Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Melyikünk gondolkodik jól...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Melyikünk gondolkodik jól ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Van a Párom (34) és én (30). Egy éve voltunk együtt, amikor a tudtom nélkül vett egy telket (5 millió forint hitel) és elkezdett építkezni. Jelenleg egy 160 nm-es alap áll. Nem sokkal a telek vásárlása előtt költöztünk össze. 7 hónappal később elmondta ezt, de addig voltak kisebb-nagyobb ferdítések, hogy hova megy ennyi pénz (törlesztőrészletre). Nehezemre esett, de próbáltam elfogadni, feldolgozni ezt. Akkor majdnem vége lett a kapcsolatunknak, mert csalódtam az őszinteségét illetően. Arra, hogy miért nem beszélte meg velem a vásárlást, mindig az volt a válasz, hogy nem bízik senkiben, ismerősei között sok olyan volt, hogy a nő a pénzre hajtott, stb. Lassan eljutottunk oda 8 hónap elteltével, hogy kezdtem megbékélni. Ő a házat a 10+10-es CSOK-kal tervezte, de ha nem kapjuk meg, anélkül is meg akarja csinálni. 40 millió forint lenne a ház. Én keresek 190.000 forintot, ő nagyjából 300.000-350.000 forint között. Nem értek egyet ezzel az egésszel, úgy gondolom, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy ilyen házat megemgedjunk magunknak, de már látom, hogy ha Őt akarom, akkor a házat is el kell fogadom. Vagyis jelenleg telket egy háznak az alapjával. 4 év múlva jár le az 5 milliós kölcsön, amit a telekre vett fel. Utána leszünk úgy, hogy hitelmentesek leszünk, addig marad az albérlet (és utána is, ki tudja meddig, hiszen nincsenek tartalékaink, a CSOK-hoz pedig kell egy bizonyos készültségi szint a házat illetoen, de erről nem tájékozódott a párom, erről információt én sehol nem találtam).


Ő ragaszkodik ahhoz, hogy ha valaha szétmegyünk, ne kelljen eladói a házat (élete munkáját). Ezt megértem. Ahhoz is ragaszkodik, hogy mindenki annyit kapjon, amennyit belefizetett (ugyebár ha 3 gyerekkel gyeden vagyok, az sok év, evidens, hogy nem tudok annyit belefizetni, illetve dupla annyit keres, mint én, ezen kívül én végzem az összes házimunkát, a szó legszorosabb értelmében). Ez így igazságos? Eddig olyan furcsán voltunk, általában ő fizette az albérletet, én vásárlást, stb. ami otthonra kell, nem beszéltük át az anyagiakat soha, valahogy alakult. Nem nevezném közös kasszának, de külön sem voltunk. Tervezni nem tudtam anyagilag, mert soha nem tudtam, éppen mennyit keresett, ez inkább mostanában kezdett számomra körvonalazódni.


Ebben az évben 4 napot töltöttünk együtt, egyébként 6:30-tól dolgozik, általában 20:00 körül ér haza. Mindketten kimerültek vagyunk, van fő és mellekállásom, plusz a tejes háztartás, ő meg mindig dolgozik.


Szóval, ő úgy látja, hogy csak az számít, amit kp-ba belerakok a házba (ha valaha szétmegyünk.


Én felujitando házat szerettem volna, egy nagyobb telekre fel lehet húzni meg egy hazat.


Nagyon rosszul esik, hogy közel 3 év után sem bízik meg bennem. Ez a 3.ev hullamzó volt, mindketten makacs, erős személyiség vagyunk.


Tényleg bele kéne mennem a feltételeibe? Azt kéri, támogassam az álmai elérésében. Nekem az álmom, hogy havi 2 napot együtt töltsünk, de ez sokszor nem jön össze. Van, hogy egy sem. Támogassam úgy, hogy ő a bizonytalan, bizalmatlan, és azt szajkozza, hogy mindenki annyit kapjon a házból, ha szetmennénk, amennyit ténylegesen belerakott. Egy ilyen házhoz az ő fizetése is kevés, nemhogy az enyém. Választásom nincs, ha vele akarok maradni. El kéne fogadni ezt? Bele kéne törődni ebbe? Én gondolkodom rosszul?


Bocsanat, ha kicsit keszekuszák a sorok, már hetek óta nem aludtam rendesen, osszefolynak a sorok (3-szor aludtam el, miközben ezt a kérdést kiirtam).


2018. aug. 26. 14:56
1 2 3 4
 31/38 anonim ***** válasza:
Ez ilyen típusú (direkt ember) tényleg neked építi a házat. Sosem fog mást gondolni és mást csinálni. Természetes, hogy Te tőle függsz - de mindenben. Tele ilyenekkel az ország, az ilyenekből lesznek később a zaklatók, az örök féltékenyek, a szerelemféltésből erőszakoskodók hogy mást ne mondjak. Nálunk volt egy ilyen pasi, az az első gyerekláthatáson beültette a gyereket a kocsiba éjszaka és elindult a forgalommal szemben 120al. egyikük sem élte túl. Irtózatosan veszélyessé válhat számodra ez az egész.
2018. aug. 27. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/38 anonim ***** válasza:

Fel is idegesítettem magam!


Ne!


Soha!


Semmit!


Kihasznál adóstársnak! Ez a te szereped! Szülni a csok végett!

2018. aug. 27. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/38 anonim ***** válasza:
Én se szoktam ilyet irni de szerintem is szakitanod kéne vele... Kihasznál téged mert tudja hogy másik nö ezzekbe a dolgokba nem menne bele.. De te bologatòs kiskutya vagy tudja hogy melletted mindent megtehet.. Szülni meg biztos nem szülnék neki egy ilyen embernek? Ha komolyan gondolná veled ezt az egészet akkor megse fordulna a fejèbe hogy különmentek... de ö már igy tisztázza a dolgokat hogy amikor meglesz a haz meg minden ne tud azt mondani hogy atbaxot... Fiatal vagy még ne szurd el az èletedet... Szülsz neki 3 gyereket a gyerekeket is elszurod... Ne csinald... Mond meg neki szorakozzon az anyával de ne veled
2018. aug. 28. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/38 A kérdező kommentje:
Most arra hivatkozik, hogy ismerősénél is 30% a nő néven van, 70% az ismerős néven, mert a nőnek kb nincs semmilye (a férfi keresetéhez képest), és a nő ezt teljesen elfogadja, mert tudja, hogy nincs semmilye és örül ennek is.
2018. aug. 30. 12:30
 35/38 A kérdező kommentje:
*semmije
2018. aug. 30. 12:41
 36/38 anonim ***** válasza:

És akkor mi van? Ha az egyik idióta nő hagyja magát kihasználni az téged mire is kötelez? A leghülyébb érvelés a világon, hogy "de más is így csinálja". Hát akkor legyen vele más boldog. Neked attól még nem kell asszisztálnod a kihasználásodhoz, mert van, aki ebbe belemegy.


De már látom, hogy nem fogsz te semerre sem mozdulni ebből a "kapcsolatból", hanem majd szépen lenyelsz mindent, amit a drágalátos basád akar. Akkor jó szórakozást a további nincstelen életedhez, meg a 3 gyerekhez, akiket csak a CSOK miatt vállaltok majd.

2018. aug. 30. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/38 A kérdező kommentje:

Még nem tudom, mi lesz. Próbálok megfontoltan, és nem dühből dönteni.


Most azt mondta, hogy várjunk tavaszig, ha nem lesz ilyen hullámzó a kapcsolatunk (mert ezek a hullámvölgyek bizonytalanítják el), akkor nyitott arra, hogy fele-fele. Ha nyugodtan együtt tudunk élni, ha nem lesznek viták, hullámok. Nem tudom.


Ma közöltem vele, hogy kevesebbet érek a kapcsolatban, mint ő. 30%-ot.Hogy soha nem leszek egyenrangú. Erre megint azt mondta, várjunk tavaszig. Csak ez az egész olyan bántó nekem.


Tegnap mondtam neki, hogy a feszültségek egy jó része pont az anyagi dolgok miatt van (mivel nonstop dolgozik) és az albérletből (kicsi, nem szeretünk itt lakni). Bár most végre 2,5 év után elmentünk 1 napra Balatonra.


Szóval, tényleg úgy érzem, mintha úgy gondolná, a viták jó része miattam van, és mintha bizonyítanom kellene, hogy tudok "normális" is lenni - ő szokott így fogalmazni. Magyarul nem akadok ki, ha sokat dolgozik, vagy ha éppen nem tud valamit megcsinalni itthon hetekig,pl falfúrás. Tehat legyek toleráns. Leginkább ezen van a hangsúly. Nem tudom...

2018. aug. 31. 06:37
 38/38 anonim ***** válasza:
Ha elbizonytalanítják a hullámvölgyek, mit csinál később, ha megint hullámvölgyek lesznek? Ha gyerek lesz és kamaszodni kezd például? Vagy ha teszem azt fogyatékos gyereketek születik, ami nyilván nehézségekkel járna? Nem jó ómen, hogy így érez a hullámvölgyekkel kapcsolatban, azok egész életünkben bármikor jöhetnek, egyszer fent, egyszer lent, nincs olyan, hogy minden happy.
2018. aug. 31. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!