Közös albérlet elhagyása szakítás után? Kötődések a lakáshoz, stb.

Elég nehéz helyzetben érzem magam, saját tapasztalatokat, tanácsokat kérnék szépen tőletek.

Körülbelül két hónapja szakítottunk a volt barátnőmmel,

előtte együtt éltünk két évig egy közös budapesti lakásban (albérlet).

Ő volt az, aki elköltözött, én maradtam. Összeköltözésünk előtt ő már ott lakott négy évet.

Nagyon élveztük az együtt élést, igazán otthonosnak tartottuk az albérletünket, jó volt egymáshoz hazajárni.

Én a mai napig szeretem még valamennyire az exem, de sajnos ő már mással él.

Nagyon sokat gondolkodom azon, hogy vajon jobban tenném-e, ha én is elköltöznék onnan. Amikor hazaérve kinyitom az ajtót, a mai napig olyan érzésem

van az esetek kb. 80 százalékában, hogy ő ott fog ülni a lakásban, mint ahogyan korábban várt haza.

Egy kedves, segítőkész idős hölgy a főbérlő, aki nagyon bír engen, és viccesen elmondta, hogy azt szeretné,

ha vinnék magam mellé egy jófej lányt a lakásba. :) Nekem sajnos még az ismerkedés komolyabb szinten

nem megy ennyi idő után (habár folyamatosan randizom), nincs ilyen helyzet kilátásban. :)

Természetesen vannak pozitívumai a lakásnak is. Budapest egyik legelőkelőbb budai részén található,

csodás panorámával rendelkezik, napfényes, mégis annyit fizetek érte (adózva),

mint más ember egy szobáért egy többszobás lakásban (lakótársakkal), valamelyik népszerűtlen kerületben.

Mindig jókat alszom a lakásban, nincsenek álmatlan éjszakáim, a tömegközlekedés pedig elképzelhetetlenül jó.

Más tulajdonos részére ezért a lakásért körülbelül 60 - 70.000 Forinttal kellene többet fizetnem.

Valahogy tudat alatt viszont van valami problémám a lakással kapcsolatban, mert például az exem tulajdonát képező, és az általa elvitt szükséges dolgokat a mai napig nem kezdtem el pótolni. Alapvető bútorok, berendezési tárgyak, faliképek, függönyök hiányoznak, és

mindig halogatom a vásárlásukat.

Sőt, nem is érzem azt, hogy később szívesen megvásárolnám őket ebbe a lakásba.

Nem cserélhetem le teljesen a berendezést, hiszen nem dobhatom ki azokat a bútorokat, amelyek a főbérlőm tulajdonát képezik.

Amióta az exem elment, azóta nem főztem itt semmit magamnak, a tűzhely is csak akkor volt bekapcsolva, amikor barátok jöttek át, és virslit főztünk, tojást sütöttünk, stb.

Előtte hetente többször főztem az exem és magam számára, bonyolultabb ételeket is.

Most egy adott héten egy teljes napot sem tudok a lakásban tölteni, csak egy-két órát vagyok otthon este, amíg kimosok, mosogatok, összepakolok, majd fekszem is le aludni.

Azaz nem telik el egy teljes estém sem egy könyv olvasásával, magamra főzéssel, hanem munka után rögtön programot szervezek magamnak, a hétvégékre pedig igyekszem elutazni.

Próbáltam végiggondolni azt, hogy miért nem szeretek ebben a lakásban lenni? Talán a lakást okolom-e feleslegesen a múltam / múltunk miatt, vagy csak szimplán nem szeretnék egyedül lenni.

Arra jutottam, hogy valószínűleg nem a lakás az oka, hanem az egyedülléttől való félelmem, amely egy teljesen más lakásban is előjönne.

Ennek bizonyítéka, hogy mostanában olyan albérleteket is nézek, ahol lenne egy lakótársam, vagy egy már meglévő cimborámmal lakhatnék együtt.

Eddig soha nem laktam még egyedül, exem előtt más lakótársakkal, korábban pedig a családommal éltem.

Jövő héten várja a döntést a főbérlőm, hogy szeretnék-e maradni, és ha igen, akkor egy éves szerződést kell hosszabbítanom.

Lehet ez a helyzet jobb egy pár hónap múlva? (Közelegnek a hamar besötétedős esték...)

Jobb döntést hoznék valamivel később?

Attól félek, hogy túl korán döntök helytelenül a váltással kapcsolatban, és ha elveszítem ezt a lakást, vagy összeköltözöm egy idegen lakótárssal egy másik helyre, akkor sokkal rosszabbul járhatok.

Ti voltatok hasonló helyzetben? Hogyan döntöttetek?

Jobb lett később ugyanazon a helyen maradva? Még úgy is jobb lett, hogy egyedül maradtatok a lakásban?

Köszönöm! :)