Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Életem legnagyobb sikerét fikázza le a barátnőm?
A legjobb barátomnak van egy kis családi üzeme. Sajnos ő nem beszél angolul, inkább a kétkezi dolgokhoz ért, abban profi, nem is szeret/tud tárgyalni. Panaszkodott nekem, hogy xy anyagot nehezen szerzi be amivel dolgoznak, rosszul áll a cég emiatt. Én önerőből felkutattam neki egy külföldi céget, kértem angolul árajánlatot. A barátomnak megmutattam, nagyon örült neki, megbízott azzal, hogy bonyolítsam le a dolgot. Életemben először repülőre ültem klausztrofóbiásként, tök egyedül elmentem a vállalathoz angolul tárgyalni és még alkudni is sikerült. Meg is kötöttük a szerződést, mostantól ők szállítanak a barátom cégének, ahova bekerültem hivatalosan, mint 33,3%-os tulajdonos és én lettem a beszerző/tárgyaló!
Nem gondoltam, hogy képes vagyok erre, nagyon boldog voltam! A barátnőm nem örül ennek az egésznek, szerinte maradnom kelett volna a biztos munkahelyen mint angol nyelven beszélő telefonos supportos. Viszont nem is hagytam ott a munkahelyem egyelőre, de neki így sem tetszik a dolog. Szerinte hogy idézzem, ezt amit én tárgyalásnak meg komoly útnak írtam le, egy majom is meg tudja csinálni! Nincs ebben semmi nagy dolog, az emberek többsége repked manapság repülővel és mindenki angolul beszél a másikkal. Azt mondja ne bízzam el magam, semmi pláne nincs ebben.
A szüleim azt mondták nagyon büszkék rám most, de a párom akkor is közbeszólt, hogy ezt bárki meg tudná csinálni! Amúgy nem rosszindulatú ember, jószívű, éppen ezért kezdtem el gondolkodni, hogy lehet igaza van. Lehet másnak ez tényleg ilyen napi gyakorlat csak ami nekem óriási dolog.
Mit gondoltok?
Szia! Szerintem ez igenis nagy dolog, és egyáltalán nem tudja bárki megcsinálni, én pl nem tudnám. Barátnőd megtudná? Esetleg kérd meg, hogy a következő szállítmányt ő rendelje meg, vagy utazzon el és válassza ki a legmegfelelőbbet.
Büszkének kéne lennie rád, amiért fejlődsz, keresed a lehetőségeket, és úgy tűnik elég jól is csinálod. A barátnőd fejlődik a munkájában valamit? Az emberek egy része nem szívesen lép ki a komforzónájából, inkább a jól megszokott, biztos mozzanatokat gyűrik minden egyes nap.
Reméljük a barátnőd legközelebb finomabban fogalmaz, ha közölni szeretne valamit.
Én azt gondolom, mindenkit ÖNMAGÁHOZ képest kell viszonyítani, tehát a te esetedben ha neked külön le kellett pl küzdeni a félelmet a repüléstől, akkor az igenis nagy dolog!
Nekem is volt hogy párom az elején - mások számára alap - dolgokat nem mert megcsinálni, de aztán legyőzte a félelmeit és megcsinálta, es én mondtam neki hogy rettentő büszke vagyok rá mert 45 évig mondjuk nem tette meg. Ezt sztem innen kéne nezni
Itt mindenki annyira fekete-fehéren látja a dolgokat. Vagy ők is azt mondják hogy nem nagy dolog, vagy pedig azt, hogy ki kell dobni a lányt.
Annyi dolog miatt mondhatta. Igen, lehet hogy tényleg irigy egy kicsit. De lehet hogy emiatt kevesebb időd lesz rá. Lehet hogy aggódik, hogy ott hagyod a biztos állásod, és ez az új társtulajdonos dolog nem lesz jövedelmező számodra.
"Panaszkodott nekem, hogy xy anyagot nehezen szerzi be amivel dolgoznak, rosszul áll a cég emiatt. "
Bocsi, Te venni akarsz dolgokat a barátod cégének! Ez nem egy nagy kunszt! Venni könnyű,mivel az eladó érdeke ,hogy megvedd tőle a cuccot! ELADNI nehéz!
Akkor lennél üzletember, ha a barátod termékét eladnád !
28-as, amennyiben ez a dolog csak arról szólna, hogy bemegy az ember egy boltba és vásárol, úgy lehet, hogy nem nagy kunszt, de mint olvastad egy külföldi cég a gyártó, és nem egy közért vagy egy bolt. Felülni repülőre is már nagy kunszt, nem csak a srác fóbiája miatt, tudni hova menni, mit vinni, ismerni a terminál szokásait, a becsekkolást, és hogy mit vihet fel a gépre, tudni mit vásároljon kaját a terminálba, hogy a biztonsági ember nehogy a kukába landoltassa,mert ilyet is meséltek már nekem, hogy tök drága juharszirupot dobatott ki a biztonsági ember, mert vannak bizonyos szabályok, hogy hol tud vásárolni terminálon belül, amit felvihet a gépre, és ha leszáll külföldön ott épp úgy tudni kell kommunikálnia angolul, érthetően, hogy ne értsék félre, nemcsak a repülőtéren, hanem a városba is. Buszjegyet venni és informálódni hol található a vállalat, szobát foglalni, boltba jól vásárolni, ismerni a font vagy euró árfolyamát,és az árakkal is tisztába lenni mikor vásárol, bár ugye nem tudjuk melyik országba utazott. És mikor a tárgyaláshoz kerül, ismerni az öltözködési szabályokat, hogy hova csücsüljön, mert abból is üzletileg több mindent lehet olvasni, ismerni az üzleti nyelv kommunikációját,az emberi testbeszédet és stb. Cégeknél van üzleti tárgyalási protokoll és ha ezt nem ismered, akkor úgy nem lesz üzlet.
Tényleg nem nagy kunszt angol üzleti nyelven folyékonyan beszélni, úgy, hogy tisztán értse a külföldi és tisztán értse a magyar tárgyaló is. Tudod ha elkezdenél magyarul gondolkodni, mikor angolul kéne, lehet, hogy az angol üzletember kamillázna, mert nem értené mit szeretnél mondani, és ez nem csak az üzleti nyelvben, de a hétköznapi angol nyelvnél is különböző a gondolkodás, amit te magyarul gondolsz, az nem fog átmenni neki, és nem fogja érteni, mert ők azt nem úgy mondják.
Nagy kunszt ez, és nagy was ist das több oldalról is, nem mindenki merné vagy lenne képes rá, és lehet aki ezt mondja és elmenne tárgyalni, lehet üzletkötés nélkül jönne vissza. Szóval a srác igenis legyen büszke magára.
29 Ettől függetlenül sem tartom különösen nagy dolognak, Én is mehg több százezer ember utazik repülővel amihez,ill. mindegy ,hogfy nem egy boltba mész be vásárolni, egy céghez mész akkor is Te vevő " lennél" innentől az Ő érdekük,hogy eladjanak valamit Neked, nem kell speciális Üzleti Angol.
Nyugat európában majdnem mindenki beszél angolul, itt is elég sokan, tehát, ha kiszámoljuk hányan beszélnek angolul,ill. hánynak nem nagy gond a repülés, úgy elég Sok ember alkalmas erre a feladatra. Ennyit erröl !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!