Nem szeretem a gyerekeket, nem akarok saját, de a feleségem igen. Érdemes bevállalni, vagy nem fogok tudni helytállni apaként, ha eleve kizártnak tartottam mindig is, hogy gyerekem legyen?

Nem arról van szó, hogy nem fogsz helytállni, hanem nyűgnek érzed majd a kötelességeket, amik ezzel járnak, nem örömmel veszed ki a részed a családi dolgokból. Ami részedről tök érthető lesz, viszont további konfliktust szül majd a feleségeddel, hogy miért így vagy úgy csinálod a dolgokat.

Szerintem felesleges belevágni így, hosszú távon kicsi rá az esély, hogy nagy boldog család legyetek.

Komolyan, az ilyet sose értettem. Elveszetted őt, miközben merőben ellentétesek a jövőről alkotott nézeteitek.

És ezt tudtátok házasság előtt? Vagy lapítottál mint sz..r a fűben? Ha nem közölted vele, akkor egy ritka sz..r alak vagy, becsaptad őt.

Egyébként senki se úgy születik, hogy már 100%-os szülő, az idővel jön meg!

Úgy inkább ne vállald be, hogy "a kedvedért" mert egy gyerek nem olyan mint egy háziállat amit megtűrsz.Ha nem tudsz majd apaként funkcionálni és elfogadni őt, szeretni, akkor később komoly pszichés problémái, érzelmi törései lehetnek.

Érdemes lenne feltárni a gyerekekkel szemben érzett ellenszenved gyökér okát.Mi bajod így első nekifutásra a gyerekekkel?

Nem hiszem, hogy egy ilyen dologban létezik kompromisszum.

Váljatok külön - számodra nyűg lenne a gyerek, ő pedig boldogtalanná válna, ha sosem lenne babátok. Egyikőtöknek sincs joga a saját akaratát a másikra erőltetni - sem neked, sem pedig neki.

22/N