Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szörnyű ember vagyok? Elhagyja...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szörnyű ember vagyok? Elhagyjam a párom vagy nyomjam el magamban ezt az érzést? Ti mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Fél évig együtt voltam X-el, akibe nagyon-nagyon-nagyon beleszerettem, de sajnos különböztek az elképzeléseink a kapcsolatunkat illetően, úgyhogy közös megegyezés alapján szakítottunk, eltelt vagy két év, ami alatt tartottuk a kapcsolatot, beszéltük, hogy adhatnánk majd még egy esélyt egymásnak. Aztán végül nem lett belőle semmi, összejöttem mással pár hónapra, de az nem volt igazi szerelem, inkább csak szeretet. Miután ennek vége lett X továbbra is hívogatott, írogatott, mondta, hogy nagyon hiányzom, meg mennyire sajnálja, hogy már nem vagyunk együtt, meg megpróbálhatnánk újra satöbbi, de mikor hónapokkal később végre sikerült taliznunk egy bulin akkor inkább a haverjaival volt, mint velem, meg később is csak írogatott, de lépéseket nem igazán tett az ügy érdekében.

Aztán véletlenül összejöttem a valakivel, aki már egy éve a legjobb barátom volt. Pár nappal később X elhívott randizni, de mondtam neki, hogy nem lehet, mert már párom van. Párszor még írt, mert azt gondolta, hogy csak le akarom koptatni ezzel a dumával, aztán belenyugodott, és már csak karácsonykor, szülinapkor...stb írt.

Eltelt 2 év, és hiába tökéletes a mostani párom, meg full összeillünk, de nem tudom elfelejteni X-et, mindennap gondolok rá, állandóan az instáját meg facebookját figyelem, nagyon hiányzik :(

Nem tudom mit tegyek:

-törjem össze a mostani párom szívét azzal, hogy elhagyom, és ugorjak fejest az ismeretlenbe (mert ugye X-el 2 éve nem beszélgettem, nem találkoztam, nem tudom, hogy érdeklem e őt még egyeltalán)?

-vagy próbáljam továbbra is elnyomni magamban X hiányát, és reménykedjek, hogy egyszer majd elfelejtem, úgy érzem hogy ezzel elárulom a mostani párom, akivel már közös jövőképünk van, és néhány kisebb problémát leszámítva minden rendben van köztünk?



2020. máj. 25. 22:16
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
100%
Tiszteld annyira a mostani párodat, hogy elhagyod, hogy legyen lehetősége egy olyan párt találni, aki tiszta szívből szereti és nem vágyakozik más után.
2020. máj. 26. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
100%

Az a fene nagy baj az érzelmek elnyomásával, hogy egy ideig működik, aztán egyszercsak hatványozottan előjönnek, és tönkretesznek mindent.

Lehet, hogy nem leszek népszerű a válaszommal, de egyrészt szakítanod kellene ezzel a sráccal, mert egyértelmű, hogy nem szereted, és az a korrekt, hogy őt hagyod, hogy élje a saját életét. De a másik pasit sem kellene felkeresned, hiszen te is tudod, hogy nem működne - nem véletlenül mentetek szét akkor. Viszont az érzéseid meg kellene élned, szembenézned velük, és elgyászolni őket. Azért vagy még mindig odáig érte, mert nem gyászoltad el azt, amit éreztél, csak elnyomtad magadban folyamatosan, és inkább összejöttél valakivel, miközben a szíved mélyén mást akartál.

2020. máj. 26. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!