Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Hol rontom el? Mi a baj velem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hol rontom el? Mi a baj velem?

Figyelt kérdés

Előre is elnézést kérek, ha túl hosszúra sikerül, de nagyon magam alatt vagyok emiatt.


23 éves lány vagyok, egyetemista (mesteren fogok lassan diplomázni) és nagyon szerencsétlen vagyok szerelem terén, sőt igazából a szerelmi életem de facto nem is létezik.


Életemben kétszer csókolóztam (az első csókom 17 évesen történt egy buliban egy ismeretlennel, a második szintén ennyi idősen egy barátnőmmel egy házibuliban viccből, egyébként hetero vagyok) és egy randin voltam de az is sikertelen volt.


Annyit kell tudni rólam, hogy sokáig nagyon alacsony volt az önbizalmam és ez nagyon negatívan hatott a viselkedésemre. Azóta ezen hál' istennek sikerült dolgoznom, de még mindig nem tökéletes.


Most már nagyon zavar, hogy szinte nulla tapasztalatom van, szűz vagyok, a testiségre is vágyom úgy egyébként, de hiányzik az is, hogy legyen egy társam, valaki akivel szeretjük egymást. De azzal is beérném egyelőre ha csak egy estés kavarásom lenne, hogy érezhessem, hogy bejövök valakinek legalább ennyire.


Most külföldön vagyok ösztöndíjjal és azt hittem itt végre sikerül valami (legyen akár ez csak egy csók/egy kavarás egy buliban), de eddig semmi.


Őszintén nem tudom, mi a baj velem, nekem miért nem sikerül semmi.

A személyiségemmel nagyjából meg vagyok elégedve. Nyitott vagyok, közvetlen, sokat mosolygok, nevetek, könnyen megnevettetek másokat, sok olyan visszajelzést kaptam, hogy kedves vagyok, jó a társaságomban lenni, sok barátom van (lányok, fiúk vegyesen). Nyilván nem vagyok tökéletes, senki se az.

A külsőmmel nem teljesen vagyok megelégedve, de nem tartom magam csúnyának. A legnagyobb gátlást az okozza bennem, hogy van rajtam némi felesleg (kb. 10 kg) de sokat sportolok és régóta így izmos is vagyok, nem folyok szét és már sikerült fogynom szóval ez a dolog is folyamatban van. Figyelek arra, hogy ápolt legyek, szép legyen a bőröm, hajam, igényes vagyok stb. Nem tartom magam csúnyának és (ez most nagyon rosszul fog hangzani) sokkal előnytelenebb külsejű embereknek is van párja vagy legalább valami.


Őszintén nem tudom, hogy mi a baj velem, nagyon nehéz így nőnek éreznem magam. Itt külföldön egyébként nagyon boldog és kiegyensúlyozott vagyok, nagyon sok embert ismertem meg, sok új barátom lett. Ez az egyetlen dolog amit nem értek, nem tudom hol van bennem a hiba, mit csinálhatnék másképp.


Elkezdtem önfejlesztő könyveket olvasni, videókat nézni, cikkeket olvasni pszichológia témában, hogy jobban értsem magam meg az embereket, hogy többet tudjak a nonverbális kommunikációról, hogy jobban értsem őket.

Ugyanakkor azt érzem néha, hogy kezdek becsavarodni.


Ha találkozom egy sráccal aki egy kicsit is tetszik, vagy szimpatikus rögtön elkezdek azon morfondírozni, hogy lenne-e esélyem nála. Ilyenkor amúgy sokszor felmerül az emberekben, hogy biztos hatalmasak az elvárásaim, pedig ez sem igaz. Persze van esetem, de egyáltalán nem tartom fontosnak, ha megismerek valakit akit kedvelek, az "megszépül" a számomra, nyitott vagyok a külsőre irányulóan is.


23 évesen nagyon lemaradva érzem magam ilyen téren és egyébként nem sürgős nekem a családalapítás vagy házasság, nem ez zavar. Hanem, hogy szexuális/szerelmi téren kb. nulla a tapasztalatom és vágyom ezekre a dolgokra.


Mi a baj velem? Mit csináljak másképp? Nagyon elkeserít ez.



2023. máj. 14. 12:59
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
93%

Nem hiszem hogy baj lenne veled. Sokszor a kudarcok miatt, vagy azért mert nem jön össze valami, magunkban keressük a hibát, pedig lehet hogy nem ilyen okok miatt van.


Az a baj, hogy magadat gyötröd tök feleslegesen. Ugyanaz a baj, mint vizsgák előtt, tudod, hogy mindent megtanultál, de mégis tele vagy kétségekkel.


Inkább az lehet a gond, hogy sokan csak felszínesen gondolkodnak a kapcsolatokról. De nézz egyszer körül az utcán, a tömegközlekedésen, és rájössz, hogy mennyi egyszerű embernek van társa, boldog kapcsolata. :)

2023. máj. 14. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 A kérdező kommentje:

Én azzal is beérném, hogy csak egy kavarásom/egy pár randim legyen valakivel. Nem kell, hogy most találjam meg a "nagy Őt".


