Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Miért ilyen nehéz elfogadni,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért ilyen nehéz elfogadni, hogy ronda, testi hibás fiúként egy lánynak sem kellek, miért vágyom annyira egy lány ölelésére, miért akarok már én is szeretni egy lányt úgy, mint más szerelmes párok egymást?

Figyelt kérdés

Annyira kiábrándító, hogy csúnya fiúként csak a sok-sok visszautasítást kapom az életben, eddig sem nagyon mertem kezdeményezni, de most már csak neten szoktam, hiszen élőben még képesek kigúnyolni is a lányok a külsőm miatt. Bár a többség legalább azt kamuzza, hogy van barátja és volt, aki szó szerint elfutott, de ezzel is csak azt éreztették velem, hogy valami ronda szörny vagyok, akitől undorodnak a lányok. Én mindig is tudtam, hogy ronda vagyok, hiszen láttam magamat a tükörben, de ezt örököltem sajnos apámtól genetikai úton, így nem véletlen, hogy valószínűleg csak olyan lányoknak kellenék én is, akik szintén rondák és reménytelenül esélytelenek a másik nemnél. De ettől úgysem lennék boldog, mert, ha valakihez nem tudok már testileg sem vonzódni, akkor mi értelme egy kapcsolatnak? Ilyen alapon járhatnék a legjobb fiú barátommal is, ő hozzá sem vonzódom testileg, de jól elvagyunk. Szóval értitek a lényeget, remélem. Csak az a legrosszabb, hogy folyton rossz kedvem van emiatt, egyszerűen nem élet az élet így, egyedül, pár nélkül. Senkit sem ölelhetek, csókolhatok, szerethetek és senki sem szeret viszont engem. Minden lánynak a sulimban van pasija vagy észre sem vesznek, látom, hogy senki sem tart vonzónak, ezért is voltam mindig is félénk, visszahúzódó, csendes srác és csak egy-két jó fiú barátommal tudtam laza és humoros, hülyülős lenni. A helyzetet csak rontja, hogy két húgom is mindig az orrom alá mondta, hogy ronda vagyok és kinevettek. Ráadásul ők szépek is lette, anyámra ütöttek, így természetes, hogy naponta 5 fiú rajongójuk van legalább facebook-on és nekik paradicsomi életük van emiatt, csak válogatnikuk kell. Kisebbik húgom kora ellenére már tapasztaltabb minden téren, mint én. Persze, hogy boldog. Úgy én is boldog lennék, ha akármelyik számomra vonzó, szimpatikus lányt megkaphatnám, mert ő így van, csak a fiúkkal.

Rajtam már csak az segíthetne, ha meggazdagodnék, de tudom akkor is csak a pénzemért lennének velem a lányok. Nagyon el vagyok keseredeve, teljesen reménytelen és értelmetlen az életem így. :'(



2012. szept. 23. 16:20
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
96%
"de ezt örököltem sajnos apámtól genetikai úton" - És van egy édesanyád, szóval apád is kellett valakinek így is...
2012. szept. 23. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
Első, régen messze nem voltak akkora igényeik a lányoknak külsőre, mint manapság. Én is tanúsíthatom, h aki ronda, az nem kell senkinek. Annyiban nem értek egyet a kérdezővel, h még a ronda lányoknak se.
2012. szept. 23. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim válasza:
Ha nincs három szemed, vagy hét orrod, akkor annyira ronda nem lehetsz.. Vagy mit értesz a testi hiba alatt?
2012. szept. 23. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 A kérdező kommentje:
Testi hibáim nem szeretném nyílvánosan megírni, mert akkor sokan megismernének ezekből, annyira egyedi az ocsmányságom.
2012. szept. 23. 17:24
 5/17 BlackSword ***** válasza:

Ez csak üres kifogás... De ugye milyen könnyű vele mentegetőzni??? Eddig be tudtad bizonyítani, hogy nem megy... Most bizonyítsd be azt is, hogy meg tudod csinálni, hogy sikerülni fog...


Amíg magadat sajnáltatod, addig nem is lesz senkid...

2012. szept. 23. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:

A sport csodákra képes.

Ma volt egy film albínó eberekről a TV-ben. Volt benne egy srác, aki a külseje, és a rossz látása ellenére focista akart lenni, és mindent megtett, hogy megvalósítsa az álmát. Hát ő sem volt valami jóképű, de látod, van célja az életben, és ez viszi előre, és nem mellesleg fantasztikus teste van... Azt mondta, ha nem sportolna, csak egy félénk, szégyellős lúzer lenne. Valljuk be, a mostani állapotod nem visz előre sem a lányok terén, sem sehogy. Ha elég magabiztos vagy, egy ilyen hiányosságot ügyesen át tudsz alakítani szexepillé. :)

2012. szept. 23. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim válasza:
hány éves vagy amúgy?
2012. szept. 23. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:
22
2012. szept. 23. 21:33
 9/17 anonim válasza:
88%

Először is, menj a p...ába.*

"...valószínűleg csak olyan lányoknak kellenék én is, akik szintén rondák és reménytelenül esélytelenek a másik nemnél. De ettől úgysem lennék boldog, mert, ha valakihez nem tudok már testileg sem vonzódni, akkor mi értelme egy kapcsolatnak?"

