Nem szeretem a gyerekeket, nem akarok saját, de a feleségem igen. Érdemes bevállalni, vagy nem fogok tudni helytállni apaként, ha eleve kizártnak tartottam mindig is, hogy gyerekem legyen?

10#

Ugyanazok, akik szerint a nő mindenre mondjon igen a házasságig, aztán évekig szekírozza a férjét a gyerek kérdéssel, hátha megunja és igent mond?

Egy gyereknek apa kell. Segíteni kell ellátni, te is felébredsz, amikor sír, téged is nyúzni fog, hogy menj vele játszani.

Ilyenkor hisztizik a feleség, hogy a férje semmit se segít a gyerekkel. Aztán azért válnak.

Ebben a kérdésben nincs kompromisszum. 17-20 éves korban még változhat a vélemény, hogy az ember akar-e gyereket. De szerintem 25 fölött már ezt elég biztosan tudja mindenki.

Hány évesek vagytok?

Én nő vagyok, és mi is letisztáztuk az elején. Viszont ő fél éve kijelentette, szeretne gyereket. Több, mint hat év után, ezalatt folyamatosan hajtogatta, neki nem kell gyerek.

Nem kell rögtön letámadni a kérdezőt.

A 11 jól leírta a folyamatot. Én már harminc felett vagyok jóval.

Nem fog megváltozni ez az érzés.

Nekem is mondanak ilyen bölcsességeket, de volt olyan rokonom, aki majdnem megütött, amikor kiderült, nem akarok gyereket.

Teljesen meghülyülnek ettől a témától az egyszerűbb emberek, mert nem bírják elfogadni más döntését.

Ez nem feltétlenül van így, van akire hatással tud lenni a megszületett baba, és később elkezd kötődni hozzá, van akire nem, mert akkor is tesz rá, ha éppen mellette bömböl, és ez nemtől független!

Én sem érzek késztetést magamban egy gyerekre, pedig nő vagyok, mégsem érzem azt, hogy valaha is el tudna kapni az anyai ösztön.

Nem szeretem a gyerekek közelségét, nem bírom a hisztijeiket, nem tudok nekik gügyögni és agyondicsérni őket anyuka előtt! Egyszerűen nem megy...

Ha ezért mások elítélnek, szívük joga!

Beszélj a feleségeddel, hogy a te hozzáállásod nem változott a gyerekvállalással kapcsolatban, és döntse el mi élvez prioritást számára a jelen helyzetben!

Én egy nagyon gyerekpárti háromszoros anyuka vagyok, aki épp szoptat. De én azt mondom, hogy nem szabad úgy gyereket vállalni, ha bármelyik fél nem akarja. Már az anyaméhben, már egész csecsemő korban leveszi a baba, hogy kívánt-e, vagy nem azért jött be ebbe a világba, mert a szülei várva várták. Ez az egész atmoszférát áthatja, ha valaki nem feltétel nélküli elfogadással, szeretettel van a gyerek felé, szavak nélkül érzi. Aztán a gyerek küzdhet egész életében a labilis személyiségével, rosszabb esetben a személyiség zavarával a szülei miatt.

Nem kötelező hála Istennek mindenkinek gyereket vállalni, ha a nejed ebbe így ment bele, akkor szerintem ehhez tartsátok magatokat.

Hogy mikor a babát kezedben tartod megjönnek-e az érzéseid? Lehet, de egyáltalán nem biztos. Függ a te hormonális, érzelmi állapotodtól, kötődési módodtól, családi előzményeidtől, függ attól könnyű, mosolygós baba lesz, vagy egy nehezen adaptálódó, hasfájós, iszonyat akaratos, mint az én első babám, akit nagyon vártam, néha mégis.. sírtam, hogy ilyen nehéz esetet miért pont én nyertem meg..

Ez, amit mondanak neked, h. megváltozol a gyerektől nem száz százalék, inkább 40, és ha nem, akkor viszont nagy lehet a kár. (a gyerekben főképp) de én rád is gondolok, nálad is lehet kár, mert nem azt az életet fogod élni, amiben boldog lehetsz.

Ha nem akarsz, ne vállalj.

Én sem akarok (nő vagyok).

Te megmondtad, ha ő meg akar mégis, akkor az már az ő baja. Húzz gumit!

Én most örülök ennek a posztnak. Hiába születtem nőnek és hiába vagyok már harmincas éveim közepén, egyszerűen még a gondolattól is rettegek, hogy gyerekem legyen. Nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy valakiért napi 24 órában felelősséget vállaljak. És nem akarom elbaszni, mint a szüleim, rettegek, hogy tönkremegy a házasságom és a gyerekemnek át kell élnie azokat a borzalmakat, amiket nekem.

Egyébként arról én is tudnék mesélni, amiket itt írt valaki, hogy mennyi támadás éri az embert, ha őszintén bevallja, hogy nem akar gyereket. Én többek közt az egyik legjobb barátomtól (aki háromgyerekes apuka) azt kaptam, hogy egy önző dög vagyok és mindenki, aki gyermektelen marad, az csak magával foglalkozik és az élet értelmét utasítja vissza.

Hát,ezt "népiesen mondva:bxszhatjátok",már bocsánat.

Mennyi ideje ismeritek egymást,hogy úgy házasodtatok össze,hogy nem fixáltátok le,köll-e gyerek,vagy nem-igen,alföldi vagyok és nyugodtan parasztozzatok,ha jól esik-?

Mert ha évek óta ismeritek egymást,tehát legalább 3-4 éve,akkor ez hogy nem került szóba?Ti ennyire faxok vagytok kommunikálni-megint már bocs-,vagy mi?