Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Korrekt lenne részemről ez az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Korrekt lenne részemről ez az ultimátum?

Figyelt kérdés

több, mint 1 éve vagyunk együtt a barátommal. Voltak nekem is és neki is hibái, ami egy szünethez vezetett, én igyekeztem megváltozni, és szerinte sikerült is. Részéről viszont nem érzem ezt. Azt érzem, egykor szeretett, most már nem szeret, csak használ. Ennek egyértelmű jelei vannak, egyáltalán nem találkozok a szüleivel, régebben viszonylag sokat voltunk együtt, mondták, hogy én is a család része vagyok. Lassan féléve nem láttam őket, amióta együtt vagyunk. Visszakér tőlem 1000 forintot is, amit kölcsönadott valamire, valamint extrémen sok időt töltünk külön. Volt egy érdekes megfogalmazása a napokban, hogy milyen jó, hogy a sok tudást, amit egyetemen megszerzett, van kivel megosztania, és hogyha nem is találkozunk mindig, örül, hogy látva van. Értitek? És a csávó szerint minden rendben van közöttünk. Mi az, hogy "látva van?". Szerintem egy normális férfi, aki szereti a barátnőjét, az minél többet akarna együtt lenni vele, és nem kevesebbet. Persze kell az az idő, amikor külön is van a két ember, főleg ha az egyik introvertált, de aki szereti a barátnőjét, nem mondom, hogy végletesen el kell kényeztetnie, de minimum megosztja vele a világát. Ő nem akarja, családjához semmi közöm, lakásához semmi közöm, egyéb dolgokhoz sem nagyon. Pedig szerintem egy párkapcsolat akkor működik jól, ha közös világa van a két embernek. Heti háromszor találkozunk, úgy, hogy egy egyetemre járunk. Mint a barátság extrákkal. De régen nem volt ez így. Az a dolog, ami kiverte nálam a biztosítékot az az, hogy lemegy Balatonra kb minden hétvégén már 1 hónapja. Annak ellenére, hogy egyszer jeleztem felé, hogy tök jó lenne, ha én is lemennék, elegem van a szmogos Budapestből, nyáron különben is sokat voltunk ott a nyaralójukban, de mindig beoffolta. Próbáltam megérteni, de egyszerűen nem megy. Kezdek kiszeretni belőle, nem fogok hozzá jobban ragaszkodni, amiért ilyen hideg. Valódi érzelmekre vágyom, és azokat csak akkor lehet megélni, ha mindkét fél jelen van.

Viszont látom magam előtt, hogy mivel a kapcsolatunk nagyon élményteli volt, jövőbeli tervekkel, és megmondtuk, hogy a szakítás mindig C opció legyen, nem nagyon fogadná el, hogy szakítunk, ragaszkodna a kapcsolathoz, de így hogyan? Valószínűleg úgyis keresne, és ígérgetne, hogy majd ő megváltozik. Ezért az lenne az ultimátum részemről, és ez lenne a B opció, hogy elmegyünk párterápiára. Én szeretném megmenteni a kapcsolatot. De a párterápián kívül nem látok más módszert. Csakhogy nekem nincs annyi anyagi fedezetem, és mivel leginkább ő az, aki miatt nem működik, azt hoznám fel neki, hogy fizesse ő az üléseket. Ha lenne barátnőm és nem működne, de meg szeretném a kapcsolatot menteni, ráadásul miattam nem menne, és a csajomnak nem lenne pénze, én meg úsznék a havi negyedmillás nettó fizetésemben, tuti, hogy befizetnék ilyenre. Ez az én szempontom, mert fordított esetben megtenném. Nem várom el, semmi ilyesmi, mert ha úgy dönt, hogy ez nem korrekt, vagy adjak bele én is, vagy egyáltalán ne is menjünk el, akkor megvan a válasz. Nem akarja ezt a kapcsolatot eléggé, és akkor erőltetni sem kell.

Azért írtam ki a kérdést, mert meg szeretnélek titeket kérdezni, hogy szerintetek korrekt részemről ez a kérés a párterápiával kapcsolatban? Vagy túl sokat akarok?

Köszönöm, aki elolvasta, és próbálna válaszolni.

23/L


2019. ápr. 13. 12:47
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
12%
Én tuti nem járnék ilyen pénzéhes nővel, mint te. Mi az, hogy neked nincs pénzed ilyenre? Meg hogy a KÖLCSÖNADOTT pénzt visszakérni szerinted beteg dolog?! Már megbocsáss, de veled tényleg kár komolyat tervezni, miközben alapnak érzed, hogy eltartsanak, pénzeljenek. Szerintem veled van a baj, nem kicsi.
2019. ápr. 13. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:
Hát azt sajnos nem írtam le, én mennyit adtam neki kölcsön aprópénzt, SOSE kértem vissza, mert szeretem. Meg ismerőstől sem kérem vissza, nemhogy attól, akit szeretek, pedig nincs is annyi pénzem, hogy boldogan szétszórjam. Ő pedig havonta százezreket a bolondságaira költi, piára is, ha kimegy. Én heti 10ezret nem tudok magamnak megengedni egy terápiás ülésre, és nem azért, mert nem akarom, hanem egyszerűen nem fér bele.
2019. ápr. 13. 12:59
 3/20 A legrosszindulatúbb ***** válasza:
80%

"Én szeretném megmenteni a kapcsolatot..."

Ő vajon szeretné? Nem úgy néz ki. Ezért a kapcsolatért kettőtök közül kizárólag te teszel meg mindent és ez veled szemben unfair. Akivel nem lehet együtt tervezni, azt a kapcsolatot le kell építeni, ennyi.

2019. ápr. 13. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
75%

#1: igen. Beteg dolog egy ezrest visszakerni. Eszembe nem jutna.


N

2019. ápr. 13. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
100%
Felesleges a parterapia. Csak akkor működik, ha mindkét fel akarja. Itt a "parod" nagy ívben lalkant rád.
2019. ápr. 13. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
100%
Azt azért megjegyzem, 250 ezres fizuban nem lehet uszkalni . Nem olyan sok az.
2019. ápr. 13. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:
Tekintve, ha nagyon rosszul állna anyagilag, arról tudnék és természetesen visszaadnám neki azt az ezrest, vagy értelemszerűen nem kérnék kölcsön. Egyébként nyilván volt annyim, csak épp nem volt nálam a kártyám, úgyhogy azt hittem, kifizeti ő és elfelejtjük. Beteges visszakérni szerintem is. Egyébként ezt a példát csak azért hoztam fel, mert félős, hogyha ennyire zsugori a terápiát sem fizetné (régen amúgy ez a tulajdonsága sem volt meg)
2019. ápr. 13. 13:08
 8/20 A kérdező kommentje:
Oké, de egyetemista és van saját lakása, nem kell a rezsin kívül semmire sem költenie, ezen kívül mindent a szülei fizetnek neki (ruhákat, kaját)
2019. ápr. 13. 13:09
 9/20 anonim ***** válasza:
100%
Próba szerencse. Bár szerintem nem fog belemenni, főleg ha neki kell fizetnie. Ezek után meg csak magadat hibáztathatod ha vele maradsz.
2019. ápr. 13. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 A kérdező kommentje:
Megpróbálom nyilván, csak azt szerettem volna kérdezni, hogy korrekt-e.
2019. ápr. 13. 13:22
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!