenne túlságosan vevő a dologra, ha nem lenne most valakije. Mert próbálkoztam nála már azelőtt is azóta, hogy új barátja lett, és akkor is kedvesen, de határozottan elzárkózott az újrakezdés elől. Ő ebben nagyon következetes.
"Ha tudod, milyen nőt keresel, állj neki olyat keresni."
Hát ez szép, csak könnyebb ezt leírni, mint megtenni. :) Főleg, hogy nagyjából mindenkinek hasonlóak az igényei.
"Keress valami örömet az életben, mert egyetlen èpeszű nő sem fogja hosszú távon elviselni ezt a lelki terrort."
Milyen lelki terrort? Nekem most csak annyi a célom, hogy találjak egy olyan lányt, mint ő, ha már őt nem lehet, és fél évre kivonuljak a világból és csináljak ökörségeket vele, meg úgy általában megtapasztaljam azt az önfeledt örömöt, ami az első igazi szerelemmel együtt jár. Volt nemrég egy kb. egyhónapos kapcsolatom, ami nagyjából ilyen volt, de véget kellett érnie, mert a hölgy hazája nagyon messze van az enyémtől... De amíg tartott, addig nagyon jól éreztük magunkat mindketten. Na, ez kellene nekem, csak hosszabban. Nem akarok senkire ráakaszkodni, csak fel akarok töltődni érzelmileg azoknak az örömöknek a segítségével, amit egy jó kapcsolat hoz. Kitárulkozás egymásnak, sok közös filmnézés, sok közös kirándulás, sok közös beszélgetés, és sok szex. Mindjárt magasabb lenne az energiaszintem. Ebben mi a lelki terror? Ez olyan, hogy egy kisgyerek is akkor lesz épkézláb kamasz, ha rendszeresen játszhat korabeliekkel. Ha bezárják egy szobába, meg csak felnőtteket lát, akkor melankolikus lesz és nem lesz kedve semmihez egy idő után. Nekem csak annyi a problémám, mint annak az autónak, amiben nincs benzin. Csak az én üzemanyagom a sikerélmény, meg a társkapcsolat.
"Hogy áll a karriered? Nem kéne megcélozni a következő lépcsőfokot?"
Ez egy külön többoldalas kérdés témája... hidd el, jobban jársz, ha bele se kezdek. Ha akarod, privátban válaszolok erre.
"Meglepődnél, ha tudnád, hogy mennyi ilyen lány van, akiket a férfiak le sem sz#rnak, csak mert mondjuk csendesek és visszahúzódók, nem járnak bulikba, vagy "csak" átlagosan néznek ki"
Így látatlanban is feltenném rá a pénzem egy részét, hogy nő vagy :) Egy átlagos vagy annál jobban kinéző lány játszva találhat párt. Mindenhol keresik őket a pasik. MINDENHOL. Nem tudok úgy olyan helyre menni, ahol fiatalok vannak, hogy ne a pasik lennének többen. Tánc, sport, jóga, amit akarsz. Kb. fél perc után látom, hogy ki akar csajozni. Annyira nyilvánvaló, és annyira fárasztó látni. Nem vagyok egy fizikailag feltűnő típus, erre elmegyek egy ilyen helyre, mondjuk táncolni, és látom, hogy tele van hozzám hasonlókkal, csak mindenki egy fejjel magasabb, és mindenki ügyetlenkedik a lányokkal, mert mindenki azért jött. **rva idegesítő. Voltam pár éve egy salsatáborban, több volt a fiú, mint a lány, mert a sok kan mind úgy megy oda, hogy ott majd biztos be lehet csajozni, mert több lesz a lány, mint a fiú. Aztán a végén meg ők lesznek többen.
#21:
"Ez pozitív kihatással lesz az életkedvedre is... Ne akarj görcsösen becsajozni."
Csak az a kérdés, hogy meddig tud egy fiú ép ésszel lemondani a szexről meg a bújásról? Minden este erről álmodok. Egyszerűen abban a korban vagyok, amikor már kell valaki mellém.
válasza: válasza: válasza:#25: És most hol tartasz?
"Nem olvastál Te egy kicsit sok Anne Rice-t?"
Nem. Azt sem tudom, ki az. És nem is érdekel. De Goethe Wertherjéhez már hasonlítottak.
válasza:Hát ki kell ábrándítsalak; nem vagy különleges. Koraérett voltál/vagy? Én is. Meg száz másik. Olvasol másokban? Tanulható skill, jó játszmaalap. Remekül tolod. A szó nem pozitív értelmében. Elfogyasztottál pár szakembert és nem volt jó? Hát mert k***okosnak és különlegesnek gondolod magad és nincs meg benned a tényleges vágy, h jobban legyél. Mert még van lejjebb, mert még van kire tolni a felelősséget magad helyett. Azok a dolgok, amiket te egy kapcsolattól vagy baráttól vársz, azok nem kívülről jönnek, hanem kemény, kínkeserves meló árán elkezdenek belülről jönni.
Nem a te hibád? Hát mégis kié. Ki alakítja az életed, te vagy vki más?
A minta, amit otthonról hozunk lehet ok. De egy bizonyos kor fölött mentség már nem.
válasza:Figyelj, sok ilyen történetet hallottam már. 22 éves voltál, ha jól számolom. Az még nagyon nagyon fiatal. Ennyi idősen nem tudják még a fiúk felmérni a döntéseik súlyát. Ne hibáztasd nagyon magad, mert akik harminc, negyven éves korukra kiváló férjek, társak lettek azok is csomó dolgot elszúrtak a húszas éveikben. A különbség abban van a kiváló és az átlagos között, hogy a kiválók tanulnak a hibáikból és többet nem követik el.
Ha őszintén felteszed magadnak a kérdést, hogy le tudtak volna-e beszélni téged erről a döntésről mit felelnél? Ugye, hogy senki nem tudott volna megállítani? Ennek így kellett lennie. Írta valaki, hogy a fájdalom érlel, ez így van! Beszélgess idősebb férfiakkal, beszélgess apáddal, olvass életrajzokat. Mindenki ugyanazt fogja mondani, hogy a tiédhez hasonló veszteségek feldolgozása érlelte őket férfivá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!