Ti mit gondoltok erről? Jogosan érzek így?

A párommal kicsit több mint 2 éve vagyunk együtt.Távkapcsolatban (csak hétvégén találkozunk,az utóbbi időben csak szombaton vagy vasárnap pár órára)

Én annyira rosszul érzem magam,bármit megtennék azért hogy együtt legyünk,és ne kelljen így szenvedni..Mindig felvetem neki azt,hogy költözzünk össze,nézzen albérletet.Ő általában tol egy szivet vagy valamit és azt mondja,hogy majd megbeszéljük.2 éve vagyunk együtt,a majdokkal nem jutok már semmire.A kérdéseimre mindig az a válasz: nem tudom,mindegy.Egyszerűen ez engem annyira de annyira elkeserít.Úgy érzem,hogy teljesen belebetegszem ebbe.Nagyon szeretem őt és rettentően rosszul esik,hogy ő csak így lazán elvan a híg sz*rban és nem akar semmi változást az életében.

A másik:egyáltalán nem vagyok nagy igényű,de pl semmit se ünneplünk meg..az évfordulónkat se,sőt nem is spórol,hogy nyaralni mehessünk.Egyszer se voltunk..sőt úszni se mentünk,strandra se..(És igen mondtam neki a közös programokat,de semmihez se volt kedve) Úgy érzem,nem jut előbbre a kapcsolatunk,mert ő semmit se szeretne..Kapcsolatban vagyunk,elvileg van valaki aki "mellettem van" de mégse..ígyis magányosnak vagyok.. Ráadásul a családi hátterem sem túl jó,"naggy kő van a szívemen" :( sokat sírok és emésztem magam,szeretnék boldog lenni..