Ha te így gondolkozol, milyen alapon vársz el bármi mást a lányoktól?

Amúgy meg nagy szerencséd van. A férfiakra az a jellemző, hogy először tényleg csak a külső számít nekik, aztán később persze (szerencsés esetben) nem akarnak komolyabb kapcsolatot egy rettenetesen ostoba/kiszámíthatatlan/hisztériás/rosszidulatú/stb nővel, komolyabban csak egy megfeleő kinézetű ÉS kedves, aranyos lánnyal terveznek és abba szeretnek bele. Nem hinném, hogy túl gyakori lenne, hogy egy férfi beleszeressen valakibe csak a személyisége miatt.

(Talán tényleg soha nem fordul elő. És ezért vagy szerencsés, mert ezzel szemben...)

A nők számára viszont a külsőn túl ezer más dolog is fontos. Például az, hogy

- biztonságban érezzék magukat valaki mellett (Lelkileg elsősorban, de emellett fizikailag és hááát igen sok esetben anyagilag is.)

- szépnek érezzék magukat, érezzék, hogy szeretve vannak, hogy tisztelik őket, hogy odafigyelnek rájuk (!), hogy fontosak valakinek

- hogy megnevettessék őket

- hogy felnézhessenek a partnerükre (Igen, gyertek, őrjöngő feministák, szerintem ezt a legtöbb nő tényleg igényli.) (Úgy értem, hogy felnézhessenek, hogy legyen a férfiban tiszteletreméltó a tudása/szakértelme, a szorgalma, a kitartása, az elért eredményei, a sikerei a munkájában, a népszerűsége, az állhatatossága az élet különböző területein vagy csak az, hogy jól főz.)

Ezenkívül az arc és a testfelépítés esetleges defektusait simán ellensúlyozhatja az ápoltság, a jó öltözködési stílus, és a legeslegeslegfontosabb dolog, a magabiztosság. Ne úgy menj oda egy lányhoz, hogy már tíz méterről kiszúrja, hogy előre azon aggódsz, hogy kosarat kapsz, tégy úgy, mintha igenre számítanál, de ha nemet mond, az se zavarna különösebben. Nem fog mindig működni, sőt, ha tényleg olyan rettenetesen csúnya vagy, mint ahogy állítod (amit kicsit erős túlzásnak vélek) akkor az esetek többségében nem fog, de valamikor, valahol egyszer csak bejön, vagy legalább nem küldenek el olyan csúnyán. Próbálj vicces lenni és nem agresszíven nyomulni. (Korlátolt fogyasztás esetén az alkohol a legjobb barátod, az is, ha a lány iszik, az is, ha te. De nagyon részeg lánynál nem ér kihasználni a helyzetet :( :D)

Végső soron visszatérnék még az elejére, a lány külsejére. Fogadd el, hogy nem fogod megkapni a sulid legjobb csaját, sőt a második és harmadik és negyedik legjobbat sem. Adj egy kicsit lejjebb az elvárásaidból. Nézz körül; van egy csomó lány, akik nem "ünnepelt szépségek" és nem fordul meg mindenki utánuk az utcán, de attól még igenis lehetnek vonzóak. Gondolok a félénk, visszahúzódó lányokra, akiket talán még te sem veszel észre, mert borzalmas ruhák alá rejtik az amúgy egyáltalán nem rossz alakjukat, gondolok azokra, akik nem sminkelnek minden nap, akik szemüvegesek, akik lófarokban hordják a hajukat, akiknek nem igazán gyönyörű arcuk van a szuper testükhöz vagy éppen nagyon szépek, csak egy kicsit vastag a combjuk, nagy a fenekük. A személyes ízlésed alapján meg tudod ítélni, hogy ezek és még ezer hiba közül számodra melyik elviselhetetlen és melyekre tudod azt mondani, hogy ezzel még meg tudsz birkózni. Ezek közül a lányok közül, akikről most beszéltem, a legtöbben ugyanúgy éreznek, mint te, és ugyanolyan kétségbeesettek...

"Senkit sem ölelhetek, csókolhatok, szerethetek és senki sem szeret viszont engem."

...és a figyelmedre százszor szeretőbbek és odaadóbbak lesznek, mint valaki olyan, aki sosem szembesült ezekkel az érzésekkel.


*Ezt a nyilatkozatodat annak a számlájára írom, hogy még nem volt alkalmad közelebbről megismerni bárkit, és nem arra, hogy egy érzéketlen tuskó vagy, és nagyon remélem, hogy igazad van és elgondolkozol azon, amit írtam.

2012. szept. 26. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
51%
Előző, ha komolyan gondolod mindazt, amit leírtál, akkor te álomvilágban élsz. Olyan lány nincs, aki arra vágyik, h megbecsüljék. Minden lány csak egy jóképű v gazdag pasira hajt. Akire egyik sem igaz, az bármit is tudna nyújtani a csajoknak, nem fog kelleni soha senkinek, még a csúnya lányoknak se.
2012. szept. 26. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!