Ha korábban azt éreztem, hogy tetszem valakinek (több ilyen is volt), mert a tekintetük, viselkedésük arról árulkodott, akkor se lett semmi. Talán kifogtam a félénkeket. De ha annyira engem akartak volna, léptek volna. Ha nekem tetszik valaki én azért igyekszem kimutatni, de nem nyomulok. Szóval nehéz elhinni.


Nagyon nehéz úgy önbizalmat építeni ilyen téren, ha nulla sikerélményem van.

2023. máj. 14. 13:22
 3/32 anonim ***** válasza:
100%

Sajnálom, hogy magad alatt vagy emiatt és tudom, hogy mondani egyszerű, de próbálj meg nem annyira sokat gondolkodni ezen, mert innen érzem a kétségbeesésed. Én veled egyidős vagyok egyébként és fiú egyébként.

Most nyilván nem ismerlek személyesen és nem is láttam rólad egész alakos képet, de én inkább csak a srácokat okolnám. Az emberek általában nagyon felszínesek és lehet látják, hogy átlagos adottságaid vannak+van rajtad súlyfelesleg és ezért nem nagyon kezdeményeznek.

A másik még az lehet talán, hogy érzik rajtad, hogy nagyon ráparázol, hiszen fent írtad, hogy már egy egyéjszakásnak is örülnél és úgy érzed lassan becsavarodsz, pedig szerintem nem biztos, hogy ennyire sürgetni kellene a szüzességed elvesztését. Nem nagyon értem miből feltételezed, hogy jó is lesz az első alkalom például? Lehet szörnyű lesz és megbánod az egészet, arra még nem gondoltál?

2023. máj. 14. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 A kérdező kommentje:

# persze, hogy gondoltam rá. De mindenki azt mondja, hogy az első alkalom többnyire nem jó. Nehéz, mert persze egyik oldalról leginkább egy normális, egészséges kapcsolatot akarok, de az több idő, nehezebb is, mert több "kritérium" van mindkét oldalról.


Viszont vágyom a testiségre, arra, hogy valaki vonzónak találjon. Nagyon sokat gondolok a szexre (is). Szóval azt se mondom, hogy egy egyéjszakásban akarom elveszteni, de vágyom a csókra, az első (már amennyire emlékszem) nem volt rossz, hiányzik.


És rossz azt látni, hogy másoknak (de akár olyanoknak is akik semmivel sem néznek ki objektíve jobban, mint én, vagy akár kifejezetten kövér embereknek is) összejön.

2023. máj. 14. 14:01
 5/32 anonim ***** válasza:
24%
Nem sértésként, de 10 kiló felesleggel te is már a duci lányok soraiba tartozol. Lehet túl magasra teszed a lécet a pasiknál.
2023. máj. 14. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 A kérdező kommentje:
Oké ezt aláírom, de nem vagyok lusta, sokat mozgok, kondiba járok. A lécet nem teszem magasra szerintem, ezt is leírtam, hogy a külső nekem baromira nem elsődleges, tök nyitott vagyok ilyen téren is.
2023. máj. 14. 14:09
 7/32 A kérdező kommentje:
Plusz az sem segít a helyzeten, hogy azt látom más lányok/nők 100 kg-san párkapcsolatban vannak. Miközben én közel sem vagyok ennyi.
2023. máj. 14. 14:11
 8/32 anonim ***** válasza:
100%

Attól is függ, hogy milyen magas vagy, és ehhez képest milyen alakod van. Van aki például vastagabb csontozatú, és sosem tud nádszálvékony lenni.


A testiség pont akkor tudna jó lenni, ha az illetővel nagyon szeretitek egymást. Gondolj bele, hogy egy alkalmi kapcsolatnál amikor már kezdene jó lenni, akkor lép le az illető. :) Ahogy írsz ezekről a dolgokról, az inkább egy romantikus, de erős vonzalmon alapuló mély kapcsolat.

Egy futó kalandnál ez ha meg is lesz, akkor is ugyanott leszel. Max ki tudod pipálni, hogy volt egy egyéjszakás, nincs veled baj... stb. De az pont nem lesz, amire vágysz.

2023. máj. 14. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
24%

Örülök amikor realizálod a dolgokat. Online is lehet ismerkedni. Tinder?

A 100 kg-os lányok nem a főnyeremény férfiakkal sétálgatnak azt tegyük hozzá.

2023. máj. 14. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
100%
Társkeresőkön mennyire van sikered? Nekem úgy tűnik, mintha csak személyesen próbálnál ismerkedni, holott lehet online ismerkedést is érdemes lehetne kipróbálnod, ha mást nem is, legalább kiegészítésként.
2023. máj. 14. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!