Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szakított velem a barátom és...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakított velem a barátom és nem birom már egy percig sem tovább nélküle? Mit tegyek hogy kapjam vissza? 19/L

Figyelt kérdés
Majd 1,5 évig voltunk együtt és szinte az elejétől fogva minden nap együtt aludtunk. Minden tökéletes volt a kapcsolatunkban és nagyon szerettük egymást. Sokat dolgozott nagyon és ebből volt egy két kisebb vita de ezt utána leküzdöttem. Egyszer szakitott velem életem legrosszabb hete volt az már a halaba láttam csak kiutat de végül vissza fogadott. Azóta minden nap elmondtam neki hogy nekem ő az életem és mennyire szeretem. Hogy ez a legnagyobb felelmem hogy ez újra bekovetkezik és hogy orokke együtt leszünk. Már a kisbabankrol beszéltünk hogy pár év múlva már jön a kisbabank is pedig ő nem ilyen. Nagyon szeret ő is úgy hogy nem ez all a dologban és nem is másik lány mert ez sosem volt gond a kapcsolatunkban. Az utolsó hétben mindketten ingerlekenyek voltunk minden napra jutott egy kis vita de végül meg tudtuk beszélni. Majd jött egy végzetes mikor nagyon össze kaptunk. Ő már látni sem akar nem beszél velem nem veszi fel. 3 napig 100 asaval hagytam az üzeneteket és hívásokat de semmi válasz . Azóta befejeztem mert csak meg utalna és probalom nem keresni. Meg is mit tegyek nagyon szenvedek és én már nem birom tovább nélküle. Olyanra gondolni sem akarok hogy el engedjem vagy hogy próbálják tovább lépni

2020. szept. 24. 15:48
1 2 3 4
 11/34 anonim ***** válasza:
100%

A szerelmet összetéveszted az addikcióval. Te függesz ettől az embertől, bemesélted magadnak, hogy az egész életed rajta áll. Valójában elképesztően fojtogató vagy és nyomulós, 0 tiszteletet mutatva a másik felé, hisz annyi a lényeg, hogy a te igényeid kilegyenek szolgálva.


Akár kapcsolatfüggőségben is szenvedhetsz, ezt majd az arra szakosodott ember felderíti. Az biztos, hogy ilyen viselkedéssel értelmes kapcsolataid nem lesznek és nem azért mondjuk ezt, mert bántani akarunk.

2020. szept. 24. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/34 anonim ***** válasza:
100%

Ez nem szerelem, ez függés ami nem normális. Pszichológus nem ártana még mindig.

[link]

2020. szept. 24. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/34 anonim ***** válasza:
100%

Az írásod alapján nem kis gondok veled. Csatlakozom azokhoz, akik írtak, hogy menj orvoshoz. Mindenki átmegy ezen és érthető, hogy hiányzik és próbálnád visszaszerezni, de azt kéne megértened, hogy ezzel a hozzáállással csak még jobban elüldözöd. Hagyj neki időt és ne zaklasd!

Nő vagyok, de ha a párom mindennap mondogatná, hogy élete értelme vagyok, nem tudna nélkülem élni, kiábrándítana és taszítana.

Gondolom az előző szakításnál is zaklattad meg esetleg zsaroltad, hogy meghalsz inkább, ha nem megy vissza hozzád, aztán szerencsétlen meg szánalomból visszament..

2020. szept. 24. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/34 anonim ***** válasza:
100%
Pszichológus.
2020. szept. 24. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/34 anonim ***** válasza:
93%

"Nem vagyok beteg csak szerelmes."


Egyik sem vagy! Szenvedős tini vagy, aki felváltva nyafog, és zaklatja az exét, mert nem képes felnőtt módra kezelni a szakítást.


Tipikus esete annak, hogy valaki azt hiszi attól, hogy elérte a félelmetes 19 éves kort, ő már nem tinike, hanem komoly felnőtt, így ebben a fórumban kell nyafognia

2020. szept. 24. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/34 anonim ***** válasza:
93%

"3 napig 100 asaval hagytam az üzeneteket és hívásokat de semmi válasz ."


Ez durva.


Fojtogató típus vagy.

Erről szokj le, ha tudsz, mert senki sem fog melletted maradni.

Mindenkinek szabadon kell hagyni az auráját.


A sorozat-üzenetekkel, hívásokkal meg még jobban eltaszítottad magadtól.

Nem fog visszatérni.

Orvoshoz kéne fordulnod.

2020. szept. 24. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/34 A kérdező kommentje:
Szerintem meg ha szeretünk valakit meg kell neki mutatni mennyit jelentett. Egyik napról a masikra nem szeretünk Ki a másikból ha időt túl sok időt hagyok nem észhez tér hanem elfelejt. Nincs olyan dolog vagy probléma amit nem lehet megoldani. Én tudom hogy mennyire boldog volt és mennyire szeretett egyszerűen csak az utolsó hét neki sok volt és besokallt. És azt hiszi ameddig keresem az ő kezébe van az irányítás. Nem azért írtam hogy elmondjatok milyen ember vagyok vagy kihez kene fordulnom. Tanácsot kertem jönni hogy mit tehetnek hogy meg bocsásson.
2020. szept. 24. 17:28
 18/34 anonim ***** válasza:
93%

Légyszíves, ha ennyire sok tapasztalatod van, menj át a tini kategóriába, ott biztos értő szavakat kapsz.

Ez egy felnőtt embernél nem normális viselkedés.

2020. szept. 24. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/34 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos pár éve én is olyan voltam, mint te. Exemmel 2 évig voltunk együtt, olyan szinten függtem tőle, hogy többször is ártottam magamnak.

Rájöttem, hogy ez nem normális és meg kell változzak, mert így sosem lesz boldog párkapcsolatom.

Mostani Párommal már sokkal jobb, megtanultam mikre kell figyeljek és így teljesen jól működik. Még szerelmesebb is vagyok belé, mint az előzőbe, de itt is van egy határ. Fontos része az életemnek, de vannak hobbijaim, más elfoglaltságom is, ez így normális és nem pedig úgy, hogy egész nap rajta lógok. A szeretet is tud néha sok lenni, mindenkinek szüksége van egyedüllétre is. Tudom nehéz, ez fejben dől el, de ha egyedül nem megy tényleg tud segíteni a pszichológus.

Az élet nem áll meg, mindig kinyílik egy új ajtó és hidd el, minden úgy történik, ahogy történnie kell! Van amikor még sokkal jobb is jöhet.

Kitartást.

20/L

2020. szept. 24. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/34 anonim ***** válasza:
100%
Leírhatnád, hogy min veszekedtetek egy hétig, és miért szakított!
2020. szept. 24. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!