Miért előítéletesek azzal, akinek közel 30hoz még nem volt komoly párkapcsolata?

Én például szeretem a személyiségemet, azt amilyen belsőleg vagyok, és senkiért nem változtam, és nem is változnék meg. De soha egyszer nem jutott eszembe azt állítani, hogy a belsőmmel semmi baj nincs. Mindenkinek vannak hibái, senki nem tökéletes: belsőleg sem.

Én is ódákat zenghettem volna arról, mennyire csúnyának tartom magam, de azért a belsőmmel semmi baj és azért adjanak esélyt és fogadjon el valaki, de nem tettem, hanem próbálkoztam olyan párt találni akinek mégis bejövök, és nekem is tetszik az illető.

A másik nemet is szidhattam volna mennyire szemetek voltak velem, satöbbi satöbbi, de ezt sem tettem, mert egyrészt nem gondoltam hogy minden férfi szemét csak mert találkoztam jó pár paraszttal, másrészt pedig mi értelme? Ezzel nem jutottam volna előrébb. Ezzel nem találtam volna párt.

Szóval továbbra is állítom, hogy a panaszkodástól, az önsajnálattól, a hisztitől, és a nők ócsárolásától egy pasinak sem lesz párja. Már aki ér is valamit mint ember, olyan nem. Ellenben ha próbálkozik, akkor van esély. Ha fél %, akkor is van.

Hát ha valakinek a nyilvános hiszti jól esik, ám tegye, de ettől nem fog semmi változni, ezzel nem fog előbbre jutni, ettől nem lesz párja.

Ezért mondtam, hogy tök felesleges. Nem tudom miért jó szánalmat kelteni az emberekben. Hogy nem érzik cikinek? Másként miért nyilvánosan tennék? Lehet panaszkodni a barátoknak is, vagy ha nincs, írhatnak naplót is. Na mindegy.

Egyébként pedig a fél% is több mint a nulla, tehát esély.