Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Mit lehet tenni egy olyan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit lehet tenni egy olyan exnejjel, aki kéthetente adja be a bíróságra meg egyéb hatóságokhoz az alaptalan kereseteket, feljelentéseket, stb. csak mert fejébe vette, hogy kicsinál?

Figyelt kérdés

Már vagy húsz-harminc pert kezdeményezett ellenem, és nagyjából ennyi feljelentést is tett a rendőrségen meg egyéb helyeken. Ez az élete. Ezeket persze elutasítják, ami meg olyan szakaszba jutott, azokat megnyertem, de ez őt nem érdekli. Hiába kérem a bírót, hogy a törvény szerint büntesse meg, hiszen dokumentálhatóan hazugságokat állít rendszeresen a kereseteiben, de egy bíró sem akar foglalkozni ezzel. Szinte lovat ad alá a hatóság, pedig papírokkal tudtam mindíg alátámasztani, hogy rágalom és hazugság amit összeír, és csak azért teszi, hogy magát egy szegény szerencsétlen nőnek állítsa be, akinek az agresszív férjétől el kellett menekülnie. Persze a valóságot utána már hiába írom le, hiába csatolom be a papírokat, bizonyítékok tucatjait, egyszerűen azt mondják, hogy ez nem tartozik ide, örüljek hogy megnyertem a pert.

Csak én már nagyon unom, hogy már évek óta kéthetente bíróságra kell járkálnom, nem tudok dolgozni, válaszolnom kell a keresetekre, stb.

Ki akartam menni dolgozni külföldre, de onnan nem tudnék kéthetente hazajönni, és ha hagyom, nem reagálnék rá, úgy a hazugságai alapján még ellenem ítélnének. Így ez a lehetőség is elúszott.

Őt csak a vélt sérelmei és a személyes kicsinálásom érdekli, pedig már rég elváltunk, többet is kapott jóval, mint járt volna neki, de csak a békétlenség a célja. Van egy feminista ügyvédje, aki adja alá a lovat (hiszen ő is jól jár vele, lassan már belőle él), és arra azért figyelnek, hogy olyat ne tegyenek, ami pénzbüntetésnél komolyabban lenne súlytható. Az meg nem ér semmit. Az összes pénzét ügyvédre meg perekre költi, de azt mondja, neki ez megéri, mert fejébe vette, hogy kicsinál és tönkretesz minden értelemben.

Hogyan lehet elérni, hogy szálljon már le rólam? Minden lehetőség érdekel, amiből nekem nem lehet bajom.


2013. máj. 15. 12:29
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Sajnállak, mert az én volt feleségem is hasonlóan cselekszik, és képtelenség hatékonyan fellépni ellene, mert a bíróságnak a peres felek bármit behazudhatnak, nem vonják őket felelősségre. Ha meg szóvá teszed, még te vagy a gonosz, hiszen miért jó neked az ha megbüntetik, ha már úgyis megnyerted a pert.

Nem tudom, hogy ismered-e az alábbi viccet, de ide tartozik:

A frissen végzett ügyvéd elhelyezkedik a családi ügyvédi irodában és elmegy élete első tárgyalására. A pert megnyeri, majd hazatérve örömmel újságolja hírt az apjának, aki elhordja minden baromnak. Mire a fiú kikel magából:

- Na de apám, most mi ez a szidalmazás, elvégre megnyertem azt a pert, ami már évtizedek óta húzódik.

- Igen, de ötven éve ebből a perből élt a családunk, és te meg egycsapásra felelőtlenül megnyered?

Nos valahogy szerintem a te exnejed ügyvédje is így lehet ezzel.

2013. máj. 15. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Egy jó ügyvédre lesz szükséged. Ne sajnáld a pénzt az ügyvédre, és ha profi a szakmájában, hamar lezárja végleg ezt az ügyet
2013. máj. 15. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

A saját fegyverét kel ellene fordítani. Tegyél te is egy feljelentést,hogy rágalmaz,zaklat,leszégyenít stb...

El is fogják hinni,mert ő állandóan a bíróságra járogat.Kel neki mondani ez nem kaszinó,hogy ki be járkáljunk és parádézzunk!

Azért nem fogadták el a te panaszodat,mert ő volt a felperes.

Ez után egy ügyvéd, aki helyetted el mehet a tárgyalásra és akkor már az exednek nem lesz érdeke a b@sztatás.

Az ügyvéd egyszer és mindenkorra véget vett ennek a cirkusznak. Hisz már mint írtam a bíróság nem kaszinó,sem pedig cirkusz.

2013. máj. 15. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogy azt érzem, hogy már az ügyvédem is belefáradt ebbe, de ő ismeri már az ügyet, tudja, hogy tényleg igazam van, hisz is nekem, hiszen ő csinálta velem végig az egészet, sokszor részese volt a történteknek is. Egy új ügyvédnek hónapokba telne, mire átrágná magárt az eddig összegyűlt több tízezer oldalnyi iraton. A nélkül pedig nem tudna hatékonyan képviselni, különösen nem egyedül, mert megfognák.
2013. máj. 15. 12:49
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
Jelentsd fel rágalmazásért, zaklatásért és persze hamis tanúzásért :D
2013. máj. 15. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
Ha ő megteheti, te miért ne tehetnéd ártalmatlanná ugyanezzel a módszerrel?
2013. máj. 15. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Pedig fel kéne jelenteni rágalmazásért. Ha az ügyvédednek még eszébe se jutott, akkor válassz másikat. Lehet,h hónapok mire az új átrágja magát az ügyön, de jobb fél év múlva megnyerni egy rágalmazási pert, amitől abbahagyja, mint ölbetett kézzel tűrni tovább.
2013. máj. 15. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Vagy zaklatásért és hatóság félrevezetéséért.
2013. máj. 15. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Távolságtartási végzés nem opció? Hisz zaklat.
2013. máj. 15. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Tunj el kulfoldon aztan hagyd pereljen elethirt se adj magadrol majd megunja.

De ha nem vagy ott nem tud miert perelni nincs oka ra.

2013. máj. 15. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!