Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit gondoltok az adott helyzet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok az adott helyzetről?

Figyelt kérdés

Én 20 éves nő vagyok, a párom pedig 39 éves. A korkülönbséggel nincs is bajom, mivel mindig is az idősebbek vonzottak. Na akkor lényegretörő leszek!

2 elég erős személyiségről van itt szó(én skorpió jegyű, ő pedig bika). Egy darabig nem is volt gond azzal, hogy elmentem bulizni, viszont az utóbbi 1-2 hétben szemet szúrt ez neki, hogy miért járok el minden héten szórakozni a barátőimmel. Aztán szépen megmondtam neki a véleményemet magamhoz méltóan, hogy nem mondhatja meg nekem, hogy mit csinaljak, meg hogy a barátaimat meg ne próbálja elmarni tőlem, aztán erre meg olyanokat vágott a fejemhez, hogy már nem szeretem igazán, hogy ilyeneket mondok neki. Szeretem is őt nagyon meg elég erősen vonzódom hozzá, csak kezdem azt érezni, hogy birtokolni akar ebből kifolyólag, és elgondolkoztam azon, hogyha most ez volt, akkor mi lesz így később. Voltatok hasonló helyzetben? Én közöltem vele, hogyha ezen nem változtat, akkor ott fogom hagyni, mert azzal csak engem sért, ha érzékelteti a bizalmatlanságot.


2018. aug. 2. 23:40
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
100%
Csitri kategória...
2018. aug. 4. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 anonim ***** válasza:
100%

Te nem csitri vagy, hanem konkrétan egy beképzelt, önimádó, kihaénnenem hülye p...a.


Azt elhiszem, hogy nincs a korkülönbséggel bajod, mert az idősebb férfiak nagyobb valószínűséggel rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amik számodra fontosak. Nevezetesen lakás, bankszámla, (nagy értékű) autó és egyéb más vagyontárgyak.

Bizonyára ezek is járnak neked, mint a bulikázás a barátnőkkel, a párod nélkül, akit aaaaaannnnnyira szeretsz!!


Ha szeretnéd, akkor vele járnál szórakozni, nem nélküle.

Ha intelligens lennél, ahogy beállítani igyekszel magadat (sikertelenül), akkor nem jönnének ki a cirkuszok kettőtök közt, ha véletlenül együtt mentek, mert gondolom a nyilvános viselkedésed valahol a ciki és a vállalhatatlan között ingadoz -attól függően, épp mennyire érzed magadat "szabadnak".


Ez az, ne hagyd magad, mondd is meg a magadét, HOZZÁD MÉLTÓAN (ez nagyon fontos ám, emberek, a kisasszonyhoz méltóan, mert ő aztán valaki :D), lehetőleg minél többször.


Akkor majd az idióta, egyelőre a farka által irányított balféknek kinyílik a szeme, aztán megmondja, hol méltóztasd produkálni magad.


De persze te ezt majd jó Skorpióhoz méltón előre beérzed, és mielőtt borulna a bili a pasi részéről, te nagy csinadrattával szeded a sátorfádat. Hogy aztán a későbbiekben mindenhol előadhasd, hogy téged korlátozni akartak, amit te nem tűrhetsz :D.


Keress magadhoz való huszonévest, azok közt is vannak gazdagok, te meg ugye a szerénységed mellett jól is nézel ki, tehát nem lesz nehéz.



Kb a fentieket gondolom az adott helyzetről.


Ha akarod, leírhatom az 'ön' negszólításokat használva is.

2018. aug. 4. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 A kérdező kommentje:

Igazat adott nekem végül mindenben, és belátta, hogy nem volt normális ahogyan viselkedett, és ezt értékelem benne nagyon is!

Ja és még véletlenül sem a pénz miatt vagyok vele, nekem is van saját autóm, amiért én dolgoztam meg 3 nyáron keresztül, ezen kívül egy megörökölt lakásom is, plusz semmi anyagi gondom, hogy rá kelljen támaszkodnom.

2018. aug. 6. 01:20
 24/26 A kérdező kommentje:
Igenis boldog vagyok vele nagyon, plusz szerencsés, hogy talált egy ilyen forróvérű ifjú hölgyet, én pedig, hogy ilyen belevaló, merész, tüzes férfit. :)
2018. aug. 6. 01:28
 25/26 anonim ***** válasza:
46%
Ez szerintem nem a csillagjegyeitek miat van. Nálunk is ugyanez a felállás, ami a csillagjegyeket illeti. Mi tudunk kompromisszumot kötni. Bennünk bikákban nagyon erős a kényelem, a nyugodt otthon szeretete. Ti ráadásul más életszakaszban vagytok, amin a párod valószínűleg már túl van, te pedig most éled meg a fiatalságod. Érthető, hogy nem akarsz otthon ülni. Ha megvan a harmónia a buli és a pároddal töltött idő között, akkor nincs miről beszélni. Biztos csinos vagy és fiatal, ő pedig féltékeny, hogy más is szemet vethet rád. A bizalmat kellene erősíteni a kapcsolatotokban. Ezt leginkább nyílt, őszinte kommunikációval tudjátok elérni. És persze sok türelemmel. Bár, a párod nem valószínű, hogy kinövi ezeket a rossz tulajdonságait, mert már berögződtek nála teljesen.
2018. aug. 9. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 anonim válasza:
Horoszkópok ba***us .. mert ha pár nappal előbb vagy később születsz nem lennél ilyen ribizli?😂
2018. aug. 9. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!