Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Barátom nem engedi, hogy szakítsak, erőszakos velem, és most már más is bejött a képbe! Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Több, mint 2 éve együtt vagyunk, és ez alatt a 2 év alatt szinte mindent megélt a kapcsolat... Megcsaltuk egymást még talán 1,5 éve, nincs bizalom, nem megyünk sehova bulizni sem, ellaposodott a kapcsolat, heti szinten kiderül valami hazugság róla, sokszor megbánt a mai napig, és ami a legdurvább, hogy nem csak veszekszünk, hanem verekszünk egymással. Én belefáradtam ezekbe, és bevallottam már neki, hogy nem szeretem már jó ideje. Hónapok óta próbálok szakítani, de egyszerűen nem megy, mert élőben mindig lefog, nem enged ki a házból, pofozkodik, visszalök az ágyra, és egyszerűen nem tudok mit kezdeni vele. Ezen kívül elkezd sírni, azt mondja, hogy csak én vagyok neki, ne tegyem tönkre az életét, hiába jár pszichológushoz stb, és hiteget, hogy majd minden jó lesz.. Legutoljára, mikor nála voltam, nagyon felidegesített, hogy nem enged haza erőszakkal, és én is megpofoztam, ezután pedig ellökött az ágyra, rámmászott, és a torkomnál fogva verte a fejem az ágyba..miután nagy nehezen hazaengedett, akkor is megígértette velem, hogy nem szakíthatok... Nagyon félek már tőle, amikor szakítottam, mindig letiltottam 5 helyről minimum, de akkor is talál valami kiutat, és olyanokat írkál, hogy most azonnal menjek ki a házam elé, vagy bemászik, és cirkuszol a szüleimnek... Mivel azt se szeretném, inkább engedek neki, de így meg soha nem szabadulok meg. Nem vagyok biztonságban, félek tőle, nem szeretem...

Viszont talán 2 hete megismertem egy másik fiút, és 2 napja írkálok vele intenzíven (idáig valahogy sikerült eltitkolnom, az alap dolognak számít, hogy megnézi a telefonom, és verekedni kezd, ha nem engedem), és ettől az új fiútól újra úgy érzem magam, mint egy 14 lány, mindig megörülök, amikor ír, élvezem ha félreérthető szövegeket kapok tőle, látszik rajta, hogy nem hanyagol engem, és talán tetszem is neki. Viszont az a gond, hogy biztos meg fogja tudni a párom, és nem akarom az új fiút letiltani, vagy veszekedni vele(volt erre is példa, ahogy addig erőszakoskodott velem, amíg le nem tiltottam valakit) Egyszerűen utálom ezt az egész helyzetet, és nekem sincs eszem, hogy újra és újra szóbaállok vele, és ugyanazt lejátszuk minden hétvégén, de mivel félek tőle, mindig eléri a céljait... Mit tegyek? Már mindennel próbálkoztam.

18 évesek vagyunk mindhárman


2019. máj. 29. 12:52
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Rendőrség!!


Szüleiddel pedig beszélj. Bejön és cirkuszol? Jöjjön csak, birtokháborításért szintén lehet hívni a zsarukat.

2019. máj. 29. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Apadnak szolj hogy jon az exed cirkuszolni es meg akar verni mert elhagytad, na ne felj nem kell tobb :D en behivnam biztos olyan pofont kapna meg talan fel is jelentenem hogy betort, az ilyen hulyekkel jol ki kell szurni es megtanulja
2019. máj. 29. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
A szakításhoz nem kell 2 ember, megírod neki, hogy kész vége. Persze, nyilván a személyes szakítás a legjobb mód, de ennél a kis agresszív pcsnél nem opció. Nehogy még egyszer odamenj hozzá! Amúgy nyugodtan vetess látleletet, és rendőrség! És ne állj szóba vele!
2019. máj. 29. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%
Apád, vagy bárki nem tudja telibe verni?
2019. máj. 29. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
92%
Apukám nem egy agresszív ember,de ha megtudná,hogy ilyet csinál velem egy féreg,azt hiszem a minimum lenne hogy laposra veri:D Szomorú,hogy léteznek ilyen selejtek. Szüleidez hazaköltözni nem opció? Ne is menj vissza a sráchoz. Meg mi ez,hogy nem enged ki? 0-24 otthon van és téged les vagy mi? Nagyon szurkolok,hogy ez megoldódjon! Tarts magadnál valahogy egy kisebb paprika sprayt es fújd a képébe amikor kezdődne a balhé,aztán gyorsan menj el a lakásból.
2019. máj. 29. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

Nálunk is ez volt a helyzet. De te talán azért vagy szerencsésebb helyzetben mert időben előjött belőle. Ex férjemből csak a házasság és gyerek után jött elő. Nem egy pofon kellett hozzá, hogy lelépjek. Elég sokszor megütött és ordibált velem mire kapcsoltam, hogy ez nem jó a gyereknek. Nagyon nehéz volt újra lábra állni de sikerült! Azóta sem tudtam semmi férfival összejönni.

Szólj a szüleidnek!

2019. máj. 29. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%

A paprika spré nem jó, mert elveszi.


Itt az az egyetlen megoldás, ha sms-ben szakítasz vele és a közelébe se mész.

Mindenképp beszélj a szüleiddel! Egy pár hétig ne menj egyedül sehová, mindig legyen veled egy barát vagy családtag. Gondolom, tanulsz mèg. Nyári szünetben nincs lehetőség úgy elutazni (tábor, rokonok, barátok, balatoni büfében diákmunka), hogy ne is tudja, hogy hova mentél?

Ha van rajtad kék folt, sérülés, akkor azonnal vetessetek látleletet és jelentsétek fel! Ezt még nem próbáltad, pedig egyértelmű.

2019. máj. 29. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
25%

1,5 éve megy ez, de csak akkor kezdett el zavarni mikor bejött a képbe egy jobb?


Érdekes...

2019. máj. 29. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

SZakítasz vele és kész. Nem mész ki a ház elé. Majd apád kidobja. Vagy hívod a rendőrséget.

A másik, a két hete ismert fiúra abszolút ne számíts.

2019. máj. 29. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
Szabadulj meg tőle minél hamarabb!
2019. máj. 29. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!