Úgy meghízott a párom, hogy egyszerűen nem kívánom, félek hogy rámegy a házasságunk, mit tegyek?

Egyszerű a válasz: mert nem vagyunk egyformák!

Van akinek bejön a 120 is, van akinek nem.

Én imádom a férjem de ha meghízna akkor fizikailag nem tetszene, és kész. Szeretném, csak nem vonzana a teste, ennyi. De mondjuk magamat sem enegedem elhagyni, ha felszedek pár kilót úgy hogy az már látszik is, akkor elkezdek kicsit odafigyelni mit eszem és kész.

Csak azért mert valakik régóta vannak együtt, még adni kell magunkra hogy ne húnyjon ki a láng.

miért kéne már elfogadnia? az, hogy szereti az egy dolog, de ne legyen már a kérdező rákényszerítve, hogy szexuálisan is vágyjon rá, azt nem lehet kierőszakolni!

igenis, x év házasság után is törődni kell azzal, hogy tetsszünk a párunknak, normális testalkat, ha telt valaki, akkor is van egy határ, ami még esztétikus, vagy akár tetszhet is, és van, ami bizony gusztustalan.

gondolom az olyan nők mondják hogy szeresse így, akik otthonkában ülnek és felszaladt rájuk a szülés után plusz 30kiló de nem adták le, vagy csak alapból igénytelenek.

egy párkapcsolatért bizony dolgozni kell, külsőleg is.

Ha a kérdező már nem szeretné a férjét, lexarná, hogy akár 1-2 éven belül bele is halhat ebbe az életmódba.

Kérdező, én 2 oldalról közelíteném meg a dolgot a helyedben.

Egyrészt változtatnék az otthoni étrenden, de ez nem elég, mert ha pl. házon kívül is eszik, könnyen zugevővé válhat, hallottam már ilyen esetről, ott is a férj szállt el, de az asszony hiába főzött jó ételeket, mikor házon kívül evett, minden xart összezabált.

A másik oldal egy drasztikus ráhatás lenne, szembesíteni kell vele, hogy ebbe belehalhat, megvakulhat, stb.

Anyukám egy időben pszichésen instabil volt, és amit kapott gyógyszereket, azok úgy letunyították, hogy nagyon elhízott, 149cm magassághoz képzelj el 96 kilót. A 20-as cukrát véletlenül vették észre (cukorbetegség egyik szövődménye a megvakulás), a vérnyomása magas lett, egy 20 perces sétát lihegve tett meg, tanítónő, képzeld, hogy nem bírt menni az osztálykirándulásokon, a gyerekeket egy kolléganő kísérte a nehezebb szakaszokon, őt meg vitte a busz...stb. Mondanom se kell, hogy a cukorra egyből inzulint kapott, és mivel sok gyógyszerre érzékeny, nem állhattak át másra, pedig több próbálkozás volt. Minden étkezés előtt-után szúrkálás, cukormérés nem valami kellemes dolog. Az öccse sebész (de messze élnek tőlünk), megmondta anyunak telefonba, hogy ha nem fogy le, 1-2 éven belül ott lesz a temetésén. Na igen, de anyu közben még mindig kapta azokat a pszichés gyógyszereket, hát azokról le kellett állni, de azonnal nem lehet csakúgy, utána kellett járni a dokinál, mit kaphatna helyette, megoldódott. Vittem magammal mindenhova, ha a városba mentem sétálni. Minden édességet elvettünk tőle (öcsém és én), és ha többet akart enni, mint amennyit az előírt diéta szerint szabad lett volna, elvettük előle a tányért (ebből is sok vita volt, de nem érdekelt, élve van rá szükségünk). Később volt akció, vettünk neki szobabiciklit, amit mai napig használ. Aztán felfedeztünk egy kapor készítményt, ami a cukrát segített helyreállítani. Mikor elkezdett látszani az eredmény, anyu is kedvet kapott, és már nem érezte megerőltetőnek se a diétát se a mozgást. 1 év alatt lefogyott 30 kilót (azóta 5 visszajött, de most már figyel), elhagyhatta az inzulint, és már gyógyszer se kell, elég a kaporkészítmény, ha mégis magasabbra szökne egy kicsit, már nem fárasztja ki egy nagyobb kirándulás se, életvidám, teljesen újjászületett, 51 éves, de 10-15 évet letagadhatna, vérnyomáscsökkentőt viszont még mindig szednie kell, ez nem múlt el, pláne, hogy közben elkezdett a változó korba lépni. Az orvosa, akihez a cukor miatt került, jó példaként emlegeti a többi betegének és orvostársainak anyu történetét.

Ezt azért írtam le, mert valószínűleg a párodnak is kell egy kezdeti lökés, amit te adhatsz meg, és ne torpanj meg, ha erőszakosabbnak kell lenned kicsit, ezt végig kell csinálni, ha még sokáig élve akarjátok látni.

Hasonló cipőben, bár nálunk inkább eltunyulás van. Részemről is, csak szerencsésebb alkat vagyok, az izom lement, de zsír nem jött fel. Mondjuk a közös sport azért nem megoldás nála, mert amúgy is fizikai munkát végez.

Nálunk az segített, hogy elcsaltam futni/együtt kondizni. Nekem a váll a gyengém, neki a fenék. Úgyhogy mindketten az említett testrésszel kezdtünk.

Ezt megelőzte egy tapintatos, de a forró kását nem kerülgető beszélgetés. Egy-két órán át meg volt sértődve, de aztán megenyhült és néhány nappal később ő fogdosta az úszógumiját a tükör előtt, hogy "hmm...ezzel csinálni kellene valamit". Gondolom könnyebb volt így, hogy a "saját ötlete". Én kussoltam, most mindketten sportolunk és gyűjtjük vissza az izmokat.