Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Borzalmasan röstellem, h lassan 40 éves férfiként még nem volt se kapcsolatom, se együttlétem egy nővel sem. Ilyen hátránnyal mégis hogyan kezdjek neki, ha mindenki kínosnak tartja?

Figyelt kérdés

Nagyon zárkózott voltam fiatalon, mert sose voltam jóképű, gimnázium végéig állandó céltáblája voltam a beszédes, rámenős osztálytársaimnak. Sokszor lányok előtt is beégettek. Az önbizalmam teljesen leépült.


Jó munkahelyem volt eddig mert barátságos korombeli emberek vettek körül viszont amióta munkahelyet váltottam sok év után az első munkahelyemről és jóval több nő vesz körül, végre meg tudtam nyílni. Sokkal oldottabb lettem közöttük..


Igazából csak most jöttem rá, h mennyi évet elpazaroltam az életemből, igaz van oka, mert sose tudtam kiállni magamért, de nagyon nehéz dolgom van nulláról építkezni, ennek ellenére kihívásnak tekintem és igyekezni szeretnék sokkal nyitottabbá válni.


Az a gáz, h lassan 40 leszek szó szerint zéró tapasztalattal. Mindezek fejébe még nővel se volt soha dolgom.


Sokszor érzem azt, h én már gimnáziumban megástam a síromat.. mi lenne ha komolyabban megismerkednék egy szimpatikus nővel és színt vallanék neki, h amúgy még szűz vagyok?? Cink. Elfog a szégyenérzet, h semmit se tudok felmutatni.


Ördögi kör ez, amiből szeretnék szabadulni, de nem tudom hogy kéne neki kezdenem..


Arra is gondoltam, h eljárok párszor egy fix prostituálthoz, aki végre felszabadíthatna ettől a szűzies átoktól és esetleg tanulhatnék is tőle.


Egy velem kapcsolatba gondolkodó nőnek hogyan tálalhatnám, h bocs amúgy szűz vagyok.. Azonnal menekülne mert azt hinné valami beteg állat vagyok pedig nem.. Csak sajnos nem úgy alakult az életem mint másoknak..


Szeretnék ezen változtatni de úgy érzem, h már huszonéves koromban is késő lett volna.. Most lassan 40 évesen meg pláne..



2020. aug. 28. 20:31
1 2 3 4 5
 41/45 anonim ***** válasza:
Igen. Kulonben nem csodalkoznal, masok hogyan elnek.
2020. szept. 9. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/45 anonim ***** válasza:
Max. azon csodálkozom, hogy ez boldog párkapcsolatnak van beállítva. Tudom, sehol se állítottál ilyet, csak épp maxiálisan ráutaltál.
2020. szept. 9. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/45 anonim ***** válasza:
Boldog, hiszen addig élvezem, amíg tart. Amint eltörik bennem valami, ott van a vége, és azt tudomásul veszem.
2020. szept. 9. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/45 anonim ***** válasza:
Maradok hitetlen a napról-napra élés tekintetében.
2020. szept. 9. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/45 anonim ***** válasza:

Azoknak a holgyeknek akik elitelik a prostikat, meg a szolgaltatasaikat igenybe vevo ferfiakat:


Kb ugyanannyi no van mint ferfi, megis minden nore tobbszaz pasi ir azonnal barmilyen tarskeresore regisztral.

Szerintetek ezek mind szingli pasik?


Bo en es kirnyeken tobbezer prosti es erotikus masszor dolgozik.

Ezeket is csak a szingli pasik tartjak el szerintetek?


A pasik 85-90 szazaleka volt ilyen olyan prostinal mielott megnosult vagy allando kapcsolata lett.


Persze tudom a Te pasid konkretan a maradek 10-15 hoz tartozik megnyugodhatsz :)

2022. dec. 8. